Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - Érszegi Géza: A XIII. és XIV. századi eredeti pápai oklevelek számbavétele / 197–201. o.

Krónika 197 az 1928. évi genfi Általános Akta a nemzetközi viták békés rendezéséről. Nem minősül ezzel szemben Nemzetközi szerződésnek az úgynevezett záróakta. Ezzel az elnevezéssel jelölik meg azt az okmányt, amelyet nemzetközi konferenciák befejeztével írnak alá a részt vevő államok. Ez régebben a többoldalú szerződések elterjedését megelőző időszakban a nemzetközi értekezlet folyamán megkötött egész sor kétoldalú szerződések pusztán egyetlen okmányban való összegzését célozta. Ma viszont,,záróakta" elnevezéssel azt a nemzetközi konferencia befejező jogi aktusaként aláírt dokumentumot illetik, amely röviden vázolja a konferencia összehívásának körülményeit, a résztvevőket, az értekezlet lefolyását, felsorolja a konferencia által elfogadott szerződéseket, esetleges nyilatkozatokat és határozatokat, és azok szövegét vagy magában a záróaktában, vagy annak függelékében közli. Eszerint tehát záróakta aláírásával a konferencia résztvevői még magát az elfogadott szerződést nem kötik meg, csupán elismerik a záróaktába felvett szerződésszöveg hitelességét. A szerződésben való részvétel a szerződésszöveg külön aláírása esetén válik csak lehetségessé. Kompromisszum: olyan szerződés, amelyben a felek megállapodnak abban, hogy jogvitáikat valamely nemzetközi bírói szerv döntése alá bocsátják. Modus vivendi: valamely kérdésnek ideiglenes megállapodással, átmeneti időre szóló rendezése, annak következtében, hogy a felek közötti nézeteltérések az állandó jellegű rendezést még nem tették lehetővé. Jegyzékváltás: elnevezés a felek közti megállapodás formájára és nem a tartalmára utal. A felek megegyezését ilyen esetben nem egyetlen közös okmány, hanem a két fél azonos szövegű jegyzékei tartalmazzák. Többnyire kisebb jelentőségű megállapodások jönnek létre jegyzékváltás formájában, bár előfordulnak kivételek is, így pl. a tengeri fegyverkezés korlátozására vonatkozó 1935. évi angol—német megállapodást is jegyzékváltás útján rögzítették. A felsorolt elnevezéseken kívül még számos más névvel is illetik a szerződő felek megállapodásaikat. A lényeg azonban az, hogy a szabályszerűen létrejött nemzetközi szerződés, bármilyen néven jelentkezzék is a szerződő feleket kötelezi. A nemzetközi szerződéseket több szempontból szokták osztályozni. Lehetséges a szerződéseket a jogi szabályozás tárgya szerint csoportosítani, így megkülönböztethetünk politikai, gazdasági, tudományos-, kulturális és jogi kérdéseket szabályozó nemzetközi szerződéseket. (Ez persze még tovább is bontható). A jogalkotó és ügyintéző szerződésekről már beszéltünk. Nemzetközi jogi jelentősége van annak a kategorizálásnak, amely különbséget tesz a szerződésben részt vevő államok száma szerint két- (bilaterális) és többoldalú (kollektív, multilaterális) szerződések között. Ez utóbbiak általános (generális) vagy részleges (partikuláris) szerződések lehetnek aszerint, hogy az államok többségének vagy azoknak csak bizonyos csoportjára terjednek ki. A partikuláris szerződést abban az esetben, ha területileg összefüggő államok között jön létre, regionális szerződésnek nevezzük. Többoldalú szerződéseknél különbség van a nyílt és zárt szerződések között. A nyílt szerződés lehetővé teszi a szerződés megkötésében eredetileg részt nem vevő államok számára a csatlakozást, míg a zárt szerződés az utólagos csatlakozásra nem ad lehetőséget. Nyulásziné Straub Éva—P. Szigetváry Éva A Xin. ÉS XIV. SZÁZADI EREDETI PÁPAI OKLEVELEK SZÁMBAVÉTELE Két fö forrásbázis, a regisztrumok és az eredetiben fentmaradt oklevelek kutatásán alapszik a pápai diplomatika. A pápai udvar által kibocsátott dokumentumokkal diplomatikai szempontból már Jean Mab illón (1632—1707) is foglalkozott, de csak érintőlegesen,

1 az első, kizárólag a pápai diplomatikával foglalkozó művet a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa, Marino Marini tette közzé.

2 A pápai dokumentumoknak egyetlen corpusban való kiadása azonban csak a múlt század derekán, végén indult meg. Philipp Jaffé a kezdetektől 1198-ig kiadott okleveleket,

3 August Potthast pedig az 1198 és 1304 közöttieket gyűjtötte össze regesztákban.

4 Ezek a kiadványok — mivel csak a már kiadott dokumentumokat vették számba — nem tettek különbséget, hogy eredetiből vagy a regisztrumokból származik az oklevél szövege. Egyaránt közzétették a pápai regisztrumokban, illetve az eredetiben fentmaradt ok1 Mabillon, Jean: De re diplomatica libri VI. Luteciae Parisiorum 1681. 2 Marini, Marino: Diplomatica pontificia ossiano osservazioni paleografiche ed erudite sulle bolle de' papi. Roma, 1841; 2. kiadás: 1852. 3 Jaffé, Philippus: Regesta pontificum Romanorum ab condita ecclesia ad annum post Christum natum MCXCVUI. Berolini, 1851, második kiadása Loewenfeld, S., Kaltenbrunnere, E, Ewald, P. szerkesztésében: I—H. Lipsiae, 1885—1888. 4 Potthast, Augustus: Regesta pontificum Romanorum inde ab a. post Christum natum MCXCVIIL ad a. MCCCIV. I-n. Berolini, 1874-1875. •