Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Tringli István: Hunyadi Mátyás és a Perényiek / 175–192. o.

Hunyadi Mátyás és a Perényiek 187 ban nem fogadták el a kötött egyezséget, fegyvernyugvást csak június 24-ig ígértek, a sztropkói őrségnek fizetendő zsoldról gondoskodtak.

84 A vidék azonban tovább élte nem éppen békés életét. Miklós lengyel katonákkal megrakott kastélyából szeptember 5-én levelet írt Kassa városához, melyben visszautasította, hogy a békét megbontotta volna. A kassaiak egy Gábor nevű farniliárisát egy emberük kirablásával vádolták, mire azt felelte, hogy , ,Sztropkón annyi a lovas és gyalogos, hogy kezüket nem tudjuk visszatartani, de Ti ezt nem érthetitek". A több évtizedes cseh uralom, majd a lengyel hadjárat utáni kelet-magyarországi közviszonyokra alig lehet jellemzőbb mondatot találni, mint, ,az erdőkben, mint árnyék, annyi a rabló, kiknek sem Isten sem a fejedelmek nem uraik".

85 Az állandó békétlenség forrásának számító vár ügyét is próbálta rendezni Márk bíboros sandecz-i béketerve, melyben azt terjesztette elő, hogy Sztropkó maradjon jelenlegi helyzetében, Mátyás ne akarja visszaszerezni, azonban az itteniek se kezdjenek semmiféle rablásokat.

86 Sok foganatja nem lett a felhívásnak, mert a zsoldosok egész Kassáig jártak zsákmányolni a vidék nagy veszedelmére. Az újabb tárgyalásokon, ezúttal Nyssaban már arról kellett határozniuk a feleknek, hogy Sztropkót visszaadják „természetes urának" Perényi Miklósnak. Csakhogy a katonák — jórészt bratrikból álltak — önállósították magukat, bár maga Dlugosz is megjegyzi, hogy inkább Kázmér biztatására, betörtek Magyarországra. „Sztropkó erősségét pedig Perényi Miklós magyar báró Mátyás magyar király zsarnokságától félve közeledtükre magától átadta." A fosztogató sereg egyik parancsnoka a vár első lengyel kapitánya, Biely János volt.

87 Úgy tűnik tehát, hogy a nyssai tárgyalások után kiürítették a várat, aztán újra egy zsoldoscsapat kezére került, és még 1473. december 25-én is egy Caras Miklós kapitány levelezett Sztropkóból, ki magát a lengyel király emberének nevezte.

88 Pedig december 10-én az éppen e csapatok ellen Modrát vívó Mátyás Perényi Miklósnak és embereinek megbocsátott várukból elkövetett rablásaikért, elkobzott jószágait visszaadta, ha azonban újra hűtlenné válna hozzá, kegyelme érvénytelen lesz, egyben azt is megígérte, hogy a tárnokmestert rászorítja a testvérének jogosan járó birtokok visszabocsátására.

89 Perényi István a lengyel-magyar békét rögzítő ófalui egyezményhez úgy adta hozzájárulását 1474. április 23-án, hogy azzal nemcsak az ország, hanem családja számára is a régi békét állította vissza.

90 István 1475. június 6-án szerepel utoljára tárnokmesterként.

91 1479. január 10-én a Kassán tartózkodó király elé terjesztették az eperjesiek kérésüket, hogy szüntesse meg Perényi Istvánnak a külvárosban levő vámját, „melynek szedésekor emberei és familiárisai a városnak, a polgároknak és külső embereknek különböző károkat és jogtalanságokat okoztak".

92 Az eperjesi vám a sárosi vár jövedelmeit gyarapította, elvesztésével jelentős jövedelemtől estek el a Perényiek, míg Eperjes városa, mely megkapta ezt, komoly pénzforráshoz jutott. Szilágyi Erzsébet a Szent Mihály-napi törvényszéken ez évben pert indított Perényi István ellen, mivel az 1465-ös perben neki ítélt részeket 1475 Vízkereszt napja körül a Perényiek visszafoglalták. 1480-ban valószínűleg István viselte a zempléni ispáni tisztet.

93 A következő évben véget ért az özvegy Erzsébettel való hosszú perük: a bíróság végül úgy döntött, hogy összesen 1600 forintot fizessen Perényi, melyből 400 forint volt vérdíja, a fennmaradó 1200 pedig a kártérítés.

94 Azonban jószemű emberek már észrevették, hogy az 84 Dogiel xxn. 85 DL 45507. 86 Dogiel XXm. 87 Dlugosz 490., Péter Eschenloer: Geschichte der Stadt Breslau... hrsg. /. G Kunisch. 2. B. Breslau, 1828, 282. 88 Bártfe, 1945. 89 Szabó Károly: Az erdélyi múzeum eredeti okleveleinek kivonatai. (Történelmi Tár 1890. 119.) 90 Dogiel XXVn. 91 Fügedi 107. 92 Iványi Béla: Eperjes sz. kir. város levéltára, 1245—1526. Szeged, 1931. 568. sz. 93 Bártfe, 2146. sz. 94 Dl. 16236.