Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Jakó Zsigmond: Az erdélyi vajdák kinevezéséről / 71–83. o.

Az erdélyi vajdák kinevezéséről 75 alapján bizonyosan állítható, hogy a székelyek és a szászok közösségét minden esetben maga a király haladéktalanul tájékoztatta. Az 1437. évi változásokról a dévai várhoz tartozó román lakosságnak szóló értesítés azt is sejteti, hogy az érdekelt erdélyi kormányzati tényezőkön kívül a vajda salláriumába kerülő váruradalmak szintén írásos felszólítást kaptak az új vajdának való engedelmességre, kötelezettségeik teljesítésére. Hasonlóképpen értesítették a jelentősebb városokat. Ezért maradhatott fenn a szász nemzet levéltárán kívül Beszterce város archívumában is az 1493. évi személyi változást tudató irat egy másik példánya.

B Az új vajda kinevezése általában az előző vajda felmentésével egyidejűleg történt. Mindkét mozzanatról ugyanaz az irat tájékoztat. Sedis vacantia-ra csak rendkívüli esetekben, többnyire a vajda váratlan halálakor kerülhetett sor, mert e határtartomány, főként a török veszedelem óta, tartósabban nem maradhatott felelős vezető nélkül. A vajdai megbízatás egyedül a király tetszésétől függő, meghatározatlan időre szólt és többnyire más kormányzati kinevezéssel, olykor a politikai erőviszonyok megváltozásával, az uralkodó bizalmának a megvonásával, ritkábban önkéntes visszavonulással ért véget.

14 A felmentéssel kapcsolatban általában szükségesnek látták az értesítésben megemlíteni, hogy ez nem jelenti a király bizalmának megvonását a lelépő vajda személyétől. Szentgyörgyi Péter vajdát 1510-ben n. Ulászló saját kérésére mentette fel, és az őt követő Zápolya János még évek múltán is hangsúlyozta, hogy elődje önként engedte át neki a vajdaságot.

15 Báthory András esetéből ismeretes, hogy az uralkodó még súlyos betegséget is nagyon nehezen fogadott el a vajdaságról való lemondás okaként, ha az ütközött a politika pillanatnyi érdekeivel. A köszvénytől gyötört vajdának, aki méltóságát rabszolgaságnak tekintette, I. Ferdinánd kíméletlenül meg is írta, hogy mindaddig hivatalban kell maradnia, amíg helyére nem találnak megfelelő utódot.

16 Egyébként Báthorynak a király azt is előírta, hogy lemondási szándékát három hónappal korábban köteles jelezni. A vajdák kinevezése tehát a királyi udvarban, a nagypolitika boszorkánykonyhájában dőlt el, abba az erdélyieknek kevés beleszólásuk lehetett. Erre csak a XVI. század közepén, az idegen királlyal szemben tettek kísérletet, amikor az 1551. december 31-én Marosvásárhelyen tartott erdélyi országgyűlésen azt kérték I. Ferdinándtól, hogy a kinevezendő vajda és székely ispán magyar legyen, úgy amint ezt már az 1492. évi VJH. te. előírta.

17 De ekkor már más szelek fújtak Erdélyben. A Zápolyák Erdélyre és a Partiumra összezsugorodott államocskájában az állandóan az országban tartózkodó fejedelem mellett a vajdai tisztség feleslegessé vált; legfeljebb a rendeknek az uralkodó hatalmát ellensúlyozó intézményeként maradhatott volna fenn. Valószínűleg erre gondolt Kendy Ferenc, amikor 1553 februárjában azt hangoztatta, hogy az erdélyi rendek a császári hadak kivonulása után maguk választanak vajdát Báthory András helyébe.

18 Jóllehet a Báthoryt követő Kendy Ferenc és Dobó István is I. Ferdinánd király kinevezésével nyerte el 1553-ban a vajdai tisztséget, innen már csak egyetlen lépést kellett a rendeknek megtenniök a fejedelemválasztási jog elnyeréséig. Az új vajdát kinevezésekor régebben maga az uralkodó vagy a királyi tanács élőszóban láthatta el utasításokkal. Olyan részletes, írásos eligazításra, mint amilyet Báthory András kapott I. Ferdinándtól korábban aligha lehetett szükség, hiszen a vajda hatáskörét, hatalma 13 DF 245165 és 247418. Vo. Berger: Urkunden-Regesten 371. sz. és Függelék 1—2. sz. 14 Janits Iván: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltató és oklevéladó működése 1526-ig. Bp., 1940. 11. — A felmentés és a kinevezése tényéről Drágfy Bertalan vajda 1496-ban így emlékezett meg: ,,... primum prefati condarn domini comitis Stephani de Bathor et deinde, ipso huiusmodi honore wayuodatus destituto, nobisque ac magcifico dominó Ladislao de Lossoncz in locum ipsius et ad huiusmodi honorem, deo sic volente, feliciter promotis et succedentibus..." DL 26939. 15 „...ipso honore wayuodatus sponte cedens..." DL 30281. 16 Barabás: i. m., TTár 1892. 489, 491, 652-653, 656. 17 Függelék, 4. sz. — Vö. EOE I. 385. és Magyar Törvénytár. Bp., 1899. I. 486—487. 18 Barabás: i. m., TTár 1892. 674.