Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Fábiánné Kiss Erzsébet: Nagy Ignác álláskérő levele Kossuth Lajos pénzügyminiszterhez / 251–254. o.

FÁBIÁNNÉ KISS ERZSÉBET NAGY IGNÁC ÁLLÁSKÉRÖ LEVELE KOSSUTH LAJOS PÉNZÜGYMINISZTERHEZ Születésének 175. évfordulója alkalmából Nagy Ignác* 1848-ban írt álláskérő levelét adjuk itt közre, amelyhez írótársa, Kuthy Lajos „protekcióját" kívánta megnyerni. Kuthy akkor Batthyány Lajos miniszterelnök titkára volt; valódi tekintély. Kísérőlevele, amellyel Kossuth Lajos pénzügyminiszterhez Nagy Ignác kérelmét eljuttatta, igen hűvös; személyes vonatkozás alig érződik benne. Talán e részvétlen közvetítésnek is része volt abban, hogy Nagy Ignácot — korábbi hosszú szolgálata, az irodalmi és színházi életben vitt jelentős szerepe ellenére — csak egy fogalmazói állás várta, alig 300 forintnyi többlettel. Az iratok lelőhelye: Magyar Országos Levéltár, az 1848/49-i Minisztérium levéltára, Pénzügyminisztérium, Elnöki iratok (H. 20.), 1848: 57. PM. szám. * Nagy Ignác 1810. okt. 7-én Keszthelyen született. Apja tiszttartóként állt a Festetichek szolgálatában, majd később kamarai hivatalt vállalt. N. I. középiskoláit Gyöngyösön, Újvidéken, Baján, Pécsett és Budán végezte. 1829-től a pesti egyetem bölcseleti hallgatója. Addigi német neveltetését a fővárosban erős hatások semlegesítették, melynek következtében elhatározta, hogy magyar író lesz. Számos szatírát, vígjátékot és novellát írt, pl. „Budapesti élet" (szatirikus apróságok) Zajtay álnévvel, vagy máig játszott „Tisztújítás" c. komédiája, amelyet az Akadémia 1842-ben Teleki-díjjal (100 arany) jutalmazott, s 1843-ban a Nemzeti Színház tűzte műsorára. Szatirikus és vígjátéki írói vénája ellenére kortársai szerint soha nem mosolygott, aminek egy családi tragédia lett volna az oka. Sok színdarabot fordított — V. Hugo, Seribe, Schiller, valamint ma már alig ismert írók műveit —, amelyeket a „Színműtár" 1839-től megjelenő köteteiben adott közre mások által fordítottakkal együtt. Az Akadémia 1840-ben levelező tagjai közé választotta; a Kisfaludy Társaságnak 1842-től tagja, és részt vett a Nemzeti Színház drámabíráló választmányának munkájában. Kenyerét kamarai hivataloskodással kereste: 1831 — 1833 közötti díjtalan gyakornokság után előbb díjazott számvevőségi gyakornok, 1834-től járulnok, 1837-től számjegyző, 1847-től számtiszt. Ilyen minőségben érte őt a 48-as forradalom is. — Minisztériumi hivatalát decemberig viselte, ezután nem követte a kormányt Debrecenbe. Az osztrák megszállás alatt a „Pesti Hírlap" levelezője, de a lap január végi betiltása után betegen Soroksáron igyekezett menedéket találni. A lexikonok adatai szerint 1849-ben semmi kapcsolata nem volt a magyar kormánnyal, de az állampénztár kiadási főkönyveinek tanúsága szerint májustól kapott fizetést, ami csak újbóli alkalmazás esetén volt lehetséges. Tény, hogy amikor 1849 októberben visszaköltözött Pestre, hírlapkiadási engedélyt kapott a „Hölgyfutár"-ra, mint nem kompromittált személy. 1854. márc. 19-én halt meg Pesten.