Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - IRODALOM - Érszegi Géza: Archivio Segreto Vaticano. Firenze, 1991. / 202–203. o.

Irodalom 203 1783-ban szállítottak Rómába. Nem úszta azonban meg az anyag egésze az azt követő napóleoni parancsot, amelynek révén 1810-ben rövid időre a Vatikán minden értékével együtt a Levéltár is Párizsban a Soubise palota kényszerű foglya lett. 1815 és 1817 között tért vissza Rómába nem minden veszteség nélkül, hiszen számtalan darabja Párizsban maradt vagy útközben elkallódott. Mikor az olaszok elfoglalták Rómát (1870), a Vatikán falain kívül, a Salviati palotában őrzött Camera Apostolica anyaga az olasz állam birtokába került. Új fejezetet nyitott Xm. Leó pápa 1880-ban, amikor megnyitotta az addig titkos levéltárat a kutatók előtt, bár hagyományossá vált zártságára utaló nevét megőrizte. A Levéltár bőséges anyagának kiaknázására sorra alapítottak tudományos intézeteket Rómában az erre fogékonyabb nemzetek fiai: a franciák, németek, osztrákok, s mi magyarok is. Az egykor az Angyalvárban őrzött levéltár ma szintén a Vatikánban található, s a Vatikáni Titkos Levéltár lényegében a Szentszék valamennyi intézménye számára kijelölt központi levéltár, melyet nemrég bővítettek új föld alatti raktárakkal. A Levéltár minden hetven évnél idősebb anyaga kutatható. Maga a Vatikáni Levéltár a Könyvtár szomszédságában a Cortile di Belvedere egyik sarkában található. Régebben szekrényekben tárolták az anyagot, ezeket freskókkal díszített termekben helyezték el, melyek egyúttal munkaszobák is a levéltárosok számára. A Levéltár anyagának ismertetésére aligha vállalkozhatunk, hiszen ezt még ez a kötet sem tehette meg. Közzéteszi azonban 143 olyan dokumentum fakszimiléjét, amelyek képesek érzékeltetni talán a levéltár hallatlanul gazdag anyagát. A 143 közzétett dokumentum közül a legrégibb a Vm—

IX. század fordulójáról származó Über diurnus, mely számtalan korábbi pápai oklevél szövegét, formuláit tartalmazza. A 143. dokumentum XXHI. János pápától származik, az a bulla, amellyel 1961. december 25-én meghirdette a II. Vatikáni Zsinatot. A közbenső darabokból csak néhányat említünk, s főleg olyanokat, melyek valamennyiünk számára ismerős neveket idéznek. Ilyen Güjük tatár kán levele 1246-ból, a templomosok elleni eljárásról 1308 és 1310 között készült tekercs alakú jegyzőkönyv, Petrarca kérvénye 1347-ből, VI. Ince levele Boccaccióhoz 1360-ból, Szkander bég megbízólevele 1463-ból, az Ariostónak 1506-ban adott egyházi javadalom, a Luthert kiközösítő pápai bulla 1520-ból, az angol főurak 85 pecséttel ellátott levele 1530-ból VEI. Kelemenhez, amelyben kérik, semmisítse meg VUL Henrik házasságát, Michelangelóhoz szóló bréve 1535-ből, Giordano Bruno perének összefoglalása 1597-ből, a Galilei per 1616 és 1633 közötti aktái, Krisztina svéd királynő és a svéd parlament vagy félezer pecséttel megerősített egyezsége 1654-ből, Leibnitz kérvénye XI. Kelemenhez 1702-ből, Mozart Aranysarkantyús Lovag' kitüntetése 1770-ből, a Rerum Novarum enciklika nyomdai kézirata 1891-ből. Ennyi értékes dokumentum között persze láthatjuk IV. Béla királyunk egyik aranypecsétes oklevelét, melyet 1238-ban küldött IX. Gergely pápának. Ha csak ennyi lenne, ami bennünket érint a Levéltár anyagában, akkor sem kellene szégyenkeznünk, de van ennél több is, ami ránk vonatkozik. Ezért is kezdtünk elsőként kutatni a Vatikáni Titkos Levéltárban. Az elmúlt évtizedek azonban nem adtak kedvező lehetőséget e kutatások folytatására. A számtalan színes illusztrációval díszített, igen reprezentatív kötetet ugyanaz a Nardini kiadó tette közzé, amely már kiadta a Vatikáni Könyvtárról szóló könyvet [Magyar Könyvszemle 104. (1988), 230—231.], valamint néhány nagyobb, magyar szempontból sem elhanyagolható könyvtár, mint a firenzei Biblioteca Medicea Laurenziana és a Biblioteca Nazionale Centrale, a modenai Biblioteca Estense, a torinói Biblioteca Reale ismertetését a Le grandi biblioteche d'Itália című sorozatában. Érszegi Géza