Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Ódor Imre: A „vérrel adózás” illúziója : nemesi felkelés és adómentesség a felvilágosodás és a francia háborúk korában / 159–173. o.
164 Odor Imre gára a nemesség és a papság. Majd radikálisabb hangra váltva, kárhoztatja a nemességet, amiért a felkelést kibúvóként használva, az adózás alól örökre ki akarja magát vonni. A társadalmi haladás útját — korát messze megelőzve — ekként jelöli meg: ,,. , . Magyarországon vagy mindenkinek a neki jutott jótétemények, tehát birtoka arányában hozzá kell járulnia az összes közterhekhez, vagy senkinek sem. Harmadik eset nincs." 28 Ekkoriban Berzeviczy Gergely Hajnóczy kezdeti elképzeléseinél is lényegesen kevesebbet akart, mindössze azt vetette fel, hogy módosítani kell a háziadó fizetési rendszerét. 29 Széchényi Ferenc ugyanakkor hajlandónak mutatkozott a házadó fizetése mellett egyéb megyei közköltségeket, így például az útépítés terheit is elvállalni. 30 A jozefinizmus hazai képviselői a felvilágosodás polgári jogelvei alapján eljutottak a közteherviselés elvéhez. A fokozatosság elfogadása mellett — társadalmi helyzetükből és egyéniségükből adódóan — elképzeléseik jókora eltéréseket mutatnak. A közteherviselés problematikájának vizsgálatában a leghaladóbb álláspontot egyértelműen Hajnóczy képviselte, aki a szabadság polgári értelmezésében eljutva a parlamentarizmus alapfeltételeihez — egy új aspektust a figyelem homlokterébe állítva — megfogalmazta a nemesi adómentességnek és a pénzügyek felségjogként való kezelésének egyidejű felszámolását 31 : ,,A szabadság nem abban áll, hogy nem fizetünk adót és nem vállaljuk a ránk kiszabott terheket, hanem abban, hogy nem viselünk más terhet, mint amelyet személyesen vagy képviselőink útján adott beleegyezésünkkel vetnek ki ránk." 32 A Habsburg birodalmat a XVIII. század végétől sújtó hadiesemények a magyar nemesi felkelés bevetését is szükségessé tették. Korszerűtlensége akkor hizonyult be — mégpedig látványosan —, amikor a napóleoni háborúk idején 12 éven belül négyszer is fegyverbe szólították. A kései hadbahívás, a kiállítás lassúsága, illetve a korai békekötések következtében az első három alkalommal (1797, 1800, 1805) nem került szembe az ellenséggel. Nem így 1809-ben, amikor a reguláris csapatokat támogatva — a hírhedt győri csatában — szembeszállt és vereséget szenvedett a kor legkiválóbb hadseregétől, Napóleon hadától. 33 A szervezések, illetve a próbatétel során felszínre kerülő problémák felvetették korszerűsítésének elodázhatatlan szükségességét. Annak, hogy az inszurrekció nem ütötte meg a kor hadművészeti mércéjét, alapvetően szervezési és felszerelési oka volt. Az udvar ellenszenve és aggo28 [Hajnóczy József]: A különféle közterhekről szóló értekezés. Uo. 290. 29 Bemáth Oyula: A magyar jobbágyfelszabadítás eszmeáramlatai Bp. 1930. 82.; Horváth Róbert: A statisztikai módszer és elmélet kérdései Berzeviczy Gergely műveiben. Bp. 1972. 55. 30 Bártfai Szabó László: A sárvári és felsővidéki gróf Széchenyi család története. Bp. 1913. II. 589. Vö. Orosz István: Széchenyi telekdíj-terve és Kossuth. (In: Magyar történeti tanulmányok XI.) Debrecen, 1979. 6. 31 Vö. Szabad György: A pénzügy alkotmányos kezelésének igénye a reformkorban. (In: Ünnepi tanulmányok Sinkovics István 70. születésnapjára. Szerk.: Bertényi Iván) Bp. 1980. 239. 82 [Hajnóczy József]: A magyar országgyűlésen javaslandó törvények lényege. In: Hajnóczy munkái, 71. 33 Az utolsó (1809. évi) nemesi felkelés és a győri csata történetének forrásait és irodalmát a teljesség igényével közli Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. Bp. 1954. II. 541 — 555. Az újabb publikációkat felsorolja Odor Imre: A magyar nemesi felkelés utolsó csatája. (In: Győri Tanulmányok. 7.) GyŐr. 1986. 40.
