Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

48 Trócsányi Zsolt Nagyobb súlyú ügyet, kormány hatóságok székhelyének problémáját tárgyalta az 1745. február 27-i ülés. Minthogy addig Erdély minden országos kormányhatósága (a civil igazgatás mindhárom ágából, de a főhadiparancsnokság is) Szebenben székelt, odagyűltek a pereskedők, számadók, kérvényezők is; így a fővárosi funkciót ellátó kisvárosban szállásgondok álltak elő (a Gubernium szerint megfelelő komfortú — ,,integrae commoditatis" — ház 200 sem volt benne). így attól lehetett tartani, hogy amennyiben télen van országgyűlés, a rendek egy része távolmarad a szállásnehézségek miatt, számos pereskedő pedig leteszi perét. A Gubernium uralkodói rendelkezést várt a szebeni kormányhatósági és országgyűlési szállásügyek általános rendezésére, jelezve, hogy Mária Terézia egy korábbi rendelkezése kapcsán az Exactoratus Provinciális tisztviselőinek az adóból rendelt szálláspénzt. Az Erdélyi Udvari Kancellária azt a megoldást javasolta, hogy az országos főszámvevőséget Medgyesre kell áthelyezni. A konferencia végül is a királyi táblát telepítette a Küküllő menti szász városba. Egyébként a Gubernium, a (helyettes) főhadiparancsnok és a (ideiglenes) kincstári igazgató feladatává tette a kérdés megvitatását. Házösszeírást látott jónak Szebenben, s rá akarta bíratni a szebeni háztulajdonosokat házuk restaurálására vagy újjáépítésére. A három főhatóság vezetőjétől külön-külön, a rendes úton várt jelentést, hogy majd ő maga tárgyalva meg ezeket, a királynő elé terjessze döntésre az ügyet. Az Exactoratus Provincialis Medgyesre helyezését elsősorban azért látta aggályosnak, mert így az nem egy helyen működött volna az országos főbiztossággal {azt feladatai a főhadiparancsnok székhelyéhez kötötték). Felségelőterjesztést kért ez ügyben a Guberniumtól. Mária Terézia egyszerű „piacét"-tel reagált; így egyelőre csak a királyi tábla elhelyezése oldódott meg, egyidőre. Az utolsó ilyen típusú ügyet az 1745. május 18-i konferencia vitatta meg. A Gubernium, számos főrend és mások joghatóságuk megsértését látták abban, hogy Erdélyben a főhadiparancsnok elnökletével jött létre egészségügyi bizottság (Commissio Sanitatis); így — panaszolták — Erdély helyzete mintegy a Bánátéhoz és Szlavóniáéhoz válik hasonlóvá. A Konferenz rescriptumban kívánta megnyugtatni a Guberniumot: láthatja Mária Terézia rendelkezéseiből, hogy az mennyire a szívén viseli Erdély jogainak megőrzését; nincs szó hát az ország politikai státuszának a Bánátéhoz vagy Szlavóniáéhoz való közelítéséről. A Commissio Sanitatis elnökletének a főhadiparancsnokra bízása nem Erdély iránti bizalmatlanságból ered — bizonygatta —, hanem a török szomszédság és a hivatali levelezés érdekei diktálják ezt így (első érve mögött a Haditanácsnak az az ismert, láthatólag Uhlfeld államkancellársága idején is vallott álláspontja rejtőzött, hogy a Birodalom keleti külügyei őrá tartoznak). Mindenesetre jónak látott rendelkezést javasolni az erdélyi főhadiparancsnokságnak, hogy a katonaság és a tartomány között tartsa fenn az egyetértést, a jurisdictiókat ne zavarják össze. Mária Terézia resolutiója az egyszerű „piacet" volt. Néhány ízben volt erdélyi konferencia tárgya törvényhatósági főtisztek kinevezése és illetmény-ügyei. Az első ilyen alkalmon, 1742. november 9-én az Erdélyi Udvari Kancellária tette szóvá, hogy az erdélyi törvényhatóságok főtisztjeinek nincs meghatározott illetménye, így ezek a legkülönbözőbb módokon próbálnak jövedelmet szerezni, ez túlkapásokra, ingyen szolgáltatásokra vezet, túlzott kivetések történnek a sedriák szükségeire. III. Károly rendelkezett is az országgyűlésnek, hogy terjesszék fel a fő- és vicetisztek illetményeinek tervezetét. Ez meg is történt, az 1741—42. évi rendi küldöttség is szóvá-