Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - IRODALOM - Draskóczy István: Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. Bp., Magyar Nemzeti Múzeum, 1993. (Bibliotheca humanitas historica) / 221–224. o.

Irodalom 221 KUMOROVITZ L. BERNÁT: A MAGYAR PECSÉTHASZNÁLAT TÖRTÉNETE A KÖZÉPKORBAN (Bibliotheca humanitás historica) Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1993. 135 p., 10 t. Kumorovitz L. Bernát professzornak, középkorkutatásunk nemrég elhunyt nagy alakjának a pecséttani kézikönyve először háborús időkben, 1944-ben került ki a nyomdából. A példányok jó része az akkori viszonyok között megsemmisült, és ezért csak nehézségekkel tudtak az érdeklődők ehhez az alapmunkához hozzáférni. Időközben levéltárosok, történészek állandó munkaeszköze lett ez a mú, egyetemi hallgatók nemzedékei készültek belőle, így már régóta megérett az idő a könyv újranyomtatására. Az újbóli megjelentetésre az 1970-es években az Akadémiai Kiadó vállalkozott, de nem sokkal később a kiadó vezetői feladták elképzelésüket. Középkortudományunk nagy nyeresége, hogy midőn a Nemzeti Múzeum felújította jeles művelődéstörténeti sorozatát, a Bibliotheca Humanitatis Historicát, elsőnek eme kötet újbóli megjelentetését vették tervbe. Az új kiadásban a munka eredeti szerkezete megmaradt. A mű három nagy fejezetre tagolódik, amelyekben összesen három kisebb fejezetet találunk. A könyvet 10 táblában 81 pecsét fényképes másolata zárja, amelyeket az eredeti kiadványból vett át a szerkesztő, Németh Gábor. Ha a szerkezet azonos is, a tartalom már csak részben egyezik meg az 1944-es kiadványéval. (Erre a tényre a szerkesztő már az Előszóban is felhívja a figyelmet.) Kumorovitz L. Bernát komolyan vette feladatát. Ó ugyanis nem elégedett meg az egyszerű utánnyomással, hanem korszerű, az elmúlt 50 év eredményeire — melyek jó része ezen a téren az ő kutatásainak köszönhető — figyelő kézikönyvet akart az olvasók kezébe adni. Lelkiismeretes munkája eredményeként valóban új alkotás született, amely főhajtásra készteti olyasóját. Sajnos egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy vállalt feladatát befejezhesse, így a 32. fejezettől kezdve a szövegen már csak kisebb korrekciókat hajthatott végre. Szerencsénkre mind a lábjegyzetekből, mind az Előszóból tájékozódhat az érdeklődő arról, hogy Kumorovitz L. Bernát mely tanulmányait kell fellapoznia ahhoz, hogy az ezekhez a részekhez kapcsolódó újabb kutatásokat megismerje. A mű oly sokrétű, ismeretekben oly gazdag, hogy még egyszerű szemlézése is meghaladná egy recenzió kereteit. így ismertetésünkben (a teljesség igénye nélkül) csupán néhány olyan részletre kívánjuk felhívni a figyelmet, amelyek az első kiadáshoz képest megváltoztak. A könyv első fejezete az európai pecséthasználat kialakulásával és az autentikus pecsét fogalmával foglalkozik. A második nagyobb fejezet a magyar idéző-, záró- és ellenőrző pecsét történetét foglalja össze. Míg a munka eme első és második részének a szövege megegyezik az első kiadás tartalmával (csupán a lábjegyzetek lettek bővebbek), addig a harmadik nagyobb egységet több részletében alaposan átdolgozta a szerző. Ezek között a változtatások között akadnak kisebb kiegészítések. így a pecsétek felerősítési módjáról, a selyemsodratok színéről most többet tudhatunk meg, mint a korábbi kiadványból. II. Géza fémbullájával kapcsolatban idézi Abu Hamidot a szerző, II. Géza király ugyanis az arab férfit azzal bízta meg, hogy zsoldosokat toborozzon a számára, és ennek igazolásául a király képét mutató aranypecsétet adott át neki. Másutt Nagy Lajos királyunk eddig ismeretlen, és a belgrádi Vármúzeumban található gyűrűspecsétjéről olvashatunk. A belgrádi erődítmény ásatásai pecséttani szempontból is eredményesek voltak, mert Salamon király ólombulláját hozták a felszínre. Más helyen a mű írója módosítja korábbi álláspontját. így tudóshoz méltóan ismeri el,