Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

Közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon 1776—1790 19 olyanok is szép számmal akadtak közöttük, akik pénzért (évi 10-50, vagy havi 1-5 Ft-ért), illetve pénzért és szállásért vagy étkezésért végezték ezt a munkát. Rendszerint ez a munkával szerzett összeg fedezte a diák egyéb (szerény) szükségleteit is. Most ezek helyzetét nehezítette a tandíjrendelettel II. József. Növelte a feszültségeket és a katolikus — bár 1776 óta királyinak nevezett — oktatási intézmények tanárainak ellenérzéseit az is, hogy az uralkodó (az akatolikusok külföldjárásának megszüntetésére és az iskolák katolikus jellegének gyengítésére törekedve) a protestáns valamint görögkeleti diákoknak tandíjmentességet adott, holott az esetek egy részében e fiatalok tehetősebbek voltak, mint a velük együtt tanuló társaik jó része. A „szegényekkel szembeni együttérzését az is fokozta, hogy az uralkodó ebben a kérdésben sem volt következetes: a kassai tankerület főigazgatója jegyzi például meg egyik jelentésében, hogy Podolinban kitűnő a gimnáziumi oktatás, sok a galíciai diák, de gondot okoz közöttük, hogy „hazájukban őfelsége méltónak találta őket a tanulópénz megfizetése alóli mentességre — itt viszont fizetniük kell, pedig Podolinban éppoly szegények mint odahaza."

23 Mindezek eredményeképpen — a Helytartótanács egyik jelentése szerint

24 — egy esztendő alatt 263-mal csökkent a közép- és főiskolás tanulók száma, mert — ahogy a Consilium egy másik jelentésében kifejti:

25 az országban nagy a pénzhiány valamint a szegénység, emiatt a tanulók egy része nem képes fizetni az Unterrichtsgeldet; most még befejezik ugyan tanulmányaikat, akiknek kevés idejük van hátra, de távol maradnak az iskolától azok, akiknek még 6-7 éven át kellene fizetni a szintenként emelkedő összegű tandíjat. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a tanári kar „együttérzett a szegényekkel", jobb osztályzatokat kaptak a rászorulók, azért, hogy ösztöndíjban részesülhessenek és így ne csak a tandíjfizetés alól mentesüljenek, hanem életük fenntartása is könnyebbé válhasson. Olykor persze semmit nem tudtak tenni a tanárok, mert kötelesek voltak megtartani a rendelet előírásait (azt pedig nem tehették meg, hogy teljesen hiányzó vagy névleges fizetésükből támogassák a szegény diákokat), ezért gyakran nem vizsgáztathatták le tanítványaikat (mint Nagykárolyban is egy Szekeres nevű gyereket, aki nem tudta befizetni Unterrichtsgeldjét).

26 A jozefinista kormányzattal való szembenállás azonban egyéb jelenségekből kitűnően is erősödött a tanári karban a nyolcvanas évtized utolsó esztendeiben: a piarista rendfőnök történetesen utasítást kapott, hogy Szolcsányi Ernőt (Szegedről), Berzáczy Ádámot és Gábor Ferencet (mindkettőt a szentannai gimnáziumból) azonnal váltsa fel alkalmas egyénekkel, mert „systemwidrig lehren", azaz a tanulmányi kódexszel ellentétes tananyagot vagy attól eltérő módszerrel illetve szemlélettel oktatnak.

27 Az utasításnak nem sok foganatja lehetett, mert maga Prónay is kénytelen volt megemlíteni egyik 1788-as jelentésében: a tavalyi intézkedés nem sok eredménnyel járt, mert Kecskeméten és Kalocsán továbbra is hiányoznak tanárok, ezért a piarista rendfőnököt újra figyelmeztetni kellene az üres tanári helyek betöltésére. De nemcsak a piarista rendfőnök tétlensége zavarta Prónayt, hanem a következetes munkáért és őszinte véleménynyilvánításért ekkoriban törvényszerűen kijáró mucsai sározás következménye is: panaszt emelt a Helytartótanácsnál 23 OL, A-39: No. 9106/1787. 24 OL, A-39: No. 1340/1788. 25 OL, A-39: No. 4517/1788. 26 OL, A-39: No. 13613/1788. 27 Uo. 2*