Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.
Bécs és Erdély 1741 — 1745 25 június 13-i felségelőterjesztésében végül a három személy felengedését is megtámadja. Sokaknak az a véleménye — írja —, hogy az erdélyi politikai viszályok közepette tanácsosabb volna elnapolni a küldöttség felbocsátását, mintsem hogy három olyan személy érkezzék fel, akikben az ország nem bízik, és saját érdekeiket kívánják előmozdítani. Mária Terézia resolutiója kb. másfél hónapig késik; döntése azonban, Bornemissza 1741. május 20-i és június 13-i javaslatainak lényegében teljes elutasítása, az alkancellár bukását is jelzi. Álláspontja az — írja a királynő —, hogy, amennyiben lehet, engedni kell a rendek kívánságainak. A magyar országgyűlés végeztével tehát hat követet kell felbocsátani a három natióból. A gubernátor (akinek hűségében és buzgalmában igen erősen megbízik — hangsúlyozza a resolutio) a jelen helyzetben ne távozzék Erdélyből. 41 1741. július 30-án pedig ugyancsak Sinzendorf közli Bornemisszával: utódául Mária Terézia Gyulaffit nevezte ki; Bornemissza mondjon le országos funkcióiról is (a rendek elnökségéről és guberniumi tanácsosságáról) . 42 A bukás közvetlen kiváltó oka nyilván az, hogy a Haditanácshoz felérkezik Lobkowitz jelentése a választás eredményéről, s talán a Kornis—Pettki— Gyulaffi-csoport információi is (nem ismert) protektorukhoz. A Haditanács (jeleztük) visszaütésre készült, nemcsak revánsképpen, hanem erdélyi pozíciója erősítésére is — s a háborús helyzet neki kedvezett, a birodalom katonai érdekei egyelőre mindennél előbbrevalók voltak. Bornemissza (és Haller) mögött pedig, a szavazási eredményből is kitűnően, a rendek kisebbsége állt — s Haller szerencsétlen protestáns-ellenes húzásával (a szász küldöttek ügyében), Bornemissza pedig két említett felségelőterjesztése ferdítéseivel még tovább rontotta ezt a pozíciót az erdélyi rendek, ül. a birodalmi vezető elit előtt. Sinzendorfnak nem volt más hátra, mint elejteni az egyébként is idős Bornemisszát, s helyébe emelni az ekkor 42 éves, képzett és már tapasztalatokkal is rendelkező Gyulaffi Lászlót, akinek neve ősei miatt is jól kell hogy csengjen a Habsburg vezető elit előtt. 43 A bukott alkancellár még mindig nem adja fel a csatát. Gyulaffi kinevezésének expediálását három hónapig elhúzta (csak 1741 decemberében kerül sor erre). 44 1741. október 30-án még ő ellenjegyez egy rescriptumot. 45 Nem sokkal éli túl tisztéből való távozását (1742-ben hal meg). 46 Hagy maga után egy arisztokrata-dinasztiát, amelynek azonban egyetlen későbbi tagja sem mutat fel az övéhez, a homo novus-éhoz hasonló képességeket. Kiterjedt családi kapcsolatai már 1741 tájban vannak. 47 Birtokai arisztokrata rangjához illő méretűek. Erdély számára pedig hagyja rendi alkotmányossága maradékait, amelyeket az 1730-as harcokban megmentett, s hagy egy udvari kormányhatóságként önállóan működő Erdélyi Udvari Kancelláriát, amelynek jó két és fél évtizeden át vezetője volt. A továbbiakban derül ki, hogy mit tudnak kezdeni 41 Uo. 1741:104. sz. Sinzendorf 1741. július 24-én Pozsonyból küldi meg Bornemisszának a resolutiót. 42 Uo. 1740 [!]: 246. sz. 43 Apja a Gubernium egyik legelső katolikus tanácsosa volt. 44 MOL-EK:AG 1742:121. sz. 45 Jkv. 1742:112-113. 46 A genealógiai kézikönyvek nem adják meg halála pontos napját. 47 Egyik menye Kornis István lánya, a másik Gyulaffi László testvére, atyafiságban van a Bálintitokkal (MOL—EK:AG 1741:16. sz.) Mindez 1741-ben nem jelent neki magának tényleges politikai támaszt, a család pozícióját azonban hosszabb távon erősíti.
