Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Tringli István: Hunyadi Mátyás és a Perényiek / 175–192. o.
Hunyadi Mátyás és a Petényiek 177 A második ág az irodalomban a legnagyobb és mindvégig kezén levő birtokközpontjáról a nyalábvári nevet kapta, emlegetik még ifjabbik ágként vagy Kisperényiekként is őket. Az 1402—1453 közt élt Jánost — Péter országbíró fiát — illették az oklevelekben a harmadik ágból származó és ugyanekkor ténykedő János tárnokmestertől megkülönböztetendő kisebb 4 vagy ifjabb 5 melléknévvel. Utódainál bukkant fel a Kisperényi név, az ősi jussból, Perényből ugyanis mindegyik ág részesedett, a bárói ág a maga részét Nagyidához csatolta 6 , minden bizonnyal ezt hívták Kisperénynek, mely név aztán a családra szállt. 1567 után a nádori ágnak is magva szakadt, így ők a família egyetlen túlélő ága. Leggyakrabban bárói ágként nevezik őket a XVI. sz. végén szerzett címük miatt. Birtokaik két tömbben helyezkedtek el: Abaúj és Ugocsa vármegyékben, az előbbi központja Nagyida, az utóbbié Nyaláb vára volt, Nagyidával együtt említik Szikszó mezővárost néhány más faluval együtt és a zempléni Hernádnémetit. 7 Mátyás korára a nyalábi uradalom már kettészakadt, a Tisza bal partján fekvő helységek Nyalábhoz tartoztak, a másik parton fekvők Nagyszőlős mezővároshoz, hol a Petényiek kastélyt emeltek. A látszólag nem nagy, földrajzilag pedig kifejezetten kedvezőtlennek tűnő fekvésű felvakkal bíró uradalmak valódi gazdasági erejét a XV. sz. második felében bajos megbecsülni. Igazi értéküket román és rutén új telepítvényeik jelentették, melyek révén folyamatosan erősödtek, olyannyira, hogy a XVI. sz. második felére Ugocsa vármegye jobbágyainak fele már Perényi-birtokon élt. 8 Míg Nagyida évtizedekre kikerült a kezük közül, a két ugocsai birtoktest az Albert halála utáni nehéz években is menedéknek számított, melyben biztosan, ha nem is habcritaüanul ülhettek. Nyalábvárról ugyanis soha nem mondtak le végérvényesen Drág és János vajdák utódai, kiktől Perényi Péter ezt Zsigmond király kegyéből legalábbis kétséges joggal szerezte meg. Az évszázad egyik nagy pere azonban 1498-ban a Perényieket erősítette meg birtokaikban, a Drágfiak évtizedekig tartó fáradozása egy formai hibán bukott el: a jószágokat két szín alatt perelték, így patvarkodásban marasztaltattak el. 9 Nem tartozott a két ugocsai birtoktesthez a beregi Nagydobos, hol valamiféle kúriájuk is lehetett, mert két alkalommal is kelteztek innen levelet 10 , valószínűleg még más beregi falvaikon levő részeiket: Barabást és Jándot is innen igazgatták. Giskra uralma az ő hatalmukat is alaposan megtépázta. Péter országbíró két fia: az első házasságából származó ifjabb János és a másodikból született Miklós voltak az ág felnőtt korú férfijai. Az előbbit Giskra mint Ulászló hívét 1441-ben foglyul ejtette és csak 24 ezer forint fejében engedte szabadon, amiért az átadta Nagyida várát tartozékostul az összeg lefizetéséig." Mikor a zsoldosvezér pénzre szorult, felszólította Perényit a fizetésre, ki azonban csak négyezer forintot tudott letenni, így az uradalom most már , ,csak" húszezerért volt továbbra is Giskra kezén, aki azt tovább zálogosította Modrar Pál körmöci gyűrűstéri polgárnak még 1441-ben 6900 forintért — valószínűleg ez az összeg közelebb volt a valós értékhez —, ez persze nem zavarta Giskrát abban, hogy később még további összegeket vegyen fel Modrartól Nagyidáért. Ennek az ügyletnek kapcsán arra is sor került, melyre csak kevés példát tudunk felhozni: a két ág közös fellépésére. Ifjabb János a négyezer forintot is csak 4 Dl. 70911. 1461. április 27.: néhai Johannes minor de Peren. 3 Dl. 70903. 1453. szeptember 1.: Johannes junior de Peren. 6 Fiát 1489-ben Johannes de Kysperen-nek írja egy királyi oklevél: Dl. 71017. Ennek fiát az Erauszt-féle számadáskönyv 1494-ben Michaelis de Kys-Peren-nek nevezi: J. C. Engel: Geschichte des ungarischen Reichs und seiner Nebenländer I. T. Halle, 1797. 41.; valamint Dl. 24541. 7 Dl. 24541. és 70910. 8 Szabó István:: Ugocsa megye. Bp., 1937. 133. 9 Dl. 71068., a végítéletre 1506-ból: 71101. 10 Dl. 70942. és 103229. 11 A jól ismert történetet előadja: Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Bp., 1917..továbbiakban: Tóth-Szabó.
