Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Lakos János: A „Generális” bukása : adalékok Tisza Kálmán lemondásának okaihoz / 147–158. o.
150 Lakos János vonatkozik; ezen az alapon a kormány és pártja „mindazokat, akikre azok, miket mondottam, ráillenek, tehát Kossuthot is, honpolgároknak fogjuk tekinteni, ha önök nem [ez Irányiéknak szólt — L. J.], arról mi nem tehetünk." 12 Láthatjuk: Tisza — kifejezve az általános közhangulatot — egyértelműen Kossuth állampolgárságának fenntartása mellett foglalt állást, de a törvény megváltoztatása elöl elzárkózott. Törvényértelmezését azonban Irányiék nem fogadták el, ragaszkodtak a törvénymódosításhoz. 13 A következő napokban minden alkalmat kihasználtak az utóbbi követelésére. A később történtek ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy Irányiék harcoltak ugyan Kossuth állampolgárságáért, de ennél is fontosabb volt számukra Tisza megbuktatása. 14 Jól tudták, a miniszterelnök keze meg van kötve, tovább aligha mehet el, mint ameddig nyilatkozatában elment. Az ügy újabb fejleményeként november 27-én Perczel Miklós pártonkívüli képviselő határozati javaslatában egy olyan törvényjavaslat benyújtására kívánta kötelezni a kormányt, amely a miniszterelnök november 22-i nyilatkozatának megfelelően módosítja a honossági törvény 31. §-át. Egy-két évvel előbb ilyen esetben Tisza nyilván kitartott volna eredeti álláspontja mellett, hogy ti. a törvény módosítására nincs szükség, de most, az állandó támadások kereszttűzében nem tudott szilárd maradni. Valószínűleg félt attól, hogy az ellenzék soha nem látott obstrukcióba kezd a költségvetés, illetve a felhatalmazási törvényjavaslat ellen, ha nem tesz valamilyen engedményt. Mindenesetre így válaszolt Perczelnek: elvileg nem ellenzi javaslatát, de kéri, hogy ,,a honosítási törvény más diszpozícióinak esetleges [kiemelés tőlem — L. J.] javítása alkalmából lehessen ezen kérdésre is reflektálni", mert a törvényen különben is szükséges bizonyos módosításokat tenni. 15 (Ezt követően a Belügyminisztériumban valóban megindult az 1879: L. te. felülvizsgálata.) Tisza újabb nyilatkozata sem elégítette ki a függetlenségi ellenzéket, hisz szavait nem lehetett a 31. § megváltoztatására vonatkozó konkrét ígéretnek venni. A parlament folyosóin ekkor már nyíltan beszéltek a budget-tárgyalások lehetetlenné tételéről. 16 A reá nehezedő nyomás december 11-én ismét nyilatkozatra kónyszerítette a kormányfőt, aki ekkor még tovább ment az ígéretek terén: „a honossági törvény revízióját és éppen a szóban forgó szakaszra nézve is általános szempontból [. . .] fogja a kormány eszközölni és nem fog vele készakarva késlekedni" — mondotta. 17 A kormány tagjaival és a párttal előzetesen nem egyeztetett nyilatkozat már kétségtelenül konkrét ígéret volt a 31. § módosítására, mégpedig — a korábban elhangzottak kontextusában — a díszpolgársági formula alapján. A szélsőbal ezzel egyelőre megelégedett, sőt lapjaiban egyenesen Kossuth érdekében tett kötelezettségvállalásnak állította be a miniszterelnök nyilatkozatát. És ekkor megszólalt maga Kossuth is. December 20-án került nyilvánosságra az ' 18 KN (1887-92) 14. köt. 60-62. 13 Uo. 14 Jól mutatja mindezt, hogy a kérdést Tisza bukása után Szapáry Gyula kormánya különösebb nehézség nélkül intézhette el a következő alapon: a törvény az törvény mindenkire nézve, tehát ha Kossuth magyar állampolgár akar maradni, teljesítse a törvény előírásait. Apponyi: i. m. 183.; KN (1887 — 92) 18. köt. 148 — 377. w KN (1887 — 92) 14. köt. 14=3. és 161. 16 Graf Julius Szapáry an der Spitze Ungarns. Ein Lebens- und Charakterbild. Leipzig, 1891. 79. (A mű tényszerűen ismerteti Tisza valamennyi, a honossági ügyben tett nyilatkozatát és lemondásának körülményeit (75 — 82.). " KN (1887 — 92) 15. köt. 1889. dec. 11.
