Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben 223 Ezért döntött úgy az Állandó Tábla {más megyékhez hasonlóan), hogy a kisebb bűncselekményt elkövetett rabok közül egyet-egyet, valamelyik megyei hajdú kíséretében kiküld a közeli falvakba, hogy összekoldulják a szükséges élelmiszert. „De már a nép is — megunván az alamizsnát — visszavonja adakozó kezét, olyannyira, hogy ilymódon a továbbiakban a rabokat eltartani nem lehet"* — hangzik a panasz, és kérik a rabtartási keret felemelését. A gubernium azonban az ilyen „keretemelési" kérésektől rendszerint elzárkózik, többnyire arra inti a törvényhatóságokat, hogy ne húzzák-halasszák sokáig az ügyek lezárását és akkor kisebb összeg is elég lesz a rabok tartásához és „kijönnek" a pénzből. Kolozs ebben az esetben nem hagyta magát: lassan dolgozunk ? „Szíveskedjék a gubernium átnézni a hozzá felterjesztett jegyzőkönyveket, valamint a rabtabettákat, abból mindig megállapíthatja, hogy mi kellő gondossággal tárgyaljuk a rabok ügyét." Hiába viszont a legnagyobb gyorsaság és gondosság, ha alig hogy valamelyik rab kiszabadul, azonnal jön az utánpótlás; a börtönben őrzött rabok száma ezért soha nem kerül 30 alá, arra pedig a gubernium sem tud megoldást, hogy miképpen lehet 30 embert egy teljes évig eltartani, amikor az erre biztosított összeg csak egyhavi ellátásra elegendő.

5 Többször kérte a megye annak engedélyezését is, hogy a rabokat „áttelepíthessék" főispánjuk, gr. Bánffy Dénes bonczidai birtokára — az engedély azonban késett. Végül elszakadt a cérna, a tábla március 24-én jelentette a főkormányszéknek: „úgy döntöttünk, hogy — megfelelő óvadék mellett (másképp ez nem lehet) a rabokat szabadon engedjük''', egyetlen kivétel — ha valaki hatályos ítélet alapján tölti börtönbüntetését. Azt is közhírré tették a megyében, hogy egyetlen rabot ne küldjenek a börtönbe. ,,A végső szükség késztetett erre bennünket" írja a megye, hiszen a gubernium adta tudtukra, hogy a keretek felemelésére semmi lehetőség nincs, „a rabok életben tartásához szükséges eszközök viszont hiányoznak és nehogy éhen haljanak", két rossz közül a kisebbet kellett választaniuk. „Cselekedetünk a fentebb említett szükség miatt a keresztény tanításokkal is egybevág". Előterjesztéséhez mellékeli a megye a rabok listáját (kereszttel jelölve meg azokat, akiket továbbra is őrizetben tartanak), „a többiek pedig megfelelő óvadék mellett szabadon bocsáttatnak". Eszerint a rabok csaknem kétharmadát szabadon engedték, a Felsőkerület 17 őrizeteséből csak 3 maradt (kettőt magzatöléssel vádoltak és perük még nem fejeződött be, Vadán Tamás pedig a Kabos Mihály „meglőtetésiért" kiszabott 1 éves börtönbüntetését töltötte); az Alsó-kerület 18 rabja közül viszont csak nyolcat engedtek szabadon, mert a többiek vagy jogerős ítéletüket töltötték, vagy megfellebbezett perükben a Királyi Tábla még nem döntött. A gubernium csak ekkor — június 19-én ! — bízta meg Torda alispánját és Doboka egyik főszolgabíráját a helyzet kivizsgálásával.

6 A bizottság augusztus 23-án terjesztette elő jelentését. Megvizsgálták a börtönt, átnézték a rabtartásra vonatkozó iratokat és számadásokat, de meghallgatták az Állandó Tábla tagjait is. Megállapították azt, amit Kolozs már többször jelentett: a lakásnak épült börtön szűk, legfeljebb 20 rab befogadására alkalmas, holott az őrizetesek száma mindig 40 körül vagy a fölött van (ez azonban egy több mint 200 falvas megyében a vizsgálóbizottság szerint természetes). Azt is megállapították, hogy a rabok tartását a költségvetésből, a rabok mun4 „. . . sed jam plebs quoque elemosinarum pertaesa, beneficos retrahit manus, adeo, ut modalitate hac amplius captivis subveniri haud possit". OL, P-46: 328/1776. 5 OL, F-46: 1229/1776. 6 OL, F-46: 1976/1776. Az előterjesztés dátuma március 24.