Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

Egy prefekt halála 117 azon uralkodó katonájának, akivel szembefordultak a csak maguk számára újoncozni törekvő magyarok. És a törvényhatóságok vezetőinek legnagyobb megdöbbenésére feltartóztathatatlan népáradat kezdett Naszódra özönleni: most már nem csupán megbízottak, hanem egy sor helység férfinépének öszszessége kelt útra, hogy a császár katonájává avattassa magát, és valamennyi pazsurával érkezett vissza. A hatóságok tehetetleneknek bizonyultak az eseményekkel szemben. Bár Úrban általánosságban irántuk is engedelmességre intette az előtte megjelenőket, de ki vehette ezt komolyan, amikor a konkrét kérdésben — az újoncállítás ügyében — éppen ellenkezőleg cselekedett. ÉszakErdélyben vészesen közeledett a törvényes közigazgatás összeomlása. Hamarosan sor került Úrban nyílt fellépésére is. Határőrezrede szeptember 13-án egy újabb gyűlésen ismét petíciót fogalmazott, immár a császárhoz intézve azt. Társadalmi és nemzeti kívánságai ismételt részletezése és teljesítésük kérése mellett az ezred jegyzőkönyvileg mondta ki döntését: nem ismeri el az uniót, következésképpen a magyar kormány illetékességét sem, és a jövőben kizárólag a császár bécsi katonai közegeinek engedelmeskedik. Másnap pedig hivatalos körlevélben fordult Erdély törvényhatóságaihoz az alezredes: a Naszódot megjárt, ötvennél több falura hivatkozva bejelentette, hogy feladatának tekinti az anarchia megelőzését, amely a földesurak és a megyei tisztviselők sanyargatásai miatt elkeseredett román nép részéről fenyeget; ezért a rend fenntartása és a forrongó kedélyek csillapítása végett — természetesen a hivatalos újoncozás helyett — minden helységből 100 lélek után két főt írat a császár zászlaja alá; katonai egységekbe ténylegesen nem osztja ugyan be, hanem az eskütétel után visszaküldi őket falujukba, és zsoldot sem fizet nekik, a felesküdött helységek más jellegű újoncozásra azonban nem kötelezhetők. A pesti kormány hiába rendelte el ezek után Úrban elmozdítását. Vay kormánybiztos, akinek ezt — mivel hatásköre formailag a határőrvidékre is kiterjedt — végre kellett volna hajtania — eredeti szándéka ellenére lemondott az utasítás foganatosításának — eleve sikertelennek tűnő — megkísérléséről. Ezt tanácsolta neki egyébként Puchner is, akitől hasztalan kérte Úrban felelősségre vonását, mert belátta az altábornagy igazát: naszódi megjelenésével csak személyes biztonságát, sőt életét veszélyeztetheti. Puchner szóban már az újoncösszeírás kezdetekor felhívta Vay figyelmét annak nemkívánatos következményeire. Időközben — immár Vay egy korábbi beleegyezésével — újabb ezredgyűlés zajlott le Orláton, amelyen ismét csapatosan vettek részt messze környék nem határőr parasztjai is. Az összejött tömeg innét egyenesen Balázsfalva felé indult, ám elterjedt az a hír is, hogy Kolozsvárra szándékoznak vonulni és ott a Kormányszéknél tiltakozni az elrendelt újoncozás ellen. Puchner erre írásban hívta fel — éppen szeptember 14-én — Vayt: az újoncozást a lehető leggyorsabban, mégpedig legális módon fel kellene függeszteni, nehogy ilyen felfüggesztés később a kényszerűség színében tűnjék fel, amely a későbbi katonaállítást is akadályozhatná. A főhadparancsnok félig-meddig nyitott kapukat döngetett. A horvát bán szeptember 11-én seregével átkelt a Dráván, hogy a magyar kormányt szétkergesse. Ennek híre 13-án futott be Pestre. És Batthyány miniszterelnök mégis döntő lépésre szánta el magát. A kormányhoz Erdélyből érkező, az újonckonskripcióval szemben kitört ellenállásról beszámoló hírek hatására ugyanezen a napon utasította Vayt, hogy ,,oly helyeken, hol az érintett összeírás ellenében ellenszenv vagy éppen ellenszegülés mutatkoznék, avval további rendeletig