Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Szűcs László: A Központi Pártarchívumról és a magyarországi pártlevéltárügyről / 261–273. o.

SZŰCS LÁSZLÓ A KÖZPONTI PÁRTARCHÍVUMRÓL ÉS A MAGYARORSZÁGI PÁRTLEVÉLTÁR ÜGYRŐL Előzmények A magyar munkásmozgalom szervezetei mindig gondot fordítottak fontos irataik megőrzésére, kivéve talán a legkorábbi időszakot, amikor vezetőiknek az írásbeliség iránti érzéke még nem fejlődött ki. Az Alt alános Munkásegylet iratairól azonban már biztos ismereteink vannak, pontosabban arról, hogy a hűtlenségi per alkalmával 1871. június 13-án „nagy mennyiségű levelet, iratokat és nyomtatványokat koboztak el a kutató rendőrközegek [. . .J*

1 Sajnos, csak ennyit tudunk erről az értékes iratanyagról, amely minden bizonynyal az iratselejtezések áldozatává vált. Többnyire ez volt a sorsuk a munkásmozgalom más szervezetei által létrehozott iratoknak is. Ismeretes, hogy a szakszervezetek iratait egy-egy üldözési hullám alkalmával feldúlták, lefoglalták. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt irattárát többször is szétszórták, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt irattára szinte teljesen megsemmisült, de pusztították az irataikat maguk a mozgalom vezetői is egy-egy élesebb politikai fordulat alkalmával {pl. 1944ben), hogy minél kevesebb támpontot hagyjanak politikai ellenfeleiknek. Még az említetteknél is mostohább sors jutott az illegalitásba szorított Kommunisták Magyarországi Pártja által létrehozott iratoknak, idehaza szinte csak a röpirataik maradtak meg (magánosoknál vagy bűnjelként a hatósági irattárakban); szerencsére Moszkvában a Kommunista Internacionálé anyagában meglehetős teljességgel fennmaradt a magyar szekció irattára. A századforduló után meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozott magángyűjtők részéről a munkásmozgalom dokumentumai iránt. Értékes egykori magángyűjteményekről (Mérő Gyula, Lóránt Richárd rendelkezett pl. ilyen anyaggal) van tudomásunk, amelyek azonban az idő során szétszóródtak vagy elpusztultak. Az egyik legjelentősebb: Révész Mihály gyűjteménye azonban fennmaradt, ennek gazdagsága mutatja, hogy milyen értékek mehettek veszendőbe. Természetesen a munkásszervezetek is felismerték saját munkásságuk, múltjuk dokumentációjának tudományos jelentőségét, értékét a propaganda szempontjából. A jelek szerint már a századforduló után, főleg a II. Internacionálé 1907. évi felhívása s más országok példája nyomán a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is foglalkozott saját dokumentációs (könyvtári és levéltári, levelezési anyagot egyaránt gyűjtő) központjának létrehozásával. Igazi munkásmozgalmi dokumentációs központ létrehozására azonban csak a Tanácsköztársaság idején nyílt lehetőség. A Forradalmi Kormányzóta1 Dr. Dombóvári Schulhof Géza; A munkásmozgalom keletkezése Magyarországon, Budapest, 1895. 38 — 39.