Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Tringli István: Hunyadi Mátyás és a Perényiek / 175–192. o.

182 Tringli István már biztosan tudtak. Idősebb János nem akart úgy járni, mint egy évvel előbb az ifjabbik Nagyidával, ez pedig számára kedvezőbb pozíciókat remélhetett a nagyhatalmú pártfogóktól. Formailag magánjogi szerződés volt, így a felek igényei nagyobb teret kaphattak benne, mint egy ítéletben. A nádori ág magáénak vallotta Sárost és Újvárt is. Újvárról természetesen sohasem mondtak le a Perényiek, azonban az is látszik, hogy Sárost is csak hallgatólagosan adták fel. Itt kell megjegyezni, hogy állítólag Fülek is — legalábbis időlegesen — cseh kézre került, erről a várról azonban gyérek a források, a feldolgozások pedig megbízhatatlanok.

43 A bárói ág Nyalábot, a szőlősi uradalmat és Idát, valamint Szecsőt vonta a szerződés alá. Egy szót sem ejtenek sem arról, hogy Sáros és Újvár cseh kézen van, Nagyida pedig csak félig az övék, igaz ezt a szerződők úgyis nagyon jól tudták.

44 Az igények érvényesítése a valóságban nem ment ilyen könnyen. Egy év múlva a tárnokmester elérkezettnek látta az időt, hogy a király elé vigye ügyét, bizonyára jó okkal tette ezt éppen az északkeleti megyék terebesi tanácskozása után. 1455. január 10-én László király Breslauban új adományként adta neki azon birtokait, melyben addig is békésen ültek ősei. Az adománylevelet az előző évi szerződés alapján állították ki, pár kisebb eltéréstől eltekintve a birtokok felsorolásának sorrendje is megegyezik azzal. Sárosról azonban hallgat, az iktatást a budai káptalan tanúbizonysága mellett február-márciusban el is végezték ellentmondás nélkül. Sáros kényes ügyéről még aznap egy másik oklevél rendelkezett, János ezt is megkapta új adományként, azonban azzal a kitétellel, hogy akár V. Lászlónak, akár utódának, kik a várat Giskrától vagy más csehtől, ki azt birtokolja, pénzösszeg lefizetése avagy ostrom útján visszaszerzik, ezt a summát, vagy azt, mibe a vár megvívása kerül, a Perényiek teljesen megtérítik.

45 1461 elején Kniezics Mátyás Sáros kapitánya feladta erődjét Szapolyai Imre hadai előtt, nemsokára rá Újvár is meghódolt.

46 Csánki Dezső feltételezte, hogy Újvárt „bizonyos összeg lefizetése után" adta vissza Mátyás jogos tulajdonosainak., Még inkább így kellett hogy történjen ez Sáros esetében, hol maga az 1455-ös új adomány is megmondta, hogy megvívása költségeit meg kell téríteni. Mint láttuk, Szapolyai Rihnó esetében sem mulasztotta el benyújtani a számlát a királynak sem. Csak emlékeztetőül: Gömörre ekkor szerzett adományt Rozgonyi Sebestyén és Szapolyai Imre.

47 Komáromy András, ki a rihnói ág történetét megírta és foglalkozott a báróiéval is, csodálkozott azon, hogy Rihnó visszafoglalása után Perényi Pál nem követelte vissza birtokait. „Igaz — tette hozzá —, hogy az adományosok, Rozgonyi Sebestyén és a Szapolyaiak hatalmas urak voltak, Mátyás pedig a Perényieket sosem kedvelte, de azért bízvást feltehetjük róla, hogy igazságot szolgáltat nekik, ha jogaikat bizonyítják". A nyalábvári ágbeli Miklósról írva is megállapítja, hogy a Perényieket Mátyás soha nem kedvelte. Azt már láttuk, hogy az idők folyamán hogy változott Nagyida átadásának megítélése, Mátyás neheztelésébe Szapolyai szavai valószínűleg súlyosabban estek latba, mint a valós tények. A felvidéki „restauráció" megítélésénél azonban leszögezhetjük: a családból annak voltak jó esélyei a régi helyzet visszaállítására, kiknek elég nagy volt a hatalmuk — ebbe értve a birtokokat is — ahhoz, hogy a nehéz éveket átvészeljék, kiknek támogatására a korona is rá volt szorulva. A rihnói ág így vált szegény karászi ággá, a bárói így volt kénytelen Nagyidán együtt élni egy rájuk kényszerített súlyos szerződés folyományaként a Modrar-rokonokkal. A nádori ág azonban — igaz nem tudjuk, mennyit fizettek — hamar visszanyerte mindkét elvesztett várát, pedig ha Mátyás annyira nem szerette volna a Perényieket, megemlékezhetett volna idősebb János Újvár elfoglalása előtt Giskra oldalán vívott harcairól is. Mátyás általában nem 43 Mocsáry Antal: Nemes Nógrád vármegyének históriai ismertetése. Pest, 1826. ül. köt. 26. 44 Dl. 24541. 45 Dl. 14908. kivonata: Dipl. Sar. 65., az iktatásról szóló jelentés: Dl. 14910. 46 Tóth-Szpbó 319. főleg Bonfini alapján. 47 Csánki: i. m. I. köt. 125.