Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár dolgozói a Belügyminisztérium főhatósága alatt : fogalmazók, kezelők és szolgák, 1874–1922 / 195–208. o.
Az OL dolgozói a BM főhatósága alatt 201 Endre, Tagányi Károly, Zilahi Kiss Béla) nem tett doktori szigorlatot. Bár nem volt kötelező feltétel, akik utánuk jöttek, már majdnem kivétel nélkül jogi doktorok vagy bölcsésztudorok voltak. Formálisan tehát a második generáció tagjai, akik a századforduló táján kezdték meg hivatali pályájukat, magasabban voltak kvalifikálva az elsőnél. A mostoha státusviszonyok következtében azonban a levéltáros pálya már nem gyakorolt olyan vonzóerőt — nemcsak a fiatal jogásznemzedékre, hanem a bölcsészekre sem — mint az 1870-es években. így hiába igyekeztek továbbra is a legrátermettebb jelentkezőket kiválogatni, az utánpótlás átlagos színvonala messze elmaradt az 1870-es években induló régi gárda színvonala mögött. Ez volt a fő oka annak, hogy 1922-ben, amikor az Országos Levéltár a Belügyminisztérium alárendeltségéből a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériuméba került át, radikális módon nagymértékű személycserét hajtottak végre. Ha arra a kérdésre kívánunk válaszolni, milyen társadalmi osztályokból jöttek a levéltár tisztviselői kara fogalmazó szakának tagjai a tárgyalt időszakban, azt kell megállapítanunk, hogy az első generációbeliek a nemesség különböző rétegeit képviselő családok és honoráciorok fiai voltak, kivétel nélkül. Számukat tekintve — a dualizmus kori helyzetnek megfelelően, de az átlagos mértéket meghaladóan — az Országos Levéltárban a nemesek voltak többségben. Ebben a tisztikarban a gentrynek olyan jellegzetes képviselőit találjuk, mint Tasnádi Nagy Gyulát, aki a Gömör megye reformkori vezetésében és az 1848/49-i kormányzatban kiváló szerepet játszott Nagy Károlynak volt a fia, vagy jobbaházi Döry Ferencet, aki egy Tolna megyében évszázadok óta nagy szerepet vitt földbirtokos család sarja volt. Kisebb birtoka volt a tiszántúli Komáromy Andrásnak, az erdélyi Sándornak és másoknak. A Pauler család a hivatalnoknemességhez tartozott. A Tagányi család nemessége nem volt ugyan igazolt, de tény, hogy a Tagányiak Bars és Nyitra megyékben évszázadokig szerepet játszottak. — A dualizmus kori tiszti címtárakra oly jellemző nemesi előnevek feltűnően sok országos levéltári tisztviselő neve előtt olvashatók, némelyiknél talán nem is teljes joggal. A honorácior réteget az első generációban Óváry (Altstädter) Lipót, Thallóczy (Strommer) Lajos és Csánki Dezső képviselte. A második generációnál a nem nemesi származású értelmiségiek fiainak száma már nagyobb. A tisztviselői kar egyes tagjai közt kialakult rokon- és ellenszenvek szövevényében bizonyos szerepe volt annak a régiónak is, amelynek talajából az illető származott. Tagányi pl. így ír a nála fiatalabb Illéssyről egy Thallóczyhoz Bécsbe küldött levelében: ,,Dr. Illéssy János[. . .] mint törzsökös jászkun gentry, a szónak java értelmében, a jászkunok történetén dolgozik óriási szorgalommá^ . . .] Módos fiú, ki nem csak a fizetéséből él[. . .] igen jó cimbora, borhoz, tréfához, nótához, hegedűhöz egyaránt ért s amellett szolid ember[. . .] 12 Ugyanakkor másokat Tagányi sehogysem szívlel: panaszkodik a ,,tiszántúliak klikkjére", ahova természetesen Csánkit is számítja. A tiszántúli protestánsok külön színt jelentettek az Országos Levéltár tisztikarának akkor még katolikus többségével szemben. A tisztikarból nemcsak a munkások és parasztok fiai, de még a polgárság fiai is hiányoztak, a zsidók és a nők pedig ki voltak zárva. Csak a Tanácsköztársaság idején csillantak meg új lehetőségek ezen a téren. Akkor napirendre 12 Tagányi Károly—Thallóczy Lajoshoz 1895. június 24. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára XI. 973.
