Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Bertényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon / 3–80. o.
Gimerváltozatok a középkori Magyarországon 71 nek, valamint Antal prépost sógorának, Hereni Bálintnak utódaikra és örököseikre is átruházható, új címert adott. A kék mezőben vérbe mártott hegyű, három ezüst nyílvesszőt tartó, behajlított arany kéz (kar) címerképnél a mi szempontunkból sokkal izgalmasabb a pajzs fölé helyezett püspöksüveg. Az ármális részletesen leírja a Hews Tamás moldvai hadjáratban, három nyíllövéstől elszenvedett sebesülésének az emlékére adományozott címert, s kitér a pajzs fölé helyezett mitrára is, amelyről kijelenti, hogy ,,a pozsonyi egyházat vagy prépostságot reprezentálja, . . . amely egyház a méltóság és a fenség e jelvényével tűnik ki az ország . . . többi egyháza közül, hogy prépostjai infulások". 348 Eltekintve most ezen címereslevél hallatlanul érdekes egyháztörténeti értékétől (egy ármális fontos közlést tartalmaz a pozsonyi prépostnak az egyházi hierarchiában elfoglalt helyét és infulaviselési jogát illetően Mátyás király uralma legvégén), a címereslevél áttanulmányozójában természetszerűen felmerül a gondolat, hogy a püspöksüveget aligha adományozhatták oda az oklevélben felsorolt valamennyi címernyerőnek, hiszen közülök csak egy személy lehetett a pozsonyi prépost, a címerrel megadományozottak közül rajta kívül megnevezett másik egyházi személy 1489-ben Erdélyben volt kinevezett főesperes, míg a többiek egyáltalán nem tartoztak a klérushoz. Ha következtetésünk helyes, akkor az is azonnal logikusan következik belőle, hogy az ármálisban leírt címert két változatban adományozták: pajzs feletti infulával Sánkfalvi Antal számára, s mitra nélkül a többi címernyerőnek. (Itt tehát nem egy személy viselte az eltérő címer változatokat.) Hogy pedig ez a logikai következtetésünk nem lóg a levegőben, bizonyítja, hogy a másik címernyerő egyházi személy, az 1523-ban Rómában a magyarok ottani gyóntató jaként elhunyt és eltemetett Lazoi János ottani sírjára olyan sírkövet emeltek, amelyen az elhunyt fekvő alakjának a feje alatt látható párnán kétoldalt az 1489-ben adományozott címer, a három nyilat tartó kézfej is látható volt — de infula a pajzs fölött nem szerepelt. 349 Ezzel el is érkeztünk címer változataink utolsó csoportjához. Itt a címerváltozatok megléte ugyancsak egyazon ármálisból bontható ki, de a Sánkfalvi— Hews —Lazoi címerrel ellentétben e munkát nem nekünk kell különböző logikai kombinációkkal elvégeznünk: maga a címereslevél expressis verbis utal a különböző variánsok meglétére. Ehelyütt nem az egyes címereslevelekben eset348 Sánkfalvi Antal követségekben járva szerzett érdemeket és „ipsius frates, nobilis Thomas Hews. . . ut decuit militem egregium, gloriose certavit, plures ictus, plurima vulnera prope letalia suscepit, atque inter alia, ut cetera obmittamus, in Moldauia, in eo bello quod cum illustri Stephano vayvoda Moldavie gerebamus, tribus sagittis preter cetera vulnera ibidem cusceptis fuerat sanciatus. . .", érdemeiért ,, . . . hec arma seu nobilitati insignia . . . seutum videlicet cuius campum per omnia celestinus color occupat, et in cuius medium manus aurea protensa trinas sagittas argentei coloris, cum cuspidibus sanguine tinetis, in argumentum militie et susceptorum vulnerum atque plagarum ipsius Thome Hews continet, infula deinde scuto imminens mitra est episcopalis, et eeclesiam seu pfeposituram Posoniensern representat, que ecclesia eo dignitatis ac maiestatis insigni inter ceteras regni ecclesias refulget, ut eius prepositi infulati habeantur. . .", ahogy le van rajzolva a címereslevél elején, ,,. . . memorato Anthonio preposito ac prefato Thome Hews, et per eos magistro Johanni de Lazo canonico in ecclesia Transsilvanensi necnon Nieolao et Francisco similiter Hews condivisionalibus fratribue et Valentino de Heren sororio eiusdem Anthonii prepositi eorumdemque [ !] Thome, Nicolai et Prancisci, Valentini et Anthonii heredibus et posteritatibus. . ." etc. adja a király. — OL Dl. 10599., Nagy Gyula: Lazó János czímere. - Turul VIII. (1890) 208-209. p., ábrája: 209. p. 349 Csergheó Géza: Régi magyar sírkövek. Lazó János sírköve Rómában. — Turul Vili. (1890) 129-130. p., ábrája: 130. p.
