Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - Jászay Magda: Egy humanista szemben Mátyás királlyal : Callimachus Experiens / 23–41. o.

28 Jászay Magda volna, elősegítve ezzel itáliai expanzív politikáját; és így ítélték meg a történteket maguk a velenceiek is.

19 Kázmér olasz titkárának küldetése nem járt látványos eredménnyel — a velencei-tatár megegyezésnek sem tudta elejét venni — bár ő rosszakarói bírálatával szemben egy későbbi emlékiratában azzal dicsekszik, hogy kiharcolta a pápától, amit lehetett, a velenceieket pedig megnyerte a lengyeleknek és elfordította Mátyástól (?)

20 Mindenesetre úgy tűnik, hogy politikai befolyása nem rendült meg, mert továbbra is hallatta szavát államérdekű fontosságú kérdésekben: így 1479-ben is, mikor a magyar—cseh megegyezés után a Mátyással kötendő lengyel békekötés ügye került napirendre. Értesülve arról, hogy az ország vezetői a pápát készülnek közvetítőül felkérni, Callimachus egy befolyásos államférfihoz, Zbigniew Olesnicki püspök alkancellárhoz intézett május 9-i emlékiratában a kiegyezés ellen emelt szót, részletesen kifejtve nézeteit ennek hátrányos voltáról. A csehek — írta — kényszerűségből békét kötöttek a magyar királlyal. De mielőtt a lengyelek, akik értük fogtak fegyvert, követnék példájukat, meg kellene vizsgálniuk, vajon tartós lehet-e ez a béke? Ha ésszerű ok vitte rá Mátyást, hogy megkösse, kényszerül meg is tartani; de ha a veszély vagy a szükség, akkor ennek megszűntével a béke is érvényét veszti majd számára. Sok érv szól amellett, hogy látva országa helyzetét, nyugalmat akar, és rájött végre, hogy nem szabad a biztosat a bizonytalanért kockáztatni, és ezért békült meg a csehekkel. De eddigi magatartása ez ellen szól: hiszen ,,ő mindig nagyobb igyekezettel áhítozott a máséra, mint a magáé megőrzésére:" a dicsőséget és nyereséget kereste, miközben az országát fenyegető veszély ellen a keresztény összefogástól várt védelmet. Callimachus itt sem mulasztja el, hogy Mátyás szemére lobbantsa az országában és külföldön annyiszor emelt vádat, amit már Velencében és Rómában is fegyverül használt ellene: hogy hódító, terjeszkedő törekvéseinek feláldozza töröktől fenyegetett országa és a többi keresztény népek biztonságát. Mindamellett, míg öt évvel korábban még a császár és a magyar király összebékítéséről szőtt terveket, hogy együtt léphessenek fel a török ellen, most az olasz humanista az, aki megbékélés helyett a háború folytatását tanácsolja a lengyeleknek: a bizonytalan időre szóló béke helyett a megoldást a veszedelmes ellenfél végleges ártalmatlanná tétele hozhatja csak. Mátyásnak most szüksége van a nyugalomra, mert az ausztriai háború ínségbe sodorta, katonasága lázadozik és zsoldját követeli, országa pedig ,,kimerült, elnéptelenedett, belefáradt az örökös háborúskodásba; amellett gyűlölettel van iránta, úgyhogy szinte nehezebb lesz most számára kiengesztelődni övéivel, mint később a külországbeliekkel háborút viselni". Ezen felül oka van félni a császártól — akinek a legtöbbet ártott — és azzal is tisztában van, hogy Itáliában elhidegültek irányában.

21 Mindezek a gátló okok azonban helyes politikával megszüntethetők, akkor pedig újra ellenük fordítja majd fegyvereit. De még ha meg is tartaná Mátyás a békét — érvel tovább az olasz politikus — ez a tervezett béke sem nem hasznos, sem nem méltányos az ő számukra: birtokában hagy olyan elfoglalt területeket, amelyek elegendő erőforrást jelentenek további hadműveletek fedezésére és hadikárpótlásra kötelezi a lengyeleket; ha ezt nem fizetik meg, ez okot szolgáltat az ellenségeskedések kiújulására, ha viszont megfizetik, anyagi eszközt nyújtanak a hadviseléshez. Ha pedig — zárja fejtegetéseit — a háború elkerülhetetlen, mennyivel jobb akkor harcolni, amikor az ellenfél fáradt, nincstelen, helyzete bizonytalan, mint megvárni, hogy újra összeszedje magát, kibéküljön alattvalóival, ellássa magát Szilézia és Morvaország kincseivel, végül még lengyel pénzzel is, és újra megnyerje magának az olaszokat. Ezzel kapcsolatban azt javasolja, küldjék őt újra Velencébe, hogy megszerezze a köztársaságot szövetségesül: ez 19 Callimachus: i.m. 60.; MDE, II. 316-18. 20 Emlékirat Zbigniew Olesnickihez, Acta Tomiciana, I. App. 14. 21 1478 óta az olasz liga (Firenze, Velence és Milano) háborúban állt IV. Sixtussal, a nápolyi királlyal és a ferrarai herceggel: Mátyás apósával és sógorával. A király módot talált, hogy ne tegyen eleget ez utóbbiak segélynyújtás iránti kérésének; ehelyett csak békeközvetítésre szorítkozott, de sikertelenül. Lásd: MDE, II. 369—70.