Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - IRODALOM - Körmendy Gabriella: Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein. Budapest, 1987 / 153–155. o.

Irodalom 155 ban alkalmazható színeket és fémeket, az egységes jelölésükre szolgáló jelrendszert, valamint a pajzsban ábrázolható képek két fő csoportját: a címerképeket ós mesteralakokat. A címerképeket további két csoportra bontja: az elsőbe sorolja a természet világából vett élőlényeket, természeti alakzatokat, tárgyakat, a másodikba pedig a képzeletbeli alakokat. A szerző a címerkóp kifejezést kettős értelemben használja, hol a pajzsban ábrázolt képeket (tehát címerképeket ós mesteralakokat), hol pedig csak a címerképeket (a heroldalakokat nem) érti alatta, ami a laikus olvasóban zavart kelthet. A pajzsmező felosztását, a legjellegzetesebb mesteralakokat szintén kis rajzok illusztrálják. A nyomda „tréfájának" tekinthetjük, hogy a balharántosztott és harántosztott pajzsmező ábrája és felirata felcserélődött. A mesteralakok után a sisak, sisakdísz, sisaktakaró valamint a szerző által kiegészítő elemeknek nevezett külső díszek — rangjelző korona, jelmondatok, pajzstartók, címerköpeny, kitüntető jelvény, rendjel — rövid ismertetése következik. Nem felejt el említést tenni a címerek szimbolikus jelentéséről sem, hangsúlyozva a címerábrák szimbólumrendszerének kidolgozásában rejlő nehézségeket, buktatókat. Könyvének második fejezete — Címerek 1403—1918 — időrendben közli a színes táblákon ábrázolt 100 címert. A táblákon a címer alatt a címeradományban részesült család(ok) neve — mai helyesírással, zárójelben az esetleges későbbi névváltoztatással —, valamint az oklevél kelte és a kibocsátás helye olvasható. Ezt követi a címerleírás, amely a címerpajzs — Straub Éva mindenütt a címer kifejezést használja a eímerpajzs helyett —, a sisak, sisakdísz és sisaktartó ismertetéséből áll. Ahol lehetséges, a leírás kiegészül a pajzstartók bemutatásával. A színes táblák után az egyes címerek ismertetései következnek. Az ismertetések az adott oklevél rövid regesztájával kezdődnek, amelyet a heraldikai elemzés követ: az oklevél címerleírása ós a megfestett kép közötti esetleges különbségek feltüntetése, a címerábra magyarázata, a cünerkép heraldikai értékelése. Szerepelnek az adott oklevéllel kapcsolatos addigi művészettörténeti kutatások eredményei, a család(ok) történetére vonatkozó adatok. Az ismertetésekhez kapcsolódó jegyzetekben az oklevélre vonatkozó további adatok következnek: a círnereslevél levéltári jelzete, az oklevél és címerkép mérete, van-e az oklevélnek függőpecsétje. Az 1526 utáni okleveleknél a Királyi Könyvekbe történt bevezetést is feltüntetik, valamint azt is, ha az adománylevelet a vármegyei közgyűlésen kihirdették, s ezt a tényt az oklevélre rávezették. A jegyzet végén található irodalomjegyzékben minden olyan munka szerepel, amelyben az adott oklevél előfordul. A címerek ismertetései után 1173 heraldikai rajz következik időrendben. Már a Függelék része a Heraldikai rajzok jegyzéke, amely tartalmazza az adományban részesültek felsorolását, valamint az oklevél legfontosabb adatait: az oklevél keltót, kiállításának helyét, a kibocsátó nevét, levéltári jelzetét. Feltünteti azt is, hogy az oklevél mit adományoz: csak címert vagy a címerrel együtt nemességet is. A Heraldikai rajzok jegyzéke után a már említett Jegyzetek találhatók. A kötetet a Rövidítések jegyzéke, Az idézett irodalom rövidítésjegyzéke, Heraldikai mutató a színes táblákhoz és a Névmutató zárja. Űgy hiszem, sikerült a szerzőnek elérnie célját: ,,a magyarság nemzeti múltja iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató olvasó közönséget megismertette a címeres levelekben rejlő információs értékkel, rámutatott a címereslevelek heraldikai, művészettörténeti, történeti, esztétikai jegyeire. Egyetérthetünk azzal a megállapítással is, hogy a „rendkívül gazdag információt rejtő képanyag komplex elemzése még jelentős interdiszciplináris kutatásokat igényel. Körmendy Gabriella