Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

236 Trócsányi Zsolt bizonyítvány is szerepel arról, hogy Oroszországban példásan végezte misszióját, s az apostoli nunciatúra két lengyelországi biztosának rendelkezése arról, hogy Magyarországra küldik apostoli misszionáriusnak. Váradon is megfordul, onnan tovább tessékelik, mert nem tud románul — így veszi útját Erdély felé. Az Erdélyi Udvari Kancellária a Grubernium 1757. április 19-i felterjesztéséből értesülve Horaczki letartóztatásáról, maga is helyesli ezt a lépést (Erdély helyzetére hivatkozva, amely nem engedi meg ismeretlen külföldiek beengedését — különösen a román nép megmozdulásai miatt). Tisztázni kellene hát: hogy kerül Horaczki Magyarországra, kitől kapott útlevelet, kikkel érintkezett; meg kell kérdezni Áront: tud-e erről a személyről, kért-e tőle engedélyt miszsziója teljesítésére. Ha végül is nem bizonyul gyanúsnak, jelezni kell neki, hogy Erdélyben, nem tudván románul, használhatatlan, aztán katonasággal kell a határra kísértetni. Ott adják tudtára: súlyosabb következmények terhe alatt ne lépjen újra Erdélybe. Uhlfeld (1757. május 7.) ismét nagyvonalúbban intézte volna el az ügyet. Horaczki okmányai hiányosak ugyan,de a további vizsgálat felesleges: egyrészt nem tette magát gyanússá viselkedésével, másrészt azonban nem ismeri a román nyelvet, semmi szükség nincs rá Erdélyben (ezért valószínűtlen, hogy Áron hívta volna be). Adjanak neki ún. Laufzettelt, és távozzék Lengyelországba, ahonnan állítása szerint jött. Katonai kíséret nem szükséges neki, de a közigazgatási szervek tartsák rajta a szemüket. Mária Terézia a miniszter véleményét fogadta el.

40 Kállyániék Bécsben, Inochentie Micu-Klein hazakószülődik, Erdély határszélén különös, bizonytalan szándékú figurák mint unitus misszionáriusok, Szeben alatt pedig (el Szászvárosig) megint „engedetlenek" az ortodoxok — s 1757 őszén az erdélyi román vallásügy megint a diplomácia mezejére kerül. 1757. szeptember 12-én Keyserling bécsi orosz követnek utasítás megy a magyaros horvátországi szerbek támogatására. A rendelkezés ugyan csak a Habsburgbirodalmi ortodoxia egyik, erős kiváltságokkal rendelkező csoportját érinti, de a követ ügyködése lavinát indíthat meg. Kaunitz államkancellár jónak látja erőteljes ellentámadással elejét venni a bonyodalmaknak. Az ilyen viták igen kellemetlenül érintik Mária Teréziát — hozza a követ tudomására —: a panasztevők zavart akarnak kelteni birodalmában, semmivé akarják tenni a két ország szövetségét, egyetértését, vagy legalábbis elégedetlenséget akarnak kelteni köztük. A cárnő igazságszeretetétől távol esik ezeknek a hűtlen kísérleteknek a támogatása. A Habsburg-uralkodó nem kétli — fejezi be Kaunitz —, hogy a cárnő méltó büntetéssel sújtja a feljelentőket. Egy ilyen határozottságú visszautasításra, a követ, a szövetség komolyabb sérelme nélkül, nem tehet mást, mint hogy nem folytatja az akciót. 1757. novenber 29-én jelentést tesz lépéséről Pétervárnak,

41 s ezzel a dolog Oroszország részéről egyelőre lekerül a napirendről. A Habsburg központi kormányzatnak azonban tudomásul kell vennie, hogy a háborús helyzetben fokozottan kell számolnia Oroszország érdeklődésére a Birodalom ortodox népei iránt. A látható mozgást az erdélyi román vallásügy kérdésében ismét Nenadovics indítja el 1758. június 2-i felségfolyamodványával. Erre az erdélyi ortodoxok egy memorialisa adott neki alkalmat. A XVII-XVIII. század fordulójáig visszanyúló történeti érveléssel kívánja bizonyítani; érsek-elődeinek Horaczky-ügy: uo. 1757:186. S. Dragomir: i. m. II. kötet 299 — 300.