Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - Bélay Vilmos: Mályusz Elemér (1898–1989) / 201–202. o.

Krónika 201 alatt jelentek meg, de a pápai kancelláriát követték fonnájukban többnyire azért, mert készítőik általában a Kúria alkalmazottai voltak. E nagy jelentőségű vállalkozásról még annyit, hogy az egyes kötetek gyűjtőkörének kialakításában kizárólag a mai országhatárokat veszik figyelembe, s a Bizottság az egyes kötetek készítésében elsősorban az illető országban működő szakemberekre számít. További köteteken is dolgoznak már Angliában, Ausztriában, Csehszlovákiában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, s Magyarországon, mely utóbbit e sorok írója készíti. Érszegi Géza MÁLYUSZ ELEMÉR (1898-1989) 1989. augusztus 25-én — néhány nappal 91. születésnapja után — elhunyt Mályusz Elemér, a történészek doyenje, a XX. század magyar történetírásának egyik legnagyobb alakja. Nem tudjuk nem leírni a közhelynek ható sorokat: pótolhatatlan veszteség érte a magyar történettudományt, a levéltárügyet, az egész magyar szellemi életet. Mályusz Elemér 1898. augusztus 22-én született Makón evangélikus jogász családjában. A család a hagyomány szerint Liptóból eredt, onnan költöztek ősei Breznóbányára, majd néhány generáció múlva Besztercebányára. Édesapja bíró volt, kinevezés folytán került Makóra, majd későbbi állomására, Szegedre. A család latinos hangzású neve onnan eredt, hogy valamelyik humanista őse az eredeti szláv nevet „ Malus" ra (almafa) változtatta s ebből lett a „Mályusz" névforma. Középiskolai tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban végezte. Bár a család evangélikus vallású volt, szülei úgy gondolták, hogy a katolikus szerzetesi gimnázium jobb nevelést ad a fiúnak, mint az állami. Itt a történelemtanára, Balanyi György — később egyetemi tanár — szerettette meg vele a magyar történelmet, s elsősorban az ő hatásának tulajdonítható, hogy egész életére eljegyezte magát a történelem kutatásával, művelésével. Ugyancsak egy diákkori élmény játszott szerepet abban — saját elbeszélése alapján —, hogy a történelemtudományon belül miért épp a népiség története volt a legkedvesebb stúdiuma. Mint felsőosztályos gimnazista egyik nyarát egy osztálytársa szüleinek Hunyad megyei birtokán töltötte. A nem éppen eminens osztálytársat készítette fel az őszi javítóvizsgára. S itt a Hátszeg-környéki, Retyezát-vidéki táj különös hatást gyakorolt az alföldi magyar miliőhöz szokott diákra. A román parasztvilág egzotikuma varázslatos módon elbűvölte, s már az érettségi idején nem lehetett vitás: történész lesz. 1916 és 1920 közt az Eötvös kollégium tagjaként végezte el a pesti egyetemen — mint történelem-latin szakos tanárjelölt — tanulmányait. Tanárai Angyal Dávid (az ő irányításával készítette disszertációját), Domanovszky Sándor, Fejérpataky László —, mind-mind az akkori magyar történészek legjobbjai. A doktori vizsga letétele után a Magyar Országos Levéltárhoz került, a diplomatikai gyűjteményhez. Doktori értekezésével érdemelte ki, hogy Bécsbe küldje ki a miniszter, s ott töltött két évet, a Staatsarchivban dolgozott Szekfű Gyula irányításával, Hajnal Istvánnal és Miskolczy Gyulával együtt. Feladatuk a magyarországi nemzetiségekre vonatkozó levéltári iratok kijegyzetelése volt. 1930-ban meghívta a szegedi egyetem a magyar történelmi katedrára. Amikor Hóman Bálint, a budapesti egyetem középkori magyar történelmi tanszékének vezetője kultuszminiszter lett (1934), megüresedett tanszékére Mályusz Elemért hívta meg az egyetem. Itt töltött azután tíz évet, kiváló előadásokat tartott, s megszervezte tanítványaiból a méltán nevezetes „Mályusz-iskolát". 1945-ben törés következett be pályáján. Politikai okokból nyugdíjazták. Példás fegyelemmel viselte el a megaláztatásokat, a mellőzést. Szerencsére dolgoznia lehetett, mindjárt kapott megbízásokat. Nekikezdett a Zsigmond-kori oklevéltár anyaggyűjtéséhez. E sorok írója az Országos Levéltár kutatótennének két éven át volt felügyelője. Tanúsíthatjuk, hogy Mályusz professzor úr ott ült a Levéltár kutatótermében s fáradhatatlanul jegyzetelte ki a Zsigmond-kori oklevelek ezreit. Ezzel párhuzamosan volt még egy másik hivatása is: egyháza, a Magyar Evangélikus Egyház megbízta őt az egyház központi levéltarának és könyvtárának megszervezésével. Páratlan szorgalommal dolgozott mindkét helyen, hol az egyikben, hol a másikban. 1954-ben azután a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete felvette munkatársai sorába és 1968-ban történt nyugdíjazásáig ott dolgozott. Az alábbiakban kiadványaira vetünk egy pillantást. Mályusz Elemér 80. születésnapja alkalmából a Történelmi Szemle kiadta műveinek teljes bibliográfiáját. Az összeállítás petittel szedve 13 oldalt tesz ki. Ennélfogva le kell mondanunk arról, hogy a fontosabbakat felsoroljuk, csupán rámutatunk a legfontosabbakra. Első napvilágot látott műve 21 éves korában jelent meg: Turóc megye vámhelyei és forgalma a középkorban, (Századok 1919—1920). Ezt követte doktori disszertációja: Turóc megye kialakulása, (1922). — A következő egy forrásközlemény: Az Országos Levéltár Nádasdy levéltárának magyar levelei (Levéltári Közlemények 1923—1928, nyolc közleményben). — Sándor Lipót főherceg nádor iratai, 1790—1795. (1926.) Ez a kiadvány a Magyar Történelmi Társulat „Fontes" so-