Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

244 Hajdú Lajos A bíróság tárgyilagossága többnyire még akkor is érvényesült, ha az ítéletlevél hosszan sorolja, hogy az elkövető mennyi minden gaztettet követett el, mint pl. a Medgyes-szók magisztrátusa által elítélt ingodályi Schneider Mihály. E 20 éves fiatalember „von seiner ersten Jugend an der Dieherey ergehen": lovat lopott földesurától bosszúból, azért, mert az megütötte őt; ezen felül számos betörést követett el és ezek során pénzt, élelmet, ruhaneműeket és különféle használati tárgyakat tulajdonított el. Olyannyira megátalkodott a magisztrátus megállapítása szerint, hogy a lopást még a börtönben sem tudta abbahagyni. Ennek ellenére gondosan számba veszi a bíróság a másik oldalt is: az elkövető fiatalságát, nagyfokú ostobaságát („ihre grossen Dummheit"), de azt is, hogy keveset tud a vallási és törvényes kötelességekről („wegen seiner weniger Kenntniss von Beligions- und gesetzlich Pflichten"'). Mindezek alapján a bíróság a törvényes büntetés (halál) helyett „csak" 10 évi börtönre ítélte a fiatalembert azzal, hogy büntetése időtartama alatt 5 évet lábvasban (im Fusseisen) kell közmunkán eltöltenie.

61 A leírtak ellenére azonban talál a kutató egy és ugyanazon bíróság ítéletei között olyanokat is, amelyek alapján nehezen tudja eldönteni, hogy a bírák milyen szempontokat érvényesítettek a szankció meghatározásánál. Csak egyetlen példa erre: Kolozsvár magisztrátusa perbe fogta Miskoltzi Kotsis Jánost istenkáromlásért és gyújtogatással való fenyegetésért. Az eljárás során bebizonyosodott, hogy valóban istenkáromló szavakat hangoztatott, valónak bizonyult az is, hogy „feleségire megharagudván azt mondotta, hogy orrát-fülit elvágja s az utánn réá gyujtya a házat". Kiderült azonban az is, hogy az elmúlt esztendőben a vádlottat három alkalommal is kezelték „elmebeli fogyatkozás és háborodás" miatt, a börtönben pedig megvizsgálta őt a város orvosa, tanúsítva, hogy a vádlott nem épelméjű és amikor „illetlen szavait száján kibotsátotta, már akkor extraordinarius motussai voltak". Ennek ellenére a bíróság (amely figyelembe vette ugyan hosszas raboskodását, ifjúi voltát, csak éppen a beszámítóképesség hiányát nem), úgy ítélkezett, hogy „a deresben 33 kemény páltza ütéseket szenvedjen". Ugyanez a bíróság néhány hónappal később Dániel Mihály fölött ítélkezett, aki „attázott-teremtettézett" és „a tiszteletes unitaria religio ellen illetlenül szollott". Igaz, hogy cselekménye elkövetésekor „felette részeg volt", a bíróság az ítélet meghatározásánál figyelembe vette azt is, hogy kezei hibásak — ezért úgy ítélkezett, hogy „a deresben 33 kemény páltza ütésekkel büntettessék", tehát ugyanazt az ítéletet kapta, mint június elején az elmeháborodott Miskoltzi Kotsis.

62 Az erdélyi nagyfejedelemség bíróságainak ítélkezési gyakorlatát elemző vázlatot azzal kell lezárni, hogy a helyi körülmények és társadalmi előítéletek hatására azonban egyik-másik bíróság olykor az „elrettentő példa" megteremtésére törekedett, úgy vélte, hogy a rendkívüli módon elsokasodott gaztetteket csak szigorú ítéletekkel lehet visszaszorítani. Ilyen esetekben a bíróság már nem mondja azt, hogy „félbizonyíték nem elegendő ahhoz, hogy az ember életéről dönteni lehessen", hanem halálos ítéletet hoz akkor is, ha a bizonyítás nem teljes értékű. Ilyen ítélet több is akad a források között (lásd pl. a 26. sz. forrásban az id. Petritze Ferencre kirótt ítéletet). «OL, F-46: 8852/1783. 62 Az előbbi ügyet lásd: OL, F-4ß: 6980/1783. Az utóbbit: OL, F-46: 8852/1783.