Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.
310 Hajdú Lajos sége menni nem akart vala, mellyre monda katona Dési András, mejjének szegezvén késit: „Jere, mert mindjárt magamba verem". Azonban midőn óképpen kotzódnának, meggyula a Kováts Mihálly csűre és nagy lárma volt, mellyre katona Dési András harisnyáját felhúzván, felesége csizmáját felrántván, egy kártossal, hogy már tüzet oltson kiszalada. Észre vévén pedig Dési András, hogy a tűzoltás körüli ollyan végezés vagyon némelly emberek között, hogy a gyanú reá volna az égés iránt, fognák meg és vetnék a tűzbe, mellyet a fogadós szavaiból is megértvén, Dési András onnan elfuta. De nem sok idő múlva utánna indulván a falusiak, a nyomán keresik vala, és midőn a vén Petritze Ferentz háza eleibe nyomozták volna, Petritze Ferentzné leányával edgyütt mondának az embereknek: ,,Erre szaladott az ebatta égető je, aki meggyújtotta, csak mennyének titánná sijetve!" Utánna menvén azért a falusiak mindenütt a nyomon beérték s el is fogták, ezután nem sok idővel az Inctus captivusokat is. Mindezekből azért az a kérdés, hogy az Inctus captivusok közül kik voltának azok, akik az ingerens Kováts Mihálly csürit és pajtáját felégették ? Az inquisitoriákban éppen szemmel látott bizonyság nem találtatik ugyan, mind az által olly terhes circumstantiák vágynak, hogy az égetőket éppen ujjal mutattyák ki. Ugyanis: a Kováts Mihállyal lőtt öszve vészesek és verekedések után olly fenyegetőzéseket tettek idősb Petritze Ferentz és sógora, Dési András, hogy azokból a következendő égést lehetett gyanitani. Mert az ingerens relatóriájában az első fátens azt fáteállya, hogy idősb Petritze Ferentz fenyegetődzvén ilyen szókat monda: „Ma ollyan dolgot tselekszem, hogy az életem elvész miánna." A 6 dll£ fátens azt fáteállya, hogy midőn Petritze Ferentzet földes ura a házából kibotsátotta, hogy haza mennyen, kiáltozni kezde az utón, azt mondván: ,,A fejemet betörték, az ujjómat eltörték, de még tizenkét embernek megállok. De várj meg te Kováts Mihálly, mert valamikor leszesz, megtanítlak". A sógora pedig, aki katona nevet visel, a pálczájával szüntelen fenyegetődzvén, azt kiáltozta: „Várj meg, te Kováts Mihálly, mert megmutatom, hogy ma jobb ember leszek nálladnál". A ll dik fátens igy fáteál ad 3 um : „Egyebet nem láttam, minthogy későn érkeztem. Hanem azt haliam, amikor a katona nevet viselő személly azt monda: hadd el tsak, b. . .m az annyát, mert ma öszve gyűjtöm a falut és akkor sir ő jobban". Terhesen aggra válj a ezen katona Dési András felesége is urát, midőn ugy fateál, hogy azon estve, amidőn a verekedés esett Kováts Mihállyal, egy bog szenet kivivén, a ház véginél megállott, sokáig ottan magában gondolkozván és ámbár mind felesége, mind sógorasszonyai hivták bó s kérték az Istenre is, hogy valami rosszat ne tselekedjék, mintha jól tudták volna feltételét, de bé nem vihették. Sőt a Petritze Ferentz hajadon leánya, Sára, midőn utoljára kiment volna, látta, hogy Dési András a Kováts Mihálly csűre felől nagy havas lábbal jőve által. Mellyből Ítélvén égető szándékát, bészaladott és annyira megijedett, hogy ijjedtében haját tépni, mejjét verni kezdette, azt mondván az annyának: „No, most ott járt a kert mellett a nagy hóban". Accedál ezen terhes circumstantiák közzé még az is, hogy midőn Dési András kiment volna tüz oltani, azért hogy ezzel szinlelje rossz tselekedetét, egy szomszéd attyafiának házára állott, hogy azt oltalmazza a tűztől. De ott észrevevén, hogy gyanakodnak reá, onnan elfutott és elbutt. De mindezeknél nevezetesebben terhelik az Inctusokat a következendők: 1. Az actor relatóriájában a 27 dik valló azt vallya, hogy azon estve, amikor az égés esett, egy darab fát vévén a vállára, elindult a malomba, és mikor Kováts Mihálly felé közelitett volna, látá hogy ég a csűre. Azzal leveté a fát a hátáról és eszébe jutván, hogy aznap volt veszekedése Kováts Mihálly-
