Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Sinkovics István: Az esti oktatás megindítása az egyetemeken és főiskolákon, 1945–1947 / 209–222. o.

214 Sinkovica István A belügyminisztérium által elrendelt képesítő tanfolyamok időtartama egy évre szólott, az egyetemi esti munkástanfolyamok viszont 2 évesek vol­tak, képesítésük nem lehetett alacsonyabb fokú amazokénál, ugyanúgy az 1929. évi XXX. törvényben meghatározott állásokra szólott. A nem egyforma ideig tartó és egyforma képesítést adó tanfolyamok ügye annál inkább fel­tűnt, mert a VKM-ban megkérdőjelezték az 1 éves közigazgatási tanfolyamok fenntartásának szükségességét. 14 Fontos kérdés volt annak az eldöntése is, hogy az esti munkástanfolya­mok és az egyetemek között milyen legyen a kapcsolat. A munkástanfolyamok elvégzése után a hallgatók folytathatták tanulmányukat az egyetemeken, be­illeszkedve ezek oktatási és vizsgarendjébe. Eleinte csak a kitűnően végzettek továbbtanulására gondoltak, de azután azoknak is megengedték, akik a má­sodik évet legalább ,,jó" eredménnyel fejezték be. Arra hivatkoztak, hogy ezek nehéz körülmények között, kereső munkájuk mellett tanultak 1945-ben és 1946-ban. Különben is csak továbbtanulásukat tették lehetővé az egyete­men az ottani követelmények leszállítása nélkül. Erre jellemző, hogy amikor kormányrendelet azt mondotta ki, hogy a közgazdaságtudományi kar köz­gazdasági és kereskedelmi osztályán működő esti munkástanfolyamon nyert bizonyítvány képesítő hatálya megfelel az ugyanazon osztályon szerzett köz­gazdaságtudományi doktori oklevélnek, a Földművelésügyi Minisztérium ezt nem fogadta el, mert ilyen esetben az esti tanfolyam által adott bizonyítvány magasabb értékű lett volna, mint az egyetem 8 féléve után nyert oklevél. Ennek birtokában ugyanis a tudori oklevél megszerzéséhez újabb szigorlato­kat kell tenni, az esti tanfolyam elvégzői viszont enélkül kapnák meg a dok­tori címet. Erre a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kihagyta a rende­letből a munkástanfolyam elvégzése után járó doktori képesítésre vonatkozó részt. 15 Az esti munkástanfolyamok megszervezése 1945—1946—1947-ben igye­kezett megfelelni a széles körű tanulási törekvéseknek és a közszolgálat egyes területein mutatkozó munkaerőhiánynak, tehát szükséges és időszerű képzés volt. Egyúttal társadalmi igazságszolgáltatásnak számított azok számára, akik saját hibájukon kívül nem jutottak be a felsőoktatási intézményekbe. Az esti munkástanfolyamok szervezéséhez és rendezéséhez kevés tapasztalatra lehe­tett támaszkodni, és így az eredeti tervezetet többször kellett alakítani-mó­dosítani, de ennek ellenére alapjában véve a kezdeményezés megfelelt céljá­nak. Egyúttal az is kitűnt, hogy ez a megoldás csak átmeneti lehet, és szükség van állandó jellegű oktatási rendszerre, amely az egyetemi követelmények fel­adása nélkül figyelembe veszi a várható hallgatóság időbeosztását és a rendes egyetemi tanfolyamon szerzett képesítéshez hasonló vagy közelálló képzett­ségű hallgatókat tud kibocsátani az egyetemről. így alakult ki az esti tagozat gondolata. 14 108.340/1947. VI. VKM-előterjesztés ME sz. rendelet kiadása ügyében. MM irat­tár, VKM Elnöki o. 31. " 7544, 7826/1947. VKM. MM irattár VKM Elnöki o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom