Levéltári Közlemények, 57. (1986)
Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - IRODALOM - L. Nagy Zsuzsa: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919. Szerk.: Imre Magda és Szűcs László. (MOL kiadványai II/3.) Bp., 1986 / 183–185. o.
184 Irodalom könyv. Ilyen volt a Kormányzótanács utolsó, augusztus 1-i ülése is, amely a lemondás ügyében foglalt állást. Csak sajnálni lehet s egyben kifogásolni is, hogy a szerkesztők, akik egyébként a jegyzetekben kellő tájékoztatást adnak a különböző kérdésekről, ebben az esetben megelégedtek a jegyzőkönyv hiányának rögzítésével. Holott jegyzetben más, hitelesnek bizonyult anyag felhasználásával (Ágoston Péter feljegyzései), a Budapesti Munkástanács ülését idézve, jelezhették volna annak tartalmát. Ez nem bontotta volna meg a közölt iratanyag egységét. S az eljárást az is indokolta volna, hogy a Budapesti Munkástanács és a Kormányzótanács különleges, sajátos viszonyban álltak egymással, kritikus helyzetekben, s nemcsak augusztus elején, hanem a májusi válság idején is, a N. Kormányzótanács kikérte a Munkástanács véleményét. A kötet sokkal több információt ad, mint ami magukból a jegyzőkönyvekből kiderül. Az iratok értelmezését, felhasználását megsokszorozza a bevezető, a rendkívül precíz jegyzetanyag, valamint a mutatók egész sora. S nemcsak a szokásos hely- és névmutató. Ebben a kötetben a hazai kiadványainkból már kiveszett, de a használhatóságot messzemenően feljavító tárgymutatót is talál az olvasó. Ezen túl jegyzéket a napirendi témákról, kimutatást arról, hogy kik, mely üléseken voltak jelen; rendszerezett adatközlést a kötetben előforduló hírlapokról ós folyóiratokról (a megjelenés időhatárai, szerkesztők, jelleg, stb.). Csak helyeselni lehet, hogy a kötet képanyagot, illusztrációt is tartalmaz. Közreadja a Kormányzótanács tagjainak fényképeit, névaláírásait, fotókópiát publikál néhány fontos iratról (pl. a két munkáspárt egyesülését rögzítő megállapodásról). Élővé teszi az anyagot azzal is, hogy szerkesztett és gyorsírásos, szó szerinti jegyzőkönyvoldalak másolatait is közreadja. Szerepel annak a két épületnek (a budai Sándor palota, a pesti Duna-parton állt „Szovjetház", azaz Hungária Hotel) a fényképe, ahol a Kormányzótanács üléseit tartották. Végül a kötetet német és orosz nyelvű rezümé zárja. A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyveit az MSZMP KB Párttörténeti Intézet archívuma őrzi, a kötet is ott készült. Az iratokat megelőző bevezetés — mint a szerzők hangsúlyozzák — intézmény történeti áttekintésre korlátozódik. Ez a korlátozás azonban rendkívül célszerű és hasznos, mert eddig nem tárgyalt s rendszerezett ismereteket ad a Kormányzótanácsnak mint intézménynek, mint „hivatalnak" a jellegéről, szervezetéről, működéséről. Ez annál is fontosabb, mivel különösen a legújabb korra vonatkozó intézménytörténet rendkívül elhanyagolt téma, s legfeljebb levéltári repertóriumok témájaként szerepel. A szerkesztők, frappáns módon, felteszik azt a kérdést is, miért éppen Forradalmi Kormányzótanácsnak nevezték azt a szervezetet, amely az addigi minisztertanács jogutódja lett, miért nem a szovjet-orosz elnevezést (népbiztosok tanácsa) vették át ? Az elnevezést a kommunisták javasolták, s mint a bevezető rámutat, ez fejezte ki legjobban az intézmény szerepét, funkcióját. Hiszen valójában (és ténylegesen nemcsak kezdetben) egyidejűleg volt az államhatalom és az államigazgatás legfőbb szerve. A magyar kormányok történetében egyedülállóan a Kormányzótanács nemcsak az állami, de a politikai hatalmat és vezetést is megtestesítette, amennyiben júniusig jórészt a párt központi vezetésének feladatát is ellátta. Az Alkotmány ugyan nagymértékben szűkítette a Kormányzótanács hatáskörét, a körülmények folytán azonban ez formális maradt, a gyakorlatban nem valósult meg. Nyomon követi a bevezető a Kormányzótanács szervezetének, tagjainak változását; megtudjuk, hogy a népbiztosokon kívül ki volt még tagja, illetve ki vehetett részt ülésein. Kevéssé ismert, hogy a Kormányzótanácsnak volt egy öttagú direktóriuma (Kun, Landler, Vágó, Pogány, Kunfi), amelyet politikai szerepe miatt igen fontosnak tartott Kun Béla. Működéséről, sajnos, a fennmaradt iratok csak egészen csekély és töredékes információkat adnak. A Kormányzótanács ülései rendkívül népesek, napirendje túlságosan zsúfolt volt ahhoz, hogy érdemi tárgyalásokat folytassanak, hatékony döntéseket hozzanak. Ezért áprilisban létre hozták politikai és gazdasági bizottságait, amelyek már jól előkészített ügyeket vittek a Kormányzótanács plenáris ülései elé. E politikai bizottság összetétele (Landler, Kun, Böhm, illetve Kunfi, Fiedler Rezső, elnök Garbai Sándor) nem azonos a direktóriuméval, s nem válik világossá, milyen viszonyban állt egymással a két testület Mindezeken túl ad hoc bizottságokat is kiküldött a Kormányzótanács egy-egy sajátos feladat ellátására. Mindeddig szinte semmit sem tudtunk a Kormányzótanács Elnökségéről, amely „funkcióját tekintve megfelelt a korábbi Miniszterelnökségnek" — írják a szerkesztők — s „egyben betöltötte a Kormányzótanács hivatalának szerepét is". Ennek személyi állománya a korábbi Miniszterelnökséghez mérten lényegében nem változott, megmaradt szolgálatban bárcziházi Bárczy István, báró Kary Károly, Marsovszky Ivor, Simonyi
