Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.
Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben 241 az esetek túlnyomó többségében a cselekménynek nem maradt kézzelfogható nyoma (mint a házasságtörésből született gyermeknél — lásd a 41. j. előtti mondatokat) és a falusi öregasszonyok felderítő szolgálata sem minden esetben tudta az aktus elkövetését tanúsítani. Ilyen esetekben maradt a gyanú jel, mint Rozsos Ferenc és Szász Katalin várfalvai nemesek Aranyos-szék Táblája előtt lefolytatott házasság törési perében is. Szász Katalin ugyanis „mikor férje odahaza nem volt, az másik Indust magához igen gyakran hivatta és ez el is menvén, ketten együtt ittanak, vendégeskedtenek" — ezt vallotta 37 tanú. Köztük azonban akadt olyan is, aki szerint a férj boroshordajának pecsétjét az asszony „felszakasztotta s együtt a másik Indussal ittanak belőle", majd a hordót rózkrajcárral újra lepecsételték. (Ez azért jelentős momentum, mert a bíróságok általában súlyosabbnak ítélték meg a nő cselekményét, ha nemcsak a házastársi hívséget szegte meg, hanem még ura vagyonát is szeretőjére pocsékolta.) Mások szerint Szász Katalin partnerét „dugdosta ház hijjára, kamarában" (valószínűleg akkor, amikor váratlanul betoppant a ház ura — ez azonban az ítélet szövegéből nem derül ki), olyan „valló" is akadt, aki szerint „bezárkóztak, a gyermekeiket kirekesztvén és ugy tsinálták ami tsináltanak". Igen — vannak olyan dolgok, amiket jóérzésű emberek nem tesznek gyermekeik szeme láttára. Akadt egyetlen szemtanú is, aki „az Inctat és Indust a pajtában, a jászolban az actuson rajtakapta", de ez egy kisfiú volt, akinek tanúskodás! képessége életkora miatt nem volt. Mindezek azonban „commbinative felvetettetvén, egész próbát nem tesznek", de figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a férfi „neje fejére nem állott" [azaz nem kívánta, hogy feleségét halállal büntessék], ezért az ítélet: külön-külön élődíjat (vivum homagium) fizessenek. 51 Az ítéletnek egyik szépséghibája, hogy Rozsos Ferenc szabad személyként (legényként) kapta a házasságtörő nővel azonos büntetést. Vannak azonban a vizsgálati (néha a tárgyalási) időszakban olyan eljárások is, amelyekkel az anyaországban eleddig nem találkozott a kutató, ez pedig az, hogy a lókötés gyanújával befogott személy esetében, ha nem tudja megnyugtatóan tanúsítani, hogy a nála levő jószág az ő jogos tulajdona, azt, hogy az előírások betartásával a jószágot kitől, hol, mikor vette — a nála talált lovakat „meghordozzák" azokban a falvakban, amelyekből — a bíróság vélelme szerint — azokat elhajtották. Lunguj János lókötési perében pl. Háromszék Táblája úgy döntött, hogy a Lungujnál talált két lovat el kell küldeni Kézdiszék alkirálybírájának, aki azokat Ikafalván és Esztelneken meghordoztatja, „avégre", hogy „azokot magáénak lenni megismerje valaki". Senki nem jelenkezett tulajdonosnak, arra azonban jó volt ez az akció, hogy előkerült egy ember, aki megvallotta, hogy a keresett jószágokat ő adta el a vádlottnak, ő maga pedig „Várhegyen vásárlotta hétfalusi emberektől áldomás ital mellett" — tehát az adásvételre vonatkozó előírások megtartásával. Ennek alapján a bíróság Lungujt felmentette. 52 Máskor ez a kutatás kiterjedt a szomszédos „Molduvára" is (amint ezt a 24. sz. forrás tanúsítja, amely szerint három hetet „töltöttek el" a lovak Juonicza kapitánynál azért, hogy azalatt valaki, tulajdonosuk felismerje őket). Természetesen az eljárás során — főleg sajátos élet elleni bűntetteknél — az eddigieknél nagyobb gondot okozott a szándék vagy a bűnösség egyéb fokozatainak bizonyítása. Főleg a magzat ölési ügyekben volt ez így, mint pl. 51 OL, F-46: 949/1784. 52 OL, F-46: 4006/1784.
