Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - KRÓNIKA - Bélay Vilmos: Balázs Péter (1922–1991) / 228–229. o.

Krónika 229 kezdte az egyetemen újonnan szervezett levéltáros tanfolyam hallgatását. Mint ismeretes, Magyarországon 1945 előtt nem volt speciális levéltáros-képzés, a leendő levéltárosok a középiskolai tanári pályára készülő ifjakkal együtt végezték tanulmányaikat és csak az egye­temi tanulmányok elvégzése után vált el, ki kerül levéltárba, ki könyvtárba vagy iskolába. Balázs Péter az akkori első levéltáros tanfolyamot végezte el, s utána néhány hónapig a Magyar Országos Levéltárban gyakornokoskodott. Történelmünknek eme átmeneti, vál­ságokkal teli korszakában különös feladat várt a levéltáros-újoncra: el kellett foglalnia az egyik legfontosabb dunántúli város (és egyúttal megye), jelesen Győr levéltárvezetői posztját. Két évig vezette a Győri Állami Levéltárat, amely magába foglalta Győr-Sopron­Moson megyék hajdan külön igazgatás alatt állott levéltárait s egyúttal Győr város levéltárát is. A pályakezdő fiatalember kitűnően megállta a helyét. Ezután Budapestre került a Levél­tárak Országos Központjába előadóként. Ott dolgozott huszonhat évig (közben számos át­szervezés történt, a hivatal neve is változott, csakúgy, mint a felettes minisztériumé). 1978—1979-ben az Országos Levéltár osztályvezetője (a reprográfiai osztályé), majd nyu­galomba vonulásáig (1984 vége) az Új Magyar Központi Levéltár főigazgató-helyettese volt. A túlnyomórészt ao'mimsztratív munka elvégzése mellett módot talált levéltári szak­cikkek írására is. Foglalkozott az állami levéltárak fondjegyzéke összeállítására vonatkozó utasítás elkészítésével (több levéltárossal együtt 1962-ben). Elkészítette a levéltárakban őrzött kéziratos térképek nyilvántartásba vételének utasítását. Irt a levéltárak gyűjtőterületé­nek problémáiról. Tanulmányt tett közzé a levéltárakban őrzött időszakos orvosi jelentések­ről. 1976-ban angol nyelven kiadta a magyar levéltárak kalauzát (Guide to the Archives of Hungary). Meg kell emlékeznünk arról a jelentős munkáról is, hogy éveken keresztül részt vett a Levéltári Tanács munkájában. Mindkét levéltári szakfolyóirat, a Levéltári Közlemé­nyek és a Levéltári Szemle szerkesztőbizottságában is tevékenykedett. Ez utóbbinak 1964— 1967-ben felelős szerkesztője is volt. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Levéltárosok Országos Központja főelőadójaként a Központ, illetve Osztály valamennyi fontosabb munkájában jelentős szerepet vállalt. Szólnunk kell római kutatásairól is. Szívesen, nagy kedvvel és szakértelemmel kutatott a Vatikáni Levéltárban, ott feltárta, kijegyzetelte és fényképezésre előkészítette a bécsi nuncius Magyarországról szóló jelentéseit. Az 1848—49-ben készült nunciusi jelentésekből 56 magyar vonatkozásút tett közzé a Levéltári Közlemények 1975. évfolyamában. Mint történetírót elsősorban Győr város és Győr megye XIX. századi története érdekel­te. Számos kisebb tanulmány után elkészítette kandidátusi disszertációját (Győr a feudaliz­mus bomlása és a polgári forradalom idején. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980.) A mű a témát alaposan kimerítette, s különösen értékessé tette az, hogy Lukács Sándornak, a pesti márciusi ifjak egyikének győri kormánybiztosi tevékenységét behatóan ismertette. Az bizo­nyos, hogy aki ezután Győr XIX. századi történetével foglalkozni kíván, nem nélkülözheti Balázs Péter eme művének használatát. Kivételes volt latin nyelvismerete. Jó néhány éven át tanította Balázs Péter a latin nyelv alaposabb ismeretére a fiatal kollégákat a Levéltárak Országos Központja szervezésében folyó oktatás során. A levéltári szolgálat kitűnő felkészültségű, szorgalmas munkásának emlékét volt kollé­gái, barátai, tisztelői — köztük e sorok írója is, aki hét éven át közvetlen munkatársa lehe­tett — híven megőrzik. Bélay Vilmos

Next

/
Oldalképek
Tartalom