Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Fábiánné Kiss Erzsébet: A csáktornyai (kanizsai) kamarai adminisztráció vázlatos története, 1673–1773 / 291–305. o.

300 Fábiánná Kiss Erzsébet kincstári tisztviselők. Feladatuk az élet normalizálása, a beinduló gazdaság hasznának biztosítása volt. Hasonlóan az akkori idők kincstári tisztviselőihez, közigazgatási, jogszolgáltatási feladatokat is elláttak. A csáktornyai adminisztrátor kettős hivatali függésben dolgozott: a Mu­raköz vonatkozásában a Magyar Kamarával levelez, az újszerzeményi területek szempontjából viszont közvetlenül az Udvari Kamara (az uralkodó) aláren­deltje, aminthogy a budai inspekció is. A budai felügyelőség — noha még nem volt adminisztráció és újonnan hozták létre — elsődlegességet látszott élvezni, minthogy az uralkodó az újszerzeményi területek legfőbb magyarországi igaz­gató szervévé kívánta fejleszteni. így tartozhatott hozzá működése során Szeged is, vagy Eger, Hatvan stb. Nagy György tehát az udvari rendeleteket vagy a budain keresztül, vagy annak tudomása mellett kapta — ez sűrűn vál­tozott. Mint 1673 óta működő fiscalis administratio makacsul próbált az új­szerzeményi illetékességi és hatáskörből mind többet kiszakítani magának. 1688. február 26-án az Udvari Kamara a Budai Kamarai Inspekció függésébe helyezte Eszéket és Pozsegát. 42 Az ide kinevezett tisztviselők Budával levelez­nek, amely bécsi utasítások alapján irányít. Ez az évszám egyben a későbbi szlavón inspekció (majd Oberinspektion, még később Administration) első csí­rájának megjelenési időpontja. A legfontosabbnak egy harmincados és egy gazdasági tiszt (provisor) kinevezése látszott; az ő beiktatásukra Budáról 1688. május 21-én kapott rendeletet a csáktornyai adminisztrátor. 43 Nagy György próbálkozott (vagy kénytelen volt) — közelebb lévén — maga is intéz­kedni, de a budai (bécsi) vélemény szerint a kinevezett két császári hivatalnok marad; őket kell ellátni és védeni (1688. június 22.). 44 — A csáktornyai admi­nisztrátor valószínűleg ellenakciót indított, mert már 1688. szeptember 6-ára változott a helyzet: az Udvari Kamara véleménye most az volt, hogy „bizo­nyos megfontolásból" mégis a csáktornyaihoz tartoznak a szlavón helyek, de ők továbbra is leveleznek a budai felügyelőséggel. 45 A vita és vetélkedés a jó megoldás keresése közben újabb udvari hatá­rozatot szül: 1689. május 23-án a budai felügyelőség és a csáktornyai admi­nisztráció közti területi vitát a folyók helyzete szerint oldották meg: a Dráva— Száva közti rész a csáktornyaié, a Dráván innen és a Dunán túl a budaié. 46 — Nem sokkal azután, hogy 1693. április 28-án az Udvari Kamara a kerületi határok korábbi fenntartására inti a budai adminisztrációt és a csáktornyai­kanizsait (Kanizsára költözött át ennek visszavétele után), június 4-én új be­osztást közölt: a pécsi kerület Szigettel, Fokig, Simontornya—Újpalánka— Dolnáig bezárólag a kanizsaihoz tartozik; ennek igazgatásától a budai admi­nisztrátor magát és beosztottait „tartsa távol". 47 1694. január 13-án meghalt Nagy György adminisztrátor, s 19-én már jelentkezett a budai adminisztráció Bécsben, hogy a pécsi kerületet és a többi 42 MOL, Hofbefehle (Budai Kamarai Adminisztráció E 280,, a továbbiakban: Hofbefehle) 1688. febr. 26. 43 MOL, Expeditionen (Budai Kamarai Adminisztráció, E 279. a továbbiakban: Expeditionen) 1688. máj. 21. 44 Nagy Gy. praefectust ajánl: MOL, Berichte und Schreiben (Budai Kamarai Adminisztráció E 281. A továbbiakban: Berichte) 1688. máj. 17.; a budai utasítás: Expeditionen, 1688. jún. 22. 45 Hofbefehle, 1688. szept. 6. 46 Uo. 1689. máj. 23. 47 Uo. 1693. ápr. no. 18.; jún. no. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom