Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Soós István: Diplomatika és politika : Horvát István kiadatlan Werbőczy-könyvének története / 81–110. o.
106 Soós István Tripartitumot „tűzre kárhoztatják". 112 Megrója azokat, akik a magyar törvények és okleveles anyag helyett némi glosszáriumokkal és középkori történetírókkal kísérlik meg Szent István „Polgári Alkotmányát'* összeállítani. Ebből következnek azután olyan merész és túlzó állítások, amelyek a Tripartitumot Pseudo-Izidor hamis, a IX. sz. közepe táján készült törvénykompilációjával hasonlítják egybe, sőt WerbŐczyt Isidorussal együtt egy hazugságokkal és csalárdságokkal megterhelt szekér elé fogatnák. 113 De talán a legnagyobb és legsúlyosabb vád, amelyet a Tripartitummal szemben felhoznak, az, hogy a Hármaskönyvet, ezt a Horvát számára oly „betsülhetetlen Literatori Atlas"-t soha sem foglalták törvénybe. Ez cáfolandó már csak azért is, mivel az „oskola" (azaz pesti egyetem) tanárai szintén követik az állítást, s ha ezt elhisszük a külföldnek — emeli fel szavát Horvát —, akkor az összes többi vádat, vádaskodást is el fogják hitetni a magyar tudósokkal. 114 Ezeknek a „gántsoskodásoknak", vádaskodásoknak ellenében szükség van egy hitelesebb Werbőczy-óletrajzra, amelynek elkészítése minden tudós magyar hazafinak a kötelessége. Horvát művével maga akart elölj árni, de erről a „hitelesebb" életrajzról, valamint a Tripartitum „homályos sorainak felvilágosíttatásokról" — mint azt már fentebb is jeleztük — a kézirat töredékes volta miatt semmiféle képet nem nyerhetünk. Érdemes azonban a műből elkészült első fejezetet, illetve annak első harmadát behatóbban tanulmányoznunk, mégpedig több szempontból is. Először is, mert Horvát tovább folytatja kritikáját a hazai és külföldi tudósokkal szemben, továbbá, mert a Werbőczycsalád leszármazásával kapcsolatban felmerült genealógiai táblák készítésének itt megjelölt szempontjai Horvát következő műveihez majd alapul szolgálnak, harmadszor azért, mivel az ebben a szakaszban felvetett problémák bővebben kifejtve megtalálhatók Schwartner diplomatikai munkáját bíráló recenziójában s ezzel mintegy előkészítik „magyar diplomatika"-ját. Az első szakasz elméleti jellegű fejtegetéseiben annak — a későbbiekben egyre gyakrabban és erőteljesebben hangoztatott — véleményének ad kifejezést, miszerint a magyarországi genealógiai táblák összeállításakor, jóllehet fontos a külföldi genealógiai szakmunkák (olasz, német) ismerete, de a magyar vonatkozásban ezeknek megállapításai nem alkalmazhatók. Arra a kérdésre válaszolva, hogyan „kell és lehet Magyar Országban régi Nemzetség Táblákat készíteni", Horvát egyértelműen hangsúlyozza, hogy azok csakis a magyarországi forrásokból, kútfőkből vezethetők le. Ezekből lehet a magyar genealógia „rendszabásait" megfogalmazni, s nem külföldi műveket felhasználva. 115 A nemzetségtáblák elkészítésében a fő segédeszközöket az oklevelek jelentik, amelyek közül különösen nagy figyelmet kell szentelni az ún. „Ajándék Levelekének, legyenek azok világiak vagy egyháziak. Ezek közül néhány fennmaradt eredetiben, több pedig hiteles másolatban található meg ma is a különböző levéltárakban. Ha ilyen egyházi és „Világi Uraságokat illető Ajándék 112 Verböczi emlékezete, 38 — 39. f. 113 Uo. 39. f. — Horvát „Isidorus Peccator"-nak nevezi a törvénycompilátort, a szakirodalom viszont Isidorus Mercator néven ismeri, mint ahogy ő is nevezte magát. Vö. Wiener Alig. Lit. Zeitung. 1816. No. 103. 1640.: „[. . .] dass Werbőtzy, wie ein zweyter Isidorus, Gesetze dichtete [. . .] ist durch die Geschichte bewiesen, aber von keinem Ungern geglaubet". — Ezt Horvát is idézi a kéziratban. 114 Verböczi emlékezete, 39. f. — Vö. a recenzió erre vonatkozó megállapításait: Wiener Alig. Lit, Zeitung, 1816. Nro. 106. 1668. — Lásd még a 30. sz. jegyzetet. ás Verböczi emlékezete 42. f.
