Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Ress Imre: A bécsi közös levéltárak szétválasztásának kérdése 1918–1919-ben / 175–193. o.

A bécsi közös levéltárak szétválasztásának kérdése 177 Árpádnak küldött rövid utasításból nem derült ki teljes egészében, hogy a magyar kormány milyen álláspontot fog a jövőben elfoglalni, az viszont a fentiek alapján is egyértelmű, hogy a közös intézményekben alkalmazott magyar tisztviselők hivatali státuszának megőrzése a magyar jogfolytonosság fenntartását és a magyar jogigények érvényesítését egyaránt szolgálta. Ezt az adott körülményekhez szabott minimális programot levéltári területen hamarosan veszély fenyegette. A közös pénzügyminisztérium vezetője Paul Robert Kuh-Chrobak

8 november 9-én táviratilag arról értesítette a magyar miniszterelnököt, hogy az Osztrák Államtanács megbízásából Ludo Hartmann bécsi egyetem tanár átvette a Hofkammerarchiv vezetését, és a hivatalban maradt tisztviselőktől egy olyan kötelezvény aláírását követelte, amely szerint az aláíró elismerte volna, hogy a levéltár igazgatása ideiglenesen az osztrák állam kezébe ment át. Ilyen értelmű nyilatkozatot csak a levéltár osztrák állampolgárságú tisztviselője tett, viszont a cseh, a délszláv és magyar levóltárnokok az aláírást megtagadták, mivel véleményük szerint erre csak az egyes nemzeti tanácsok adhattak felhatalmazást. A fenti kötelezvény aláírásának megtagadása miatt az Osztrák Államtanács nem engedélyezte a nem osztrák állampolgár levéltárosok, köztük a magyar Eckhart Ferenc további levéltári működését. A Hartmann által bevezetett osztrák igazgatás ilyen formájában már nem felelt meg a magyar kormány érdekeinek. A miniszterelnökségnek az Osztrák-Államtanácshoz intézett november 11-i átirata a Hofkammerarcbiv kifejezetten közös intézmény jellegére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a levéltár igazgatásában mindaddig, „amíg annak kettéosztása be nem következik, Magyarországot ugyanoly jog illeti meg, mint Ausztriát." Ezért ismételten kérték a magyar levéltárosok hivatali működésének biztosítását, és egyúttal a magyar kormány készségét nyilvánította, hogy a levéltári likvidálás kérdését barátságos úton kívánja véghezvinni. A magyar tiltakozás alapján az osztrák külügyi hivatal végül 1918. december 1-én hozzájárait ahhoz, hogy a magyar állampolgárságú levéltárosok megtartsák addigi szolgálati állásukat. Egyetlen feltételként az iratállomány érintetlen megőrzését szabták, ugyanakkor láthatólag osztrák részről sem erőltették többé az osztrák igazgatás írásbeli elismerését.

10 Amint láttuk, a magyar kormány 1918 novemberében a jogfolytonosság biztosításán és a magyar jogigény bejelentésén túlmenő intézkedéseket nem tett és konkrét követeléseket sem támasztott. A magyar tudományos intézményeket viszont annál inkább foglalkoztatta a bécsi közös, volt uralkodói gyűjtemények és levéltárak felosztásának problémája. Legkorábban a Magyar Nemzeti Múzeum 1918. november 7-én tartott igazgatósági ülésén foglalkoztak a bécsi közös gyűjtemények és levéltárak megosztásának kérdésével.

11 Az ülés határozata alapján a Magyar Nemzeti Múzeum már november 9-én azzal a kéréssel fordult a miniszterelnökhöz és a vallás- és közoktatásügyi miniszter8 Kuh-Chrobak, Paul Robert (Bécs, 1863—?) jogász, 1896-tól szolgált a közös pénzügyminisztériumban, 1911-től az elnöki osztály vezetője. 9 Hartmann, Ludo Moritz (Stuttgart, 1865. március 2. —Bécs, 1924. november 14.). Történész, egyetemi tanár. A Monarchia összeomlása után mint kormánymegbízott állt rövid ideig a bécsi központi levéltárak élén. Nevéhez fűződött a kutatásra kerülő iratok előcenzúrázásának megszűntetése és a kutatási korszakhatár leszállítása. 10 Lásd: 7. sz. jegyzet. 11 Gerelyes Ede: A magyar múzeumügy a két forradalom időszakában (1918 —1919) Budapest, 1967. 2 számú irat.