Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Vajay Szabolcs: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon / 193–213. o.

VAJAY SZABOLCS A KÖNYVTÁRADOMÁNYOZÓ RÁDAY GEDEON A Dunamelléki Református Egyházkerület kulturális Gyűjteménye elválaszthatatlan a Ráday névtől. Miként a Széchenyiekét a Nemzeti Múzeum és az Akadémia, ugyanúgy jelképezi a magyar protestantizmus történetében a Rádayakét a nevüket mindmáig viselő, családi értékből nemzetivé vált Gyűjtemény. Méltán fordul hát elismerésünk az alapító család felé. Legyen a koruk szellemét meghaladó és új idők jöttét jelző magatartásuknak érzékeltetése az alábbi összefoglalás. Miként minden érdemes emberi vállalkozás, egy genealógiai megközelítés is tartalmi tekintetben vagy mélyenszántó, vagy felszínes. Felszínes, amikor hivalkodón tűzi tollhegyre az ősök fényességét, satnya utódokra is visszahulló sziporka reményében. Mélyenszántó, ha egy öröklött magatartás emberi közegéből igyekszik egy megvalósult szándék gyökereit felderíteni. A szándék előjele e tekintetben közömbös: baljós örökségek magyarázata szintúgy lehet, mint egy fennkölt kiállásé: tudománytanilag egyenrangú feladat. Mindkét esetben az egyént felépítő, az egyéniséget formáló gének összjátékának búvópatakos rejtvénye is, amely végtelen változatosságában az avítt fajelméletek legjobb kihívója: az egyén csakis tulajdon őseiből ötvöztetett; sajátosság-töltetének minden egyéb vonatkozása csak vendégmáz: a korszak, a környezet, a nevelés és az imitativ magatartás lényeges, de nem szükségképpen perdöntő hozadéka. Ha a csupán a XVUI. században rendszerjellegűvé vált magyar arisztokráciát a fenti szemszögből vizsgáljuk, szembeszökik átvállalt összbirodalmi jellege. A fenntartás nélküli udvarhűség az 1608-as törvények életbe lépte óta a címszerzést áhító magyar számára feltétel, míg a szatmári békét követően — és főként Mária Terézia korában — államigazgatási érdemekhez ízülő uralkodói kegy, ha birodalmivá szélesítő szándékában nem is lankad. Csak a módszer változik: ami korábban gerinctörésre ment, az HL Károly konceptusában a jó szolgálatok érdemelt jutalmává, Mária Teréziánál pedig már tudatos társadalomépítéssé válik. A vendégmáz páncéllá merevül. Végső kifejlete tekintetében a protestáns, vagy az ortodox hitehagyás hallgatólagos feltétele továbbra is szerepet játszik, szintúgy mint az udvar kezdeményezte aulikus házasságpolitika: jelentős magyar főúri vagyonokat öröklő leányok számára kitervelt osztrák és cseh házasságok, illetve a nyakasabb magyarok utódainak ,,vérhígítására" Bécsből, vagy Prágából , ,importált" mátkák, a Birodalom Jóságos Anyjának jól átgondolt matemalizmusát tükrözik. Ha sorra vesszük a XVDI. század végének magyar arisztokráciáját, két kézen elszámlálható az olyan ősfa, amelyben a negyedik nemzedék 16 tagja között ne akadna a Birodalom egyéb részeiből honosult felmenő. Kivétel talán az erdélyi peremvidék, amelynek éppen ilyetén jellegénél fogva, nem jutott döntő szerep az összbirodalmi tervezésben. II. József anyjáétól eltérő módon lazítja a magyar arisztokráciát. Úgyszólván homogén katolicitását, minden áttérési feltétel nélkül, a protestáns elit számára eleddig kilátástalan