Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

120 Varga János—Miskolczy Ambrus nyelnek, e bizottmány munkálatával együtt kell a nemzetgyűlés napirendjére tűzni és ,,a román ajkú nép minden igazságos és méltányos kívánati kész teljesítésével" elintézni. A képviselőház helyeselte a választmány indítványait: a panaszokat intézkedés végett visszautalta Batthyányhoz, a kívánságokat pedig kinyomtatni rendelte, hogy a románoknak az uniós-választmány által megtárgyalt román törvényjavaslatával együtt kerülhessen a képviselők kezébe. Pázmándy Dénes a ház elnöke, szeptember 26-án bejelentette, hogy ha e nap estéjéig megkapja a szóban forgó törvényjavaslatot, haladéktalanul kinyomtatja, és még aznap, de legkésőbb 27-én a ház elé viszi. Minderre azonban sem a jelzett napokon, sem később nem került sor: Pázmándy szándókát keresztülhúzták az események. A javaslat 26-án nem érkezett meg hozzá, másnap pedig a háznak a forradalom sorsára közvetlenebbül és gyorsabban ható kérdésekkel: a horvát bán és Latour osztrák hadügyminiszter összejátszásának bebizonyosodásával, a nádor lemondásával ós azzal a senki által ellen nem jegyzett királyi leirattal kellett foglalkoznia, amelyben Ferdinánd a Magyarországon létező összes haderő főparancsnokává Lamberg altábornagyot nevezte ki. Bécs és Pest viszonyának ilyen alakulása minden más kérdést háttérbe szorított. . . A magukat meg nem nevező „erdélyi románok" petíciója a mozgalom mérsékeltebb szárnyának igényeit tartalmazta. Kitűnik belőle, hogy szerzői korábbról ismerték az innsbrucki fejedelmi választ, amelynek meghallgatása ürügyén mozgósították Balázsfal vára a népet agitátorai. Jellemző, hogy e válasz azon pontjára hivatkoztak, amelynek értelmében a románok „képzettségük és számarányuk" alapján kapnak közigazgatási alkalmazást. Noha kérdés maradt a két feltétel együttes és egyidejű érvényesítésének mikéntje, Ferdinánd megnyilatkozásának e passzusa — egyébként a választ egészében herceg Esterházy Pál, a király személye körüli magyar miniszter fogalmazta meg — óriási jelentőségű volt; horderejét azonban a magyar politikai vezetés nem mérte kellőképpen fel. A beadvány sajátossága, hogy a budapesti magyar miniszterelnök volt a címzettje, a végén pedig az állt, hogy a felsorolt kívánatok teljesítése esetén visszatér Erdély és a román nemzet nyugalma. Mindez azt tükrözte, hogy e petíció készítői nem kenyértörést, hanem az összefoglalt feltételek mellett megegyezést akartak a magyar politikai vezetéssel. A mozgalom radikális szárnya viszont, amely feltehetően nem tudott a beadványról, elhatárolta attól magát. Sőt, mikor a nemzetgyűlés egyik bihari román képviselője: a magyarbarát Joan Drago§ román testvéreihez intézett felhívásában utalt rá, maga a román Nemzeti Komité külön nyilatkozatban vonta kétségbe annak létét, illetőleg hitelességét. A mozgalomnak a néptömegekre támaszkodó baloldala viszont, ugyancsak szeptember 16-án, a balázsfalvi káptalanhoz fordult beadványával. Arra kérte: eszközölje ki az erdélyi Kormányszéknél, hogy a románokra igen súlyos terhet jelentő 60 000 újonc kiállítását hagyják abba, a politikai bűnökért letartóztatott foglyokat helyezzék szabadlábra, engedélyezzék egy héten belül román nemzeti gyűlés tartását, amelynek célja az innsbrucki fejedelmi válasznak és az — egyébként betiltott — román Nemzeti Komité tevékenységéről szóló beszámolónak a meghallgatása, valamint a román nemzet „jogainak sikeresítéséről" való tanácskozás lesz. Ez a kérvény „Az erdélyi románok, szászok és magyarok" nevében kelt. Valójában a román nemzeti mozgalom radi-