Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - IRODALOM - Nagy Ádám: Iványosi-Szabó Tibor: Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások. Bács-Kiskun megye múltjából VII. Kecskemét, 1985 / 183–187. o.

Irodalom 185 könyvekből származik, így kézenfekvő a következtetési lehetőség a népesség számának, gazdasági erejének alakulásáról. Jól kirajzolódik a három, különbözően jellemezhető pénzforgalmi szakasz is: a hódoltság utolsó évtizedei, a török kiűzésétől a Rákóczi sza­badságharcig és maga a szabadságharc ideje. A fontosabb pénznemek egymáshoz viszo­nyított értékének alakulásáról újabb tíz táblázat, grafikon és ezek értelmezése tájékoztat. Különösen a török pénzek azonosítása ós előfordulásuk jellemzése kapcsán vetődik fel a pénzleletek hasznossága. Egyetérthetünk abban, hogy a helyi viszonyok részletes leírása és elemzése akkor igazán hasznos, ha lehetőség van a más országrészek hasonló jellegű adataival való összevetésre. Van erre példa a tanulmányban is, ugyanis vannak ismert adatok a tallér és az arany dénár értékének alakulásáról Budáról és Felső-Magyarországról. Az előtanulmányok jelentőségének hangsúlyozása mellett megemlíthetjük, bár a szerző természetszerűleg nem tartotta feladatának, igen fontos teendő lenne annak megállapítása, hogy az egyes pénznevek milyen megjelenésű, immár numizmatikai tárgyat jelentő tényleges pénzt takarnak. A pénzek kibocsátása rendeletre történik valamilyen meghatározott forgalmi feladatra, pontosan leírva. Az ettől való eltérés lehet csak helyi jellegű, de lehet országos tendenciájú is, ami utal a piaci viszonyokra, a bel- és külföldi gazdasági helyzetre. A források pénzneveinek és a pénzeknek az összevetése, azonosítása pontosabbá teheti a helyi pénzforgalom megítélését, a rendeletek segítségével pedig a pénztörténeti jelenségek értékelését. Jó példa erre Búza János öreggaras identifikálási eljárása vagy a timon eredetének eldöntése, pontosan az e tanulmány folyóiratcikk for­mában megjelent változata után kibontakozó polémia eredményeképpen. Rögtön fel­merül a korszak pénzleleteit feldolgozó mű hiánya is. Mennyire fontos lenne összehason­lítani az írást a földből előkerült pénzleletekkel ! Ugyanilyen fontos ós hasznos a gabona űrmértékekkel foglalkozó következő tanul­mány is. A különböző termények mennyiségét és értékét a mértékek pontos ismerete nélkül nem lehet meghatározni. Ez is elhanyagolt területe gazdaságtörténetünknek. A feldolgozott levéltári források szerint a Duna—Tisza közén közel két évszázadon át a gabonaneműek mérésére a fertály, a kila, a mérő és a véka szolgált. A fertály nagysá­gáról a XVII. századból nem maradt fenn pontos adat. Mindenesetre lehetséges, hogy önálló, egész mértékegység, nem pedig valaminek a negyedrésze. A XVIII. század 20-as éveitől egyre gyakrabban említik a vékát. Az általánosítához vezető adatsorokat gabona­fajtánként (árpa, búza, zab), évenkénti bontásban, azok egységárának dénárba átszámí­tott árával táblázatba rendezve, közli a szerző. Az 1703 és 1750 közötti adatok alapján a fertály előbb 8, később 6 vékával volt egyenlő. Ugyancsak 3 táblázatban láthatjuk a véka, a pozsonyi mérő és a kila egymáshoz viszonyított arányának az összehasonlítását is. A pénzek, az értékek a mértékegységek ismerete a termények mennyiségének és árának a pontos meghatározásához elengedhetetlen. Mindezek nélkül pedig elképzelhetet­len az árak és bérek alakulásának a hiteles feltárása. így következik tehát a kötetben a kecskeméti árak 1662 — 1790 közötti változásának az ismertetése, ami gazdaságtörténetünk­ben — sajnos — egyedülállónak mondható. A szerző e tanulmányában egy város ada­taira koncentrál. Forrásul szolgálnak a település gazdálkodása során keletkezett adó­pénztári, városi pénztái'i iratok, a város számvevőjének iratai, és a város önálló termelő-, gazdasági tevékenységével kapcsolatos vásárlásokról rögzített adatok. A többféle nyil­vántartásban, sokszor párhuzamosan, azonos kiadásokat is feljegyeztek. Külön forrás­csoport a török és a magyar földesuraknak juttatott ajándékok beszerzését tanúsító nyilvántartások és a református egyházi gondnok számadása. A hódoltság utolsó negyed­századában az adatvétel a szűkösség és töredékesség miatt minden előfordulásra vonat­kozik. A később bővülő források lehetővé, sőt szükségessé tették, hogy az adatvétel 5 éven­ként történjen, természetesen nem mechanikusan alkalmazva ezt az elvet. A közölt áru­listába csak olyan adatok kerültek be, melyek megfelelőek voltak a pontos számításhoz (érték és mennyiség). Fontos szempont az is, hogy az árak a valódi piaci adásvételeket tükrözzék, ne pedig a limitációk kényszer-árfolyamait. Az árak dénár értékben szerepel­nek, 1 (számítási) magyar forint =100 dénár alapján. Az adattárba közel 600 áruféleség adatai kerültek be úgy, hogy olvashatjuk a mennyiségi megjelölést, az előfordulás évét, az adott évben a legkisebb és a legnagyobb árat, valamint ennek átlagát, feltüntetve az esetek számát is. A különböző áruk keresését bizonyos elvi csoportosítás könnyíti meg. Tíz nagyobb egységen belül (termelés, háztar­tás, közlekedés, alapanyagok, lakásfelszerelés, élelmiszerek, ruházat, katonai felszerelés, igazgatás, kultúra, szórakozás, ingatlan) értelem szerint kisebb csoportok sorakoznak ábécé sorrendben. A 125 oldalon közölt adatsorok, bőséges lehetőséget kínálnak az elem­zésre, továbbgondolásra. A szerző megpróbál bizonyos tendenciákat felvázolni néhány kiemelt áruféleség áralakulása alapján. A lakosság közélelmezési ellátásában igen nagy szerepet játszott a búza és a köles. Állattenyésztő vidékről lóvén szó, nagyon lényeges az

Next

/
Oldalképek
Tartalom