Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - Érszegi Géza: A XIII. és XIV. századi eredeti pápai oklevelek számbavétele / 197–201. o.

198 Krónika levélszövegeket. Ez érthető, hiszen az eredetiek és a regisztrumok szövegei nem annyira fedik, mint inkább kiegészítik egymást. Ugyanis a pápai regisztrumokba másolt szövegek közül igen sok nem maradt meg korunkra eredetiben, s a korai időkben gyakrabban, a későbbiekben ritkábban előfordult, hogy az eredetiben meglévő oklevél szövegét nem találjuk meg a regisztrumokban. Már ez a tény sem teszi lehetővé, hogy akár történeti, akár oklevéltani szempontból valamelyik forrásbázist elhanyagoljuk. Különösen akkor nőtt meg az eredeti pápai oklevelek tekintélye, amikor Wilhelm Diekamp (1854—1885) az eredeti okleveleken lévő kancelláriai jegyzetek jelentőségét felismerte.

5 Ezzel a felismeréssel kitágult a pápai diplomatikával foglalkozók tere, s kapott a korábbinál nagyobb hangsúlyt az eredetiben lévő oklevelek kutatása. Paul Maria Baumgarten (1860—1948) már szisztematikusan gyűjtötte Európa nagy levéltáraiban a HL Ince pápa (1198—1216) és IX. Pius pápa (1846—1878) közötti időkben kiadott bullák és brévék diplomatikai leírását. Mikor 1923

;

ban befejezte gyűjtését, a mintegy 10 ezer pápai bulláról és brévéről készült 8643 darab cédulát átadta a Vatikáni írástörténeti és Oklevéltani Iskolának. A céduláin Baumgarten nemcsak a főbb adatokat (kelt, jelzet, rövid tartalom), hanem a külső és belső diplomatikai vizsgálatai során nyert adatokat is (formulák, oklevélrajták, írás, megpecsételés, kancelláriai jegyzetek, eltérések s azonosságok stb.) feljegyezte. Megtalálhatók céduláin az oklevél szövegének kiadására utaló bibliográfiai közlések is. Nagy szolgálatot tettek a pápai oklevéltannal foglalkozóknak Giulio Battelli és Sergio Pagano, akik ezeket a cédulákat magvas bevezetővel ellátva fakszimilében közzétették.

6 Noha a Vatikáni Titkos Levéltárban őrzött regisztrumok szövegének kiadása napjainkban sem szűnő folyamat,

7 mégis a pápai kancellária munkájának mélyreható megismerése érdekében továbbra is szükség volt arra, hogy az akár ismert, akár ismeretlen szövegű eredeti okleveleket is gyűjteményesen kiadják immár a lehető legszélesebb körre kiterjedő diplomatikai leírásukkal együtt. Franco Bartoloni volt az, aki 1953-ban javaslatot tett arra, hogy az 1198 és 1417 közötti pápai oklevelekről készüljön diplomatikai leírással párosult számbavétel, kritikai jegyzék. Nézete szerint két alapvető célja van ennek a vállalkozásnak: részben hírt adni ismeretlen, eddig ki nem adott pápai oklevelekről, részben azonban konfrontálva az eredetieket a pápai regisztrumokkal, ennek segítségével megoldani a regisztrumok rejtélyét, vagyis remélte, hogy fogódzót adnak ezek az eredeti oklevelek annak megállapításához, vajon a regisztrumokba való bevezetés a fogalmazvány vagy a tisztázat alapján történt, továbbá mi okozza az eredeti és a regisztrum közötti eltéréseket, valamint mi az oka annak, hogy az oklevél díját jelölő kancelláriai jegyzet mellett olykor az oklevél keltezésével azonos, olykor azonban attól eltérő hónap található.

8 Bartoloni halála után a Vatikáni Titkos Levéltár mellett alakult Bizottság vette át tervének támogatását.

9 A Bartoloni tervének megvalósulásához vezető úton mérföldkőnek számított Anton Largiadér forráspublikációja, amelynek az Ein Beitrag zu Censimentum Helveticum alcíme is mutatja a Bartoloni által felvázolt úton való haladást. Largiadér pápai oklevélpublikációi Baumgarten céduláihoz állnak közel. Minden egyes általa publikált pápai dokumentumról rövid német nyelvű regesztát ad. Ezt követően idézi az inscriptiot egészen, majd a contextus kezdő és záró szavait, privilégium esetén idézi a subscriptiones és a datatio magna részeket, míg egyébként a keltezés csak a regeszta élén mai formában olvasható. Alapos diplomatikai leírást ad, majd utal arra, hogy adták ki ko5 Diekamp, Wilhelm: Zum päpstlichen Urkundenwesen des XI., Xu. und der ersten Hälfte des XIII. Jahrhunderts, és Zum päpstlichen Urkundenwesen von Alexander TV. bis Johann XXJI. (1254—1334). Mittheilungen des Instituts für Oesterreichische Geschichtsforschung 3—4. (1882—1883) 565—627., 497—540. 6 Schedario Baumgarten. Descrizione diplomatica di bolle e brevi originali da Innocenzo DJ a Pio IX. Riproduzione anastatica con introduzione e indici a curadi Giulio Battelli, Sergio Pagano, I. Innocenzo HJ. — Innocenzo IV.

, U. Alessandro IV. — Benedetto XI, DJ. demente V — Martino V.

, IV. Eugenio IV — Pio D£. Cittä del Vaticano, 1965—1986. Gualdo, Germano: Lo „Schedario Baumgarten" e gli studi di diplomatica pontificia. Rivista di Storia della Chiesa in Itália 20. (1966) 73—74. 7 Santifaller, Leo: Neuere Editionen mittelalterlicher Königs- und Papsturkunden. Mitteilungen de Wiener Diplomata-Abteilung der Monumenta Germaniae Historica VT. Wien, 1958. 37—70. 8 Bartoloni, Franco: Per un censimento dei documenti pontifici da Innocenzo DI a Martino V (escluso). Atti del Convegno di studi delle fonti del medioevo europeo in occasione del 70° della fondazione deUTstituto Storico Italiano (Roma 14—18 aprile 1953). Communicazioni. Roma 1957, 3—24. „Mi, magyarok, a konferencián nem vettünk részt. Távolmaradásunk szükségszerű következménye volt római és bécsi történetkutatói intézeteink akkori szüneteltetésének." — írta Mályusz Elemér egy későbbi beszámolójában /A Comité Scientifique du Repertoire des Sources Historiques du Moyen Age 1956. és 1957. évi római konferenciái. Századok 92 (1958) 512/, amihez csak annyit tehetünk hozzá, hogy a bécsi és a római történetkutató intézet azóta sem működik, s az elmúlt harminc év ebből fakadó hátrányait aligha lesz könnyű behozni. 9 Battelli, Giulio: D censimento dei documenti pontifici dal U98 al 1417. Rivista di storia della Chiesa in Itália 14. (1960), 138—140., újranyomása: Scritti scelti. Roma, 1975, 262—264.; Pratesi, Alessandro: Problemi e prospettive del censimento dei documenti pontifici. (Atti del DJ Congresso Internazionale di Diplomatica. Relazioni e Communicazioni) Annali della Scuola speciale per archivisti e bibliotecari delFUniversitá di Roma 12. (1972) 108—116.; Borsa Iván: Két nagy nemzetközi okleveles adatgyűjtés. Levéltári Szemle 16. (1966), 778—781. A vállalkozás magyar recepciójáról annyit, hogy Bónis György és Mezey László még 1957-ben elkezdtek foglalkozni vele, de — tudtommal — csak a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai levéltárában őrzött U98 és 1417 közötti pápai oklevelek jegyzéke készült el {Surányi Bálint szíves szóbeli közlése).