Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.

Zala megye közigazgatása a XVIII. szd. első felében 281 ennek a bevételei is ide folytak be. A rendelkezésre álló összegnek kb. a fele ment el a fizetésekre. A fentmaradó részből fedezték a napidíjakat, a jelentős összegű ,,discretio"-kat, vagyis ajándékokat, a közmunkamegváltásokat, és egyéb, előre nem látható kiadásokat. Ha volt országgyűlés, jelentősen megnövekedett a követek utazási költsége és napidíja. A domestica összege lassan, de állandóan növekedett a vizsgált időszakban, egészen a 40-es évekig, akkor megszűnt a növekedés. Az ok valószínűleg az, hogy ekkortól a Helytartótanács mind szigorúbban ellenőrizte a megye saját céljaira fordított pénzét és annak kezelését. Még egy-egy új tisztviselői státusért is hosszan kellett kilincselni és vitatkozni.

40 A költségvetések ebben az időszakban még eléggé kezdetlegesek voltak. Összegszerűségük és tételeik is jól mutatják a várható kiadások bizonytalanságát, a költségvetés szervezetlenségét, végsősoron pedig a megye hivatalszervezetének fejletlenségét. A katonatartás Még a pénzbeni adózásnál is súlyosabban érintette a nemtelen lakosságot a katonatartás terhe, vagyis a katonaság beszállásolása és eltartása. Mivel közkatonáknak szánt kaszárnyák építésére Magyarországon a XVIII. század elején ritkán került csak sor, a katonákat a városokban és falvakban magánházakban szállásolták el. Már 1693-ban királyi leirat foglalkozott a megyébe szállásolt katonaság porciójával.

41 A szatmári béke a katonaság ügyét nem érintette. 1711 után is nagylétszámú, körülbelül 25 30 000 fős zsoldos sereg maradt Magyarországon.

42 Tevékenységüket szinte semmi nem korlátozta. A megyék ugyan tettek kísérleteket erre, de kevés sikerrel. Mint Komoróczy György írta: ,,. . . a hadsereg az országgal szemben úgy járt el, mintha a polgári lakosság még mindig háborús foglalások jogán lenne alárendelve. Általános volt a szemlélet, hogy a polgári lakosság csak a katonaság fenntartásáért áll fönn. A hadsereg önkényesen követelt az országtól szolgáltatást, és azt tetszése szerint osztotta fel a vármegyékre."

i3 Ez a felfogás az évek során csak lassan változott. 1712-ben került az országgyűlés elé a hadsereg problémája. A magyar rendek a katonai terhek csökkentését tartották legfontosabb feladatuknak, lemondtak az önálló magyar hadseregről. Adómentességük indoklására fenntartották az insurrectiót, elismerve azonban, hogy ,,csupán ezzel emez országot elegendőképpen megvédelmezni nem lehetne" az 1715: VIII. te.-kel elrendelték egy erősebb, ,,. . . úgy bennszülöttekből, mint külföldiekből álló rendes ..." (állandó) zsoldos sereg létrehozását.

44 E hadsereg jelentős része a török veszélyre hivatkozva Magyarországon állomásozott. 1729-ben például 29 ezred és 10 önálló század, amely a békeidőben lecsökkentett létszámával is 25—30 000 embert jelentett. Háborús időkben a keretszámokat feltöltötték, új ezredeket állítottak fel. 40 Hajdú 1982, 22-23. 41 Kgyjk 1693 i2

Taubert Ernő: A katonaság elszállásolása és ellátása Somogy vármegyében a XVIII. század első felében. Pécs. 1928. 29. 43 Komoróczy György: Fejér vármegye és a katonaügy a XVIII. században. Cegléd, 1937. 3-5. 44 Magyar Törvénytár 1657 — 1740. Bp. 1900. Szerk.: Kolozsvári Sándor—óvári Kelemen