Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 17 ál — 1745 39 oszthatók német ezredekhez, megszöknének tőlük. Az új ezredek az „erdélyi" nevet viseljék; más ezredekkel egyenrangúak legyenek. Egyenruhával és felszereléssel Erdély látná el őket, fenntartásukat az ország adójába kívánták beszámíttatni. Az ezredek főbb tisztjei erdélyiek legyenek; a többi főtiszteket (ezredeseik hozzájárulásával) egyenesen az országgyűlés vagy a törvényhatóságok válasszák meg. Ezekbe az egységekbe kerüljenek a magyarországi ezredek erdélyi tisztjei is. Mindenesetre a rendek leszögezték: e nyilatkozatuk ne prejudikáljon Erdély kiváltságainak és jogainak, újoncállítást a továbbiakra nem vállalnak. A konferencia (1742. április 27-én) csak a lovasezred kérdésében volt hajlandó engedni; legyen egy erdélyi ezred, ezer főnyi létszámmal, főtisztjei e feladatokra alkalmas haza fiai legyenek (külön hangsúlyozta: ezeket a Haditanács választja ki), a többi tiszteket a rendek állíthatják. Az ezredek zsoldját a jelen háború alatt Erdély fizesse, a békekötés utánra átvállalja ezt a kincstár. Ha magánosok állítanak fel saját költségükön ezredet, akkor az a szokás, hogy az 10 évre történik; a jelen esetben ez 15 évre legyen (vagy még hosszabb időre, ha a királynő úgy látja jónak). A kétezer gyalogot a meglévő ezredek feltöltésére használták volna fel. A Gyulay-ezredhez osztotta volna be őket azzal, hogy öt új század jöjjön létre, s ennek tisztjeit (az ezredparancsnokkal egyetértésben) a rendek jelöljék ki. Ez az ezred is kapja meg az „erdélyi ezred" elnevezést. Mária Terézia azzal hagyta jóvá a konferencia döntését, hogy a lovasezrednek a rendek által állítandó tisztjei is az arra alkalmasokból válogatandók ki, a kinevezendő ezredessel egyetértésben, s ez az ezred 15 évig álljon fenn. A hadkiállításra végül is sor kerül, de láthatólag vontatottan, mert az 1742. augusztus 4-i Konferenz-ülésen szóba került, hogy Erdély lassan állítja ki a katonaságot.

67 1744 őszén azonban, az újabb porosz támadás hatására, a Habsburg birodalom központi kormányzata mégis az általános hadfélkelés fegyveréhez kívánt nyúlni. A királynő rendeletét a Gubernium egy egészen alkalmi concursusnak terjeszti elő (tehát nem is a szokásos őszi „adóelőlegező" gyűlésnek); a törvényhatóságok főtisztjei, a taxalis helyek követei és a Szebenben peres ügyeik vitelére éppen jelenlevő nemesek vesznek részt rajta. Itt hangzik el az erdélyi „vitám et sanguinem", nem kevés kautélával. A gyűlés résztvevői ti. országgyűlésük sürgős összehívását kérik; az határozza meg majd, hogy ki keljen fel személyesen, hány jobbágykatonával, milyen felszereléssel. Mindezeken túl a főtisztek natióik nevében hosszú kérelem-listákat terjesztettek fel a felkelés módját illetően. A vármegyék követeléseinek listája nem kevesebbel kezdődött, mint azzal, hogy az adót szállítsák le a Diploma Leopoldinumban foglalt mértékre [!], s az adózó nemeseket (akik az insurgensek többségét tették volna ki) mentesítsék az adózás alól. A felkelő sereg számára fegyverzetet, lőszert és egyéb felszerelést igényeltek, arra hivatkozva, hogy a lakosság a hosszú béke alatt nem tartott fegyvert (vagy éppen elvették tőle), s az érdekeltek legnagyobb része nem tudná beszerezni ezeket. A főrendek s a nemesség esetében ezek választására kívánták bízni, hogy személyesen kelnek-e fel, vagy zsoldost állítanak-e maguk helyett (a jószágaik után járókon kívül), megfelelő felszereléssel. (A megyék főtisztjei láthatólag az utóbbira hajlottak, hangoztatva, hogy a főrendek és a nemesség jelenléte lakhelyeiken rendben 67 Az ülésről késztilt felségelőterjesztésben ez nem szerepelt; csak a Haditanácsnak 1742. augusztus 4-én az Erdélyi Udvari Kancelláriához küldött átirata említi ezt (uo. 1742:241. sz.).