Levéltári Közlemények, 62. (1991)

Levéltári Közlemények, 62. (1991) 1–2. - IRODALOM - Tordai György: Hunyadi Mátyás : emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerkesztette: Rázsó Gyula, V. Molnár László. Budapest, 1990 / 165–171. o.

168 Irodalom pott király állandó hadsereget tartott fenn, amelynek ellátásához a nyugati háború is szükséges volt. A kormányzásba bevont bárók száma csökkent, de „nem lehet Mátyás politikáját egyértelműen köznemespártinak felfogni". Éppígy , .túlzásnak tekinthető" centralizációs kísérletről beszélni. A rendszerben azonban a bukás csírái is benne vannak: az adóalap csökkenésének következtében a Jagellók nagy mértékben rá lesznek utalva a nagybirtok támogatására. Rázsó Gyula témája Hunyadi Mátyás török politikája. Az egyik leginkább vitatott — és már a kortársakból is indulatokat kiváltó — eleme a mátyási időknek a török politika, amely, első pillantásra legalábbis, nem csak napi politikai, hanem hosszú távú következményeit tekintve is elhibázott. E politika következménye lenne mind a belső elégedetlenség, mind pedig a szövetségesek bizalmatlansága; 1490-ben a nyugati hódítások néhány hónap alatt elvesznek, 1526-ban pedig Magyarország végleg alulmarad a törökkel szemben. Ez a nézet azonban nem veszi figyelembe az adott gazdasági, politikai, katonai erőviszonyokat. Törökország ekkor egy hatékony apparátussal vezetett, jól szervezett állam, amely Európa „legnagyobb létszámú és leghatékonyabb" fegyveres erejével rendelkezik, ráadásul „sajátos gazdasági és társadalmi rendje [...] szükségszerűségként írta elő [...] az állandó hódításokat". Volt azonba néhány sebezhető pontja is a birodalomnak: a hadviselés időbeli korlátozottsága, a hadsereg túlzott politikai szerepe, a földrajzi fekvés, végül pedig a csatadöntő nehézlovasság és a támadó jellegű gyalogság hiánya. Mindent összevetve „Mátyás államának az akkori világ talán legnagyobb katonai hatalmával szemben kellett megőriznie függetlenségét". Bár II. Mohamed céljai között Magyarország meghódítása nem szerepelt, ezt a kortársak nem láthatták világosan. ,,Magyarország mind gazdasági, mind katonai potenciál tekintetében messze az Oszmán Birodalom mögött maradt." Ennek következtében a déli fronton csak az aktív védelem lehetett reális, de ehhez is az ország erőforrásainak kíméletlen kiaknázása kellett. Mindehhez szükséges volt még az is, hogy a török még nem tudta közvetlenül fenyegetni az országot. Támadó hadműveletek — korlátozott céllal — a nyugati hadszíntereken jöhettek csak szóba. Ennek (is) következtében a szomszédokkal való törökellenes együttműködés előtt igen sok akadály állott. A potenciális szövetségeseket, ,erősebb ellentétek választotték el egymástól, mint a közös érdek, a török hatalom megállítása". A magyar—velencei viszony megromlásáért mindkét felet felelősség terheli; a román fejedelemségek esetében problémát jelentett egyfelől azok hűbéresként kezelése, másfelől, hogy a szultán növekvő hatalma egyre erőteljesebben magyarellenes fellépésre szorította őket. Még rosszabb a helyzet az európai összefogás esélyeit vizsgálva. Az 1459-ben meghirdetett keresztes háború, ,önámítás" volt: a Szent Sír felszabadítása természetesen irreális cél. Mintegy 200 000 „jól felszerelt és jól ellátott katona" talán évek alatt tényleg képes a török Európából való kiszorítására, de ilyen sereget Európa sem kiállítani, sem fönntartani nem volt képes. Magyarország és Velence megerősítésének reális célja viszont nem vonzotta a töröktől nem fenyegetett hatalmakat. Maradt tehát a saját erőforrás, az ország megerősítése. A belső erőforrások elégtelensége miatt szükséges volt a területi gyarapítás, amelynek egyik lehetősége a perszonális unió, azonban ez Mátyás „trónfosztásával lett volna egyenlő". így csak a másik megoldás, a hódítás volt a járható út. Mind a Csehország, mind az Ausztria elleni háborúban közrejátszott egyrészt a kedvező alkalom megragadása, másrészt a választófejedelmi, majd azon keresztül a német királyi cím elnyerésének vágya. A háborúkkal járó anyagi áldozat rendkívül nagy volt, ugyanakkor kérdéses, hogy milyen anyagi hasznot hozott. Az viszont biztos, hogy a hódítások szinte teljesen felhasználták az ország potenciálját, és nem erősítették, hanem gyengítették erőtartalékait. Ami a török háborúkat illeti, Mátyás kimagasló érdeme annak felismerése 1464 után, hogy nem várható nagy erejű török támadás; így ő is csak korlátozott hadműveleteket folyta-