Levéltári Közlemények, 61. (1990)
Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Ember Győző: A magyar királyi pozsonyi kamara zárszámadása 1542-ben / 63–143. o.
A pozsonyi kamara 1542. évi zárszámadása A hadiadó fizetéséhez az alsóbb egyházi személyek (papok, plébánosok és presbiterek) is hozzájárultak, jövedelmüknek megfeleld mértékben, tizeddel, húszaddal, vagy hatvanaddal. Egyes jobbágyoknak saját (nem földesúri) birtokuk is volt, ennek hasznából huszad növelte a hadiadót. Az iparosok közül csak a molnárokat találjuk a hadiadó fizetői között, ha nem is valamennyit. Kereskedőket nem találunk a kamarai elszámolás hadiadóval foglalkozó részében. Itt jegyezhetjük meg, hogy nem minden földesúr vállalta a hadiadó fizetését, akinek kötelessége lett volna. Sőt, másoknak is megtiltották azt. 6 Említettem már, hogy az 1542. évi kamarai zárszámadásnak a harmad ; 'Í része megyénként tünteti fel a hadiadóként befolyt bevételeket, valamint az ilyen jellegű kiadásokat. A kamara hatáskörébe ebben az évben csupán 25 megye tartozott. Ezek a megyék minden rendszer nélkül következtek egymás után. Rendszerességet csak az jelentett, hogy minden megye bevétele és kiadása egymástól különválasztva ugyan, de azonos rovatban volt. — Az anyag használatának megkönnyítése végett a megyéket földrajzi fekvésük alapján 3 csoportba soroltam: 1. Nyugati Felvidék, 2. Keleti Felvidék, és 3. Dunántúl. A következőkben táblázatban tüntetem fel a 3 országrész megyéinek nevét, az egyes megyékben beszedett, forintban kifejezett teljes összeget, továbbá a megyei összegek %-os viszonyát a 3 országrész és az egész ország összegéhez. Hadiadó bevétele 1542-ben /. Nyugati Felvidék, Szám Megye Forint Nyűg. Felv. % Egész ország % 1. Pozsony 5 148,13 18,70 7,24 2. Nyitra 9 693,18 35,20 13,63 3. Trencsén 365,53 1,33 -,51 4. Liptó 1 098,27 3,99 1,54 5. Turóc 1 526,55 5,54 2,15 6. Zólyom 2 428,25 8,82 3,41 7. Bars 3 279,13 11,91 4,61 8. Hont I. 2 052,18 7,45 2,88 9. Hont n. 1 945,7,06 2,73 27 536,22 100 — 38,70 6 Hadiadó fizetése.