Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Várkonyi Ágnes, R.: A Confessio értékrendszere / 215–225. o.
A Confessio értékrendszere 22] Nagy Sándor szimbóluma szerint forduljon a török ellen. A magyar politikusok egyik rejt jel-jegyzéke szerint Nagy Sándor XIV. Lajos fedőneve. 24 A király vadászatára készülvén — olvasható a Confessio egy másik, politikai döntés előkészületeit jelző helyén. A régi, az önálló államiság áldásait élvező Magyarország ,,Isten szőlőskertje" — kapcsolódnak a vallomást író fejedelem gondolatai a képes beszéd nemzetközi rendszerébe. 25 Ebben az összefüggésben Longuevall rejt jel-jegyzékét érdemes alaposabban szemügyre venni, bármennyire is komikusnak tűnt eddig az. További vizsgálatot érdemelnek a töredékes adatok arról, hogy Erdély, Lengyelország és a rác határőrök területeire is elvezettek a szervezkedés szálai. 26 Elgondolkoztató a szőlőművelési szabályzat némely rendhagyó kitétele, s a hegymesterek és szőlőpásztorok Rákóczi fogalmazásában ránkmaradt eskümintája: ,,. . . esküszöm az élő Istenre . . . hogy én az én pásztorságom alatt levő szőlőköt hiven és igazán megőrzöm. " Anélkül azonban, hogy túlságosan messzire mennénk, Rákóczi harminckét levele azokat az adatokat erősítik meg, amelyek szélesebb körű szervezkedésre utalnak. A szabadságharc, amint azt Károlyi Sándor — hangsúlyozandó, hogy nem elítélendőén, hanem magyarázatként mondta — „előre meg volt csinálva". 28 Miért nem írta meg Rákóczi világosan a Confessióban a szervezkedés történetét? Idézhetnénk többször ismételt kijelentését „Non históriám scribo". 29 Tudjuk azonban, noha sűrűn leszögezi, nem akarja elbeszélni az elmúlt idők történetét, vagy majd a történetírók mondják el mi történt, valójában mégis sokat foglalkozik történelemmel, a humanista történetíróktól Bonfinitól, Oláh Miklóstól a XVII. századi gondolkodókig, Zrínyiig, művébe részleteket és motívumokat emel át tőlük, és a szabadságharcnak nem is egy olyan részlete van, amit egyedül a Confessióból ismerünk. Közelebb jutunk a lényeghez, ha tudjuk, hogy a vallomásíró fejedelem a megélt múlt és a pillanatnyi jelen idősíkjait egybeépíti, úgy, hogy többször vált 24 Bethlen Gábor Cseffei Lászlóhoz és társához Gyulafehérvár, 1627. július 20. Bethlen Gábor levelek. Válogatta, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Sebestyén Mihály. Kriterion, Bukarest, 1980. 219 — 220. — „Nagy Sándor symboluma szerint ne sokáig halogassa a török elleni támadást. Erdély kész konföderálni az Oszmán hatalom elleni offensivumra" 1646 . . . Erdélyi Országgyűlési Emlékek X. Szerk.: Szilágyi Sándor — Bécs, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Hungarica Specialia, 327. Konv. D. Varia. 25 Confessio: 166, 236. 26 „Chiffre dont se servire le s r de Longueval pour m'ecrire de la Cour de France: Le Roy — = maitre Sellier; Le Roy de Pologne — = maitre Charon; Les troupes — = les Cloux; L'argent — = les galons; Le plein pouvoir — = le modele; L'azile — = la marchandise; les chefs de Hongroe — — les ressorts". A mindeddig komolyabb elemzésre nem méltatott jegyzéket itt kivonatosan közöljük, némely eleme kulcsként szolgálhat a Szirmay-levelek megfejtéséhez is. A városneveket felcserélve használják e szerint a rejtjelkulcs szerint: Paris = Bruxelles, Versailles =t Luxemburg. Lukinich I. i. m. 226 — 227. Hasonló eljárást a Zrínyi — Wesselényi-mozgalomban is alkalmaztak az egyik elfogott rejtjelkulcs szerint. 27 Formula Juramenti pastorum vinearum. In Puncta regulamenti culturae vinearum ordine infrascripto coneinnata i. h. 87. 28 Károlyi kapcsolata a szervezkedéssel olyan kérdés, amely további kutatásokat igényel. Rákóczinak Bécs, 1700. július 31-én kelt, az ecsedi jószág eladásával foglakozó levelében olvasható, azután a rész után, hogy Bánffy erdélyi gubernátor ajánlatát miként értse, az összeg az egész ecsedi jószág felére vonatkozik, vagy „penigh a Majtiny portiónk kívül; melynek mostanában manumissioja hogy meglehessen nem tudjuk, Contractusunk lévén Károlyi Urml ..." 29 ,,Sed siquidem non históriám scribo . . ." Confessio: 150.