Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Rácz György: Az Árpádok sávozott címere egyes főúri pecséteken a XIII–XIV. században / 123–135. o.
130 Rácz György höz, sőt példaként idézik a pecséthasználatukat arra, hogy egyazon család bárói miként őrzik meg az egyszer megtalált pecsétkompozíciót. 48 A Lackfiakkal tehát a családi címer legyőzte a hivatalit. Tekinthetjük ezt egy, a többi méltóságviselőknél már megszűnt XIII. század eleji szokás archaikus továbbélésének is, azaz az erdélyi vajdák pecséthasználatában való ,,nemzetségi-családi" váltás a magyarországihoz képest jó egy évszázadot késett. Ennek okát — az erdélyi társadalom archaikusabb jellege mellett — abban jelölhetjük meg, hogy, mint Borsa Iván munkájából kitűnik, a vajdai oklevelek szerkezete szorosan követte a királyi kancellária okleveles gyakorlatát 49 , és mivel a pecsét elsősorban az oklevél hitelesítéséül szolgált, ezt is igyekeztek a királyi pécsétekhez hasonlóvá tenni. Természetesen az oklevélformulákhoz hasonlóan kisebb módosításokkal — kisebb méretben, a királyi családi címert esetleg egyesítve más motívummal. Ez az okleveleken és pecséteken megjelenő kapcsolat egy lépéssel továbbmenve jelképesen is kifejezi azt, hogy az erdélyi vajda kapott legtöbbet a királyi hatalomból más tisztségekhez hasonlítva, hiszen ő a regnumon belül egy, ráadásul a legnagyobb önálló territóriumnak az ura széles jogosítványokkal (kormányzás, közigazgatás, legfőbb bíró és hadvezér) csak a királynak alárendelve. Találóan jellemzi Mályusz Elemér a középkori erdélyi történet legjellemzőbb vonásaként a vajda óriási, szinte korlátlan hatalmát. „Akit urának vall — ti. Erdély —, az áll legközelebb a királyi trónhoz." 50 Eme kapcsolat szimbolikus szférában való megjelenéséhez nyújthat adalékot a fent következtetett jelenség. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az erdélyi vajdának a középkorban pecsétnyomója kiválasztásakor bizonyos helyi szokásokat is figyelembe kellett vennie. Bizonyítja ezt a kolozsmonostori hiteleshelyi jegyzőkönyvek egy 1484-es bejegyzése, 503 amelyből kiderül, hogy a vajdának birtokjogi és bírósági ügyekben használatos (ún. authentikus) pecsétnyomóját az erdélyiek akaratával és szokása szerint kellett metszettetnie. Nem lehet kétségünk afelől, hogy az erdélyiek akarata a XV. században kibontakozó rendiségre, az erdélyi nemesség helyi politikába való beleszólási jogára utal, de aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy a „consuetudo" viszont sokkal régebbi eredetű — a középkorban ugyanis a szokás kialakulásához hosszú időre volt szűkség —, és az erdélyi vajda pecséthasználatának régtől fogva bevetet sajátosságaira utal, így is kifejezve az országrész külön jogi státusát. A Xni—XTV. században ilyen szokás lehetett a sávozott pajzs használata, még egyszer hangsúlyozva az adatok töredékessége miatti hipotetikus jellegét. A vajdai pecséthasználat XTV. század közepi változásához pedig csak egyetlen gondolatot szeretnénk fűzni. Láttuk, hogy legtöbbször az illető arisztokratának is „jól jött", hogy a királyi címerhez hasonlót visel, ezáltal is részese lett a királytól a legitim hatalomnak. A pecsétábrát a hivatala révén szerezte, de mint látjuk, magánemberként is megőrizte, sőt családtagjai és utódai is ökrökölhették. Jól megragadható itt a középkorra oly jellemző köz és magánszféra összemosódása. A királyi címer „öröklődésével" viszont a jelvény terjedésének többszintű és többágú rétege figyelhető meg. Ha a család átvette vagy valamilyen formában bekerült hozzá a sávozott pajzs, az nemcsak a méltóságviselőket, hanem a nemzetség, ill. család minden tisztségviselő tagját megillette, sőt a családhoz vagy az illető főúrhoz tar48 Művészet I. Lajos kir. korában, 331. 1. 49 Janits [Borsa] Iván: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltató és oklevéladó működése 1526-ig. Bp., 1940. 76—89. 50 Mályusz Elemér: Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Bp., 1988. 9. 13. 50a A kolozsmonostori konvent jegyzökönyvei (1289—1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta: Jakó Zsigmond. I—n. Bp., 1990. 2483. reg.
