Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Lakos János: A „Generális” bukása : adalékok Tisza Kálmán lemondásának okaihoz / 147–158. o.
A „Generális" bukása 155 • ta-e persuadirozni a minisztereket, hogy engedjenek álláspont jókból ? — én erre megadhattam a választ, hogy ő Felsége határozottan azt mondta nekem, hogy pressziót gyakorolni nem akar, a minisztertanács határozatának álláspontját korrektnek tartja és azt megrontani nem kívánja, de ajánlotta általam annak megfontolását, hogy lehetne-e a két nézet közt egy oly közvetítő utat vagy szerkezetet találni, mely a min. elnöknek az állását lehetlenné ne tehetné. A további beszélgetésnek azonban más eredménye nem volt, mert sem Szilágyi, sem Szapáry a min. elnök által felhozott jellemzését nézeteinek, t. i. a Kossuthra való vonatkozást, fel nem fogták és nem fejtegették. Evvel az értekezletnek vége volt. Tisza aztán távozott és mi tovább maradtunk Barossnál. Az én impresszióm az, hogy Tisza ha csak lehet, nem válna el szívesen az állásából, és ha csak lehet engedni fog, természetesen ha formailag az ő szerkezete megmaradhatna és evvel a Kossuth állása gyökeresen megvitatva, tisztába hozatva legyen. Tartok azonban attól, hogy se Szapáry, sem Szilágyi állástiktól könnyen engedményt tehessenek (sic!), és talán nagyon is mereven ragaszkodnak állás (pon)tjukhoz; annál is inkább, mert sajnosán az ellenzéki lapok kikürtölték, hogy Tiszát a minisztertanács leszavazta, és ha most az ellenkező fog történni, ez reájok nézve vereségnek lenne keresztelhető; tehát egy kis személyes érzékenység van a játékban. Ok nem ellenezték, hogy minél elébb lehessen ő Felsége alatt miniszteri értekezlet, míg Tisza a halasztást ajánlotta; ami arra mutat, hogy ők a dolgot procipitálni, ez pedig nem akarja [. . .]" [Valamennyi kiemelés tőlem — L. J.] Orczy levele alapján világos, hogy: 1. Tisza, csakúgy, mint február 12-én, most is a törvény olyan megváltoztatását kérte, amely a díszpolgársági formulára vonatkozó ígéretét valóra váltja, de úgy, hogy a kedvezmény Kossuthra ne vonatkozhasson. Úgy nyilatkozott, hogy kész megmaradni állásában, ha a 31. §-ra nézve meg tudnak állapodni egy, a szószegés vádjának kivédésére alkalmas szerkezetben; 2. a kompromisszum, helyesebben Szilágyiék visszakozásának esélye azután esett végképp kútba, miután Orczy felfedte az uralkodó „semlegességét". Szilágyiék előtt világossá vált: a király nem feltétlenül kívánja Tisza maradását; 3. az ellenzéki lapok azért kürtölhették szét a minisztertanácsban történteket, mert azokat Szilágyiék nyilván szándékosan kiszivárogtatták. Az uralkodó „semlegessége" véleményünk szerint döntően befolyásolta Tisza sorsát. Szilágyi és társai Ferenc József véleményének megismerése után biztosak lehettek dolgukban. A kabineten belüli harc ezzel végképp eldőlt, Tisza lemondása elkerülhetetlenné vált. Orczy levele ugyanakkor azt is jól szemlélteti, hogy az uralkodó nehezen mondott le kipróbált, oly sok szolgálatot tett miniszterelnökéről. A könyörtelen politikai követelmények azonban a változtatás elfogadására kényszerítették. Március 3-a után már gyorsan peregtek az események. 5-én Irányi Dániel felszólította Tiszát, hogy ígéretéhez híven nyújtsa be a honossági novellát. 30 A következő napon Ferenc József elnökletével lezajlott az eredetileg 4-ére tervezett minisztertanács, ahol természetesen nem sikerült kiegyenlíteni Tisza és 30 KN (1887-92) 17. köt. 155-156.
