Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - Marsina, Richard: A XIII. század derekán kelt oklevelek diplomatikai és írástani vizsgálata / 43–62. o.

44 Richard Marsina A magyar okleveles anyagra eddig rendszeresebben nem alkalmazott diplomatikai-írástani vizsgálatot — bár a diplomatikait részben redukáltan — azért használtuk fel az SzlD II. előkészítésénél, mert az ezzel egy időben készülő cseh diplomatarium munkálatainál is ezt használták,

4 és nem látszott célszerűnek, hogy ugyanabban az államban az SzlD H-t alacsonyabb szinten dolgozzák fel mint a cseh oklevéltárt. A módszernek magyar okleveleken történő alkalmazása azt is célozta, hogy megfelelően használható-e az a magyar anyagon. A XIII. század Magyarországon a diplomatikai gyakorlat gyors fejlődésének és megállapodásának kora. Megnőtt a kiadott oklevelek száma és — főleg a világiak között — azoknak az intézményeknek és méltóságviselőknek, akik okleveleket bocsájtottak ki. A SzlD IIben megjelent okleveleknek hozzávetőleg a felét IV. Béla adta ki. A SzlD II-ben kiadott okleveleknek kb. 70%-át világiak kapták, az oklevelet hozzájuk intézte a király vagy az ő érdekükben adta ki. Ez a helyzet teljesen eltér a korabeli német, még inkább a cseh vagy lengyel gyakorlattól, ahol ebben a korszakban is az egyháziak vannak abszolút többségben azok között, akik oklevelet kaptak.

5 Csak formális szempontból lehet érvényes az a megállapítás, amely a rendszeres magyar okleveles gyakorlat mintáját vagy gyökerét a francia hatásban,

6 vagy helytelenül a bizánciban kereste.

7 A fejlődés szükséges volta a hazai joggyakorlat elért fokában keresendő, amely már ekkor megkövetelte a tulajdonjog és -igény oklevélbe foglalását, írásos rögzítését. A diplomatikai- írástani elemzésnek nincsenek általános érvényű és általánosan elismert, részletekbe menő szabályai vagy vezérfonala. Alapját mindig a konkréten vizsgált oklevél-együttesek alkotják, a munka közben más rokon oklevél-együttesek elemzése során szerzett tapasztalatokra lehet támaszkodni. A diplomatikai vizsgálatban nem alakult ki az oklevelek teljes szövegének részletes elemzése, az elbeszélő és rendelkező részeket csak néhány esetben vették tekintetbe. A figyelem előterében a bevezető (invocatio, intitulatio, adresse, salutatio) és a záróformulák (datálás, a méltóságsor) állnak, a contextus-ból rendszerint csak az arengát, promulgatio-t és a corroboratio-t vették tekintetbe. A diplomatikai és írástani elemzés fő célja az volt, hogy ismereteket szerezzen arról, hogyan keletkeztek az oklevelek, ki, milyen környezetből származó egyén állította ki őket. (A nótáriusok névtelensége következtében csak a legkivételesebb esetekben lehet konkrét, név szerint ismert személyeket feltételezni vagy megállapítani.) A végső cél az volt, hogy az írásbeliség mennyiségi és minőségi fejlődéséről elképzelés alakuljon ki, s ebben az esetben fontos szerep jut a deperditáknak, nevezetesen a nem-királyi, főképpen a világi oklevéladók esetében. A diplomatikai-írástani vizsgálatnál az egyes oklevéladókból és kiállítókból kell kiindulni, s ezzel elérkeztünk az oklevelek íróihoz. Az eljárás jogosultsága mellett szól az oklevelek keletkezésének tényleges vagy feltételezett hely szerinti (intézménybeli vagy földrajzi) vagy időbeli egybeesése. Ezzel áll összhangban, hogy az oklevelek kiállításánál nem tételezhető fel túlságosan nagyszámú (,,határtalan") oklevél-fogalmazó. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a XIII. század derekán még a képzett jegyző sem ismerhetett annyi oklevelet és ennélfogva oklevélformulát mint a ma diplomatikusa. Megkülönböztetjük itt az oklevéladót (uralkodó, méltóságviselő, intézmény), a fogalmazót, aki az oklevél elkészítésére utasítást kapott (kancellária) és a kiállítót, azaz a jegyzőt és írnokot. Csak igen kivételesen volt az oklevéladó, a fogalmazó és a kiállító (akárcsak 4 Codex diplomaticus et epistolaris Bohemiae (CDB) Edd. J. Sebánek — S. DuSková IV/1—2, 1241—1253, Prága, 1962., 1965.; V/l-3, 1253-1278, uo. 1974, 1981, 1982. 5 A CDB-ben 1253—1260 között az oklevelet kapók nem egész 20%-a világi, vö. Historicky" éasopis, 1985/33. 450. p. 6 Perényi /..* A francia iskolák hatása a magyar okleveles gyakorlat kialakulására. Bp. 1938. 7 Mezey L: A hiteleshely a közhitelűség fejlődésében és III. Béla szerepe. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései. Szerk. Horváth J. - Székely Gy. Bp. 1974. 315—332. p.