Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Tringli István: Hunyadi Mátyás és a Perényiek / 175–192. o.
Hunyadi Mátyás és a Perényiek 185 nem viselt, mégis ott volt az ország „természetes bárói" közt, kik jóváhagyásukat adták a végzésekhez Garai Jób, Hédervári Imre, Szekcsői Herceg Pál, Olnodi Cudar Jakab és Palóci Imre társaságában. 65 Mátyás 1471 szeptemberében a már egyszer bevált taktikát alkalmazta, akár 1459-ben, mikor Hl. Frigyest akarták trónjára ültetni; most is összegyűjtötte híveit — kiket előre gondosan kegyéről biztosított —, hogy ők maguk tegyenek mellette önként hűségnyilatkozatot, reprezentálva ezzel kifelé, hogy nem érdemes a királyságra áhítozni, mert ők a jelenlegi uralkodót támogatják. Először azonban a hívek hűségét kellett biztosítani: a szeptember 18-án kelt dekrétum jelentős engedményeket adott a nemességnek az országgyűlés évenkénti tartására, a katonáskodásra, adózásra, tizedszedésre vonatkozóan, a klérus megnyugtatása sem maradt el. A végzések közt a XIX. artikulusban azt talárjuk, hogy a somogyi Szenyér, a mármarosi (sic!) Sztropkó, más beregi, zempléni, pozsegai, valkói várak hűtlenség terhe mellett a dekrétum keltétől számított huszonöt napon belül szétrontandók és teljesen megsemmisítendők. 66 Ugyanezen a napon a hűtlenség bűnébe esett Perényi Miklós összes birtokrészeit a király testvéreinek: Istvánnak és Péternek adta. 67 A birtokok felsorolásában a teljes Perényi-jószágokat ott találjuk, a testvérek osztatlanul birtokoltak. Azt tudjuk, hogy Miklós jórészt Sztropkón időzött, hogy mi lehetett a bűne, azt csak találgathatjuk. Vagy sorozatos hatalmaskodásai miatt rendelték el kastélya lerombolását, vagy Mátyás ekkor már tudta, kik azok, akikre bizton nem számíthat a lengyelek elleni küszöbön álló hadjáratban. A lerombolandó „váracsok" közt feltűnően sok az északkelet-magyarországi, ezek a lengyel seregek ekkor még csak valószínűsíthető útvonalának közelében voltak, a délvidéki erősségek a hűtlenségében makacsul kitartó Janus Pannonius és társai számára kínálhattak menedéket, és válhattak volna hosszú időre az ellenállás fészkeivé. A lerombolandó többi vár egyenkénti vizsgálatával az igazsághoz közelebb jutnánk. Ha elfogadjuk a dekrétum legújabb kiadójának feltevését, hogy erre csak a közbéke fenntartása miatt volt szükség, akkor Mátyás jól elszámította magát: egy erőszakoskodó urat ezzel taszított Kázmér táborába. Egy biztos: szeptember 18-án a két másik Perényi-fiú élvezte Mátyás bizalmát, Istvánnak a hálát hamar ki is kellett mutatnia: szeptember 21-én Budán a trónkövetelő Kázmér igényeit társaival együtt visszautasította, kijelentette, hogy hűséges marad törvényes uralkodójához. 68 Mátyás ezzel a nyilatkozattal tulajdonképpen még azelőtt megnyerte a Kázmér elleni háborút, hogy az átlépte volna az ország határát. Perényi István akárcsak 1459-ben, most is ott volt a hűségnyilatkozatot tevők között. Elég időt töltött ahhoz a királyi udvarban, hogy tudja: esztelenség lenne Kázmér pártjára állni. A jutalom nem is maradt el: bizonyára királyi parancsra visszatért birtokaira, melyek az ország legveszélyeztetettebb vidékén feküdtek és december 17-én Füzérről már mint tárnokmester intette a bártfaiakat, hogy az ország ellenségeit, fosztogatóit ne támogassák. 69 Apja egykori méltóságát a hűtlenné lett Rozgonyi Rajnáid után kapta meg, ki a Kázmérhez csatlakozó kevesek közé tartozott. Ehhez képest a magyar történetírásban meglepő következetességgel tartja magát az a nézet, hogy a két Perényi testvér 70 , a Perényiek 71 , Perényi Miklós és István 72 Rozgonyi Rajnáiddal és néhány más nemessel Sáros vára alatt csatlakoztak Kázmér hadaihoz október 29-én. Egy hónap alatt többször is meg lehetett járni az utat Budától Sárosig, azonban miért tette volna ezt a pálfordulást István, ki joggal számíthatott arra, hogy ő is Miklós sorsára jut, 65 Uo. 189. 66 Uo. 190. 67 MOL, Magyar Kamara Archívuma, NRA lajstromkönyvek (E 148.) tom. XLH. 818—12. 68 MTA Kézirattára MS 4945. 8. pallium. 69 Bártfa, 1834. sz. 70 Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király. Bp., 1890. 221.; Swlay József—Baráti Lajos: A Magyar Nemzet Története. Bp. n. köt. 257.; Fraknói 248. 71 Huszti József: Janus Pannonius Pécs, 1931. 279.; Szekfű Gyula: Magyar Történet. Bp., 1936. H. köt. 504. 72 Magyarország történeti kronológiája. Szerk.: Benda Kálmán. I. köt. Bp. 1983. 239.; E. Kovács Péter: Mathias Corvinus. Bp., 1990. 158.
