Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Trócsányi Zsolt: Reformok előtt : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicia és a Hofcommission, illetve Hofdeputation in Transylvanicis, Banaticis et Illyricis (1745–1751) / 189–245. o.

230 Trócsáwyi Zsolt erdélyi udvari kancelláriai tanácsosságokra katolikusokat lehessen beállítani). Kozma tanácsos arra az esetre, ha jelenlegi guberniumi tanácsos kerülne szóba, Pongracz országos kancellárt javasolta elnökül, s Kornis Antalnak juttatott volna tanácsosságot — ha református kerülne az elnökségbe, Bánffy Zsigmondot javasolta. Erre Csató is alternatív javaslatot tett, a reformátusok közül ő is Bánffyt, a katolikusok közül Kemény Lászlót ajánlva. Gyulaffi maga elnöknek Pongráczot vagy (református kinevezés esetén) Bánffyt javasolta. A Hofdeputation (Erdély alkotmányára kívánva tekintettel lenni) reformátust javasolt, személy szerint Bánffyt (ha mégis katolikusnak jutna a tisztség, akkor Pongráczot). A Konferenz (1749. március 14-én), éles ellentétben a Gubernium katolikus részének állásfoglalásával, amely elavultnak deklarálta a katolikusprotestáns egyenlőséget, figyelmeztetett arra, hogy Erdély alkotmánya (fundamentales constitutiones), a Habsburg-uralkodók diplomái és resolutiói kifejezetten katolikus-református vallásegyenlőséget követelnek a tisztségek betöltésénél (ami ugyan — jegyezzük meg — jócskán eltért a négy recepta religio elvétől, de aránytalanul kedvezőbb volt a nem-katolikusok számára Hallerék álláspontjánál). Minthogy pedig a három betöltött erdélyi kardinális tisztségből (a Konferenz nem számította ide az országos kancellárságot, a főszámvevőségi elnökséget és a főbiztosságot) kettőt katolikus tölt be, a rendek elnökségét reformátusnak kell adni. ő is Bánffyt javasolta. Mária Terézia végül is hallgatólagosan elfogadta azt az elvet, hogy ne katolikus legyen az országgyűlés elnöke, de Lázárt nevezte ki, aki az országgyűléstől valóban a legtöbb szavazatot kapta.

96 Lázárnak az országgyűlés elnökévé való kinevezésével azonban megüresedett a királyi tábla elnöksége. Az országgyűlés jelölést is tett rá. A katolikus jelöltek: Henter Dávid (46 szavazattal), Haller Ferenc (42-vel) és Mikes István (40-nel). A reformátusok ismét jobban koncentráltak: mindhárom jelöltjük többet kapott Henternél (az érdemes öreg ítélőmester, Inczédi 60-at, Bánffy Farkas 53-at, és az egyre nagyobb szerepet játszó Teleki László 51-et). A tisztségért Haller kivételével valamennyi jelölt felségfolyamodványt nyújtott be, rajtuk kívül Teleki Ádám ezredes is [!], azzal az indoklással, hogy a béke visszatérvén, külföldi tanulmányutakon is csiszolt elméjét polgári szolgálatba kívánja állítani. A Kancellária és a Hofdeputation egyaránt azon a véleményen volt, hogy ezt a tisztséget reformátusnak kell adni, hiszen a tulajdonképpeni kardinális tisztségek után következő főtisztségek közül kettő (az országos főbiztosé és az országos főszámvevőség elnökéé) katolikus kezén van, így az egyenlőség elve azt követeli, hogy a harmadik a reformátusoknak jusson. Bánffy Farkast javasolták. A Konferenz (1750. december 6.) csatlakozott hozzájuk. A királynő elfogadta a javaslatot. Ugyanez a Konferenz-ülés tárgyalta két olyan erdélyi udvari kancelláriai tanácsosság ügyét, amelyre a személyek miatt kell felfigyelni: mindkét kinevezett kulcsfigurája lesz az 1750-es éveknek. A két hely Kemény Lászlónak az Exactoratus Provinciális elnökévé való előléptetésével és Michael Vajda halálával üresedett meg. Vajda helye a szász natiót illette; a másikra a reformátusok tartottak igényt, azon az alapon, hogy a másik két tanácsos katolikus. Ezt a második helyet illetően a Kancellária és a Hofdeputation egyetértett abban, hogy a reformátusoknak nincs erre joguk. Abban viszont eltért véleményük, hogy a Kancellária (nem lévén tudomással áttérési szándékukról) 96 EK:AG 1749:116.