Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.
Bécs és Erdély 1741-1745 43 nium református tanácsosainak ez esetben Teleki Sándor volt a szóvivője. Többoldalú érvelés alapján utasította el a katolikus tanácsosok „collateralis" jelölését: III. Károly úgy rendelkezett — jelentette ki —, hogy megüresedett tisztséget mindig abból a felekezetből kell betölteni, „de cujus vice agitur" {Baussnern evangélikus volt); helytelennek tartotta azt is, hogy a Gubernium egy, a comes tisztére történt korábbi jelölésnél katolikusokat javasolt a szebeniek jelöltjei mellé. Sorra vette a jelenlegi guberniumi katolikus jelölteket, Abrahami von Ehrenburgról elmondva, hogy comesi jelölése ellen szól az, hogy még nem tartozik a szászok főbbjei (primores) közé, 70 véleménye szerint ugyanez áll Herbertre is (amellett a szebeniek élére sohasem állítottak máshonnan való királybírót), Haller és Möringer pedig szász szempontból extraneusok. Így von Rosenfeldet javasolta, hivatkozva annak szótöbbségére és 38 évi szolgálatára is. A két másik református guberniumi tanácsos (br. Bánffy György és Naláczi József) az ő álláspontjához csatlakozott. A kérdésben jónak láttak állást foglalni az erdélyi katolikus rendek is (1742. december 22.). Arra hivatkoztak, hogy a comes-jelölésnél pártoskodások folytak, s szóba került ugyan katolikus személy jelölésének szüksége, de végül is ez nem történt meg. Sem a magyar, sem a székely natióban nem üldözik úgy a katolikus vallást s állítják félre az érdemes katolikus személyeket, mint a szászoknál — kiált fel a katolikus rendek felsógelőterjesztése —; visszarettentik a rekatolizálni szándékozókat! Nagyban előmozdítaná a szászok között a katolicizmus ügyét, ha az uralkodó most katolikust tenne meg comesnek. Hivatkoztak arra is, hogy a comest az uralkodó nevezi ki (1690 előtt a fejedelem joga volt ez), arra is, hogy a szótöbbség elve sérti az uralkodó jogát, törvény sem szól arról, hogy egy jelölt megerősítendő, s végül is a nép el fogja fogadni a katolikus comest, ha vallása szabadsága egyébként biztosítva van. Egyebekben csatlakoztak a Gubernium katolikus tanácsosainak érveihez. Katolikus comes kinevezését kérték — vagy olyan személyét, aki nem veszélyes a katolikus vallásra (ez esetben Waldhüttert javasolták, aki már a jelölésnél is a katolikusok kezére dolgozott, s jelei vannak annak, hogy rövidesen áttér). Az Erdélyi Udvari Kancellária az Andreanum-tól induló közjogi fejtegetéssel vezette be állásfoglalását. Következtetése szerint a szebeni választótestület sem kiváltságai, sem a Diploma Leopoldinum, sem szokásjog alapján nem követelheti azt, hogy az uralkodó a legtöbb szavazatot nyert személyt erősítse meg; annak mindig abszolút joga volt a királybíró megerősítése. Ezek után a Kancellária azt a diplomatikus megoldást javasolta, hogy Mária Terézia a második legtöbb szavazatot nyert szebeni jelöltet, Waldhüttert erősítse meg, az megfelelő lévén e tisztre, szebeni patrícius, más natióbeliek szeretik, s hajlik a katolicizmushoz. A Konferenz elé 1743. július 16-án került az ügy. A miniszterek (talán attól tartva, hogy az angol szövetség megújulása idején nem tanácsos protestáns érdeket sérteni) Czekelius comessóge mellett foglaltak állást, Mária Terézia azonban Waldhüttert nevezte ki. A döntés (tekintettel a Habsburg- és katolikusellenes törvények ügyében az országgyűlésen folyó harcra) csak egy jó év múlva, 1744. október végén került publikálásra. 71 Addigra Waldhütter már katolizált. 70 Abrahami von Ehrenburg valóban hivatali pályán (és rekatolizációja révén) felemelkedő személy volt. 71 Gyulaffi kancellárnak a felségelőterjesztés (MOL—EK:AG 1743:176. sz.) hátlapján tett sk. feljegyzései szerint ő Starhembergtől, Mannagetta útján, 1743. szeptember 8-án kapta meg a resolutiót, s 1744. október 27-én kapott engedélyt publikálására.
