Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - IRODALOM - Érszegi Géza: Archivio Segreto Vaticano. Firenze, 1991. / 202–203. o.

202 Irodalom így pl. Fejér megye is, az összegyűjtött anyag hasznosítására más, a helytörténeti lexikonnal nem egészen konform megoldást választottak, vagy egészen eltérő utat járnak. Talán napvilágot lát még egy-két, a Veszprém megyeihez hasonló helytörténeti lexikon, de a jelek szerint a teljes sorozatról — hacsak valami csoda nem történik — le kell mondani. Mindnyájunk sajnálatára. Buzási János ARCHIVIO SEGRETO VATICANO A cura di TERZO NATALINI, SERGO PAGANO, ALDO MARTINI Presentazione di S. Em. ANTONIO MARÍA JAVIERRE ORTAS Prefazione di ALESSANDRO PRATESI Firenze, 1991. 286 p. Nem túlzás azt állítani, hogy a világ minden történészének van mit kutatnia a Vatikáni Titkos Levéltárban, hiszen ez az a nemzetekfeletti levéltár, amely szinte a világ minden tájára vonatkozóan több-kevesebb információt őriz. A Levéltár kezdetei a IV. századra nyúlnak vissza, amikor még a pápák a Lateráni Palotában laktak, s levéltárukat is ott őrizték. Ebben az időben még nem került be minden irat a Levéltárba, s ennek következtében gyakran el is pusztultak az iratok. Későbbi korok másolatai azonban sokuk szövegét megőrizték számunkra. A pápák levéltárának anyaga IQ. Ince (1198—1216) óta folyamatos. Ekkortól kezdődik a registrumoknak az a sorozata, amelyben a pápai udvarban írásba foglaltak szövegét regisztrálták. E registrumok közhitelét mi sem bizonyítja jobban, mint a II. András királyunk 1222-ben kiadott Aranybullája, amelyben a király úgy intézkedett, hogy az egyik példánya kerüljön bevezetésre a pápai registrumba. Büntették is, aki ezeket megcsonkította. Éppen ÜL Ince pápa volt kénytelen 1199-ben a győri püspökhöz és a bakonyi apáthoz fordulni, vizsgálják ki, milyen része volt P. mesternek, az esztergomi prépostnak és társainak a pápai registrumok megcsonkításában. Hogy jobban védjék a Levéltárat, a falakkal körülvett Vatikánba vitették a XIII. század pápái. Azonban hol Viterbóban, hogy Anagniban, hol pedig másutt tartózkodtak a pápák, s a levéltáruk követte udvarukat, ilyen körülmények között bizony nem maradhatott sértetlen egész a levéltár. Sőt V. Kelemen pápa (1305—1314) udvarával még Itáliát is elhagyta és Avignonba költözött, ahonnan csak XI. Gergely (1370—1378) idején került vissza Rómába. Amikor IV. Sixtus pápa (1417—1484) megalapítja a Vatikáni Könyvtárat, annak egy részét, a Titkos Könyvtárat a Levéltár őrzőhelyének rendelte, ahol a registrumokat és pápai leveleket őrizték. Az értékesebb dokumentumokat az Angyalvárba szállították, hogy biztonságosabb legyen az őrzésük. Az egy helyen központosított levéltár igénye már É. Gyula (1503—1513) és X. Leó (1513—1521) pápák idején megfogalmazódott. A központi levéltár hiányában szétszóródott anyag összegyűjtésére IV. Pius pápa tett kísérletet. A Cum nos nuper kezdetű 1565. szeptemer 28-án kibocsátott brévéjével kért mindenkit, hogy a szentszékkel kapcsolatos irataikat engedjék lemásolni. Ha nem is koronázta siker ezt a vállalkozást, de megindította a szentszéki iratok számbavételének munkáját. V. Pius pápa (1566—1572) elrendelte a pápai levéltár leltározását, a másutt, így az Avignonban maradt levéltári anyag begyűjtését. V. Pál pápa 1612. január 31-én kiadott Cum nuper kezdetű brévéjével elrendelte a régi levéltár valamennyi könyvének és dokumentumának az átszállítását a palotájában lévő új levéltárba. Ezzel lényegében megszületett a Vatikáni Titkos Levéltár. Szinte az utolsó pillanatban kerülte el a francia forradalom lángjait az Avignonban rekedt levéltári anyag, amelyet