Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

310 Hajdú Lajos sége menni nem akart vala, mellyre monda katona Dési András, mejjének szegezvén késit: „Jere, mert mindjárt magamba verem". Azonban midőn ókép­pen kotzódnának, meggyula a Kováts Mihálly csűre és nagy lárma volt, mellyre katona Dési András harisnyáját felhúzván, felesége csizmáját felrántván, egy kártossal, hogy már tüzet oltson kiszalada. Észre vévén pedig Dési András, hogy a tűzoltás körüli ollyan végezés vagyon némelly emberek között, hogy a gyanú reá volna az égés iránt, fognák meg és vetnék a tűzbe, mellyet a fogadós szavaiból is megértvén, Dési András onnan elfuta. De nem sok idő múlva után­na indulván a falusiak, a nyomán keresik vala, és midőn a vén Petritze Ferentz háza eleibe nyomozták volna, Petritze Ferentzné leányával edgyütt mondának az embereknek: ,,Erre szaladott az ebatta égető je, aki meggyújtotta, csak mennyé­nek titánná sijetve!" Utánna menvén azért a falusiak mindenütt a nyomon beérték s el is fogták, ezután nem sok idővel az Inctus captivusokat is. Mindezekből azért az a kérdés, hogy az Inctus captivusok közül kik voltának azok, akik az ingerens Kováts Mihálly csürit és pajtáját felégették ? Az inquisitoriákban éppen szemmel látott bizonyság nem találtatik ugyan, mind az által olly terhes circumstantiák vágynak, hogy az égetőket éppen ujjal mutattyák ki. Ugyanis: a Kováts Mihállyal lőtt öszve vészesek és vere­kedések után olly fenyegetőzéseket tettek idősb Petritze Ferentz és sógora, Dési András, hogy azokból a következendő égést lehetett gyanitani. Mert az ingerens relatóriájában az első fátens azt fáteállya, hogy idősb Petritze Ferentz fenyegetődzvén ilyen szókat monda: „Ma ollyan dolgot tselekszem, hogy az éle­tem elvész miánna." A 6 dll£ fátens azt fáteállya, hogy midőn Petritze Ferentzet földes ura a házából kibotsátotta, hogy haza mennyen, kiáltozni kezde az utón, azt mondván: ,,A fejemet betörték, az ujjómat eltörték, de még tizenkét embernek megállok. De várj meg te Kováts Mihálly, mert valamikor leszesz, megtanítlak". A sógora pedig, aki katona nevet visel, a pálczájával szüntelen fenyegetődzvén, azt kiáltozta: „Várj meg, te Kováts Mihálly, mert megmutatom, hogy ma jobb ember leszek nálladnál". A ll dik fátens igy fáteál ad 3 um : „Egyebet nem láttam, minthogy későn érkeztem. Hanem azt haliam, amikor a katona nevet viselő sze­mélly azt monda: hadd el tsak, b. . .m az annyát, mert ma öszve gyűjtöm a falut és akkor sir ő jobban". Terhesen aggra válj a ezen katona Dési András felesége is urát, midőn ugy fateál, hogy azon estve, amidőn a verekedés esett Kováts Mihállyal, egy bog szenet kivivén, a ház véginél megállott, sokáig ottan magá­ban gondolkozván és ámbár mind felesége, mind sógorasszonyai hivták bó s kérték az Istenre is, hogy valami rosszat ne tselekedjék, mintha jól tudták volna feltételét, de bé nem vihették. Sőt a Petritze Ferentz hajadon leánya, Sára, midőn utoljára kiment volna, látta, hogy Dési András a Kováts Mihálly csűre felől nagy havas lábbal jőve által. Mellyből Ítélvén égető szándékát, bészala­dott és annyira megijedett, hogy ijjedtében haját tépni, mejjét verni kezdette, azt mondván az annyának: „No, most ott járt a kert mellett a nagy hóban". Accedál ezen terhes circumstantiák közzé még az is, hogy midőn Dési András kiment volna tüz oltani, azért hogy ezzel szinlelje rossz tselekedetét, egy szom­széd attyafiának házára állott, hogy azt oltalmazza a tűztől. De ott észrevevén, hogy gyanakodnak reá, onnan elfutott és elbutt. De mindezeknél nevezeteseb­ben terhelik az Inctusokat a következendők: 1. Az actor relatóriájában a 27 dik valló azt vallya, hogy azon estve, amikor az égés esett, egy darab fát vévén a vállára, elindult a malomba, és mikor Kováts Mihálly felé közelitett volna, látá hogy ég a csűre. Azzal leveté a fát a hátáról és eszébe jutván, hogy aznap volt veszekedése Kováts Mihálly-

Next

/
Oldalképek
Tartalom