Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - IRODALOM - Borsa Iván: N. Kowalsky–J. Metzler: Inventory of the Historical Archives of the Sacred Congregation for the evangelization of peoples or „de Propaganda Fide”. Rome, 1983 / 128–129. o.

128 Irodalom N. KOWALSKY-J. METZLER: INVENTORY OF THE fflSTORICAL ARCHIVES OF THE SACRED CONGREGATION FOR THE EVANGELIZATION OF PEOPLES OR „DE PROPAGANDA FIDE" (PONTIFICIA UNIVERSITAS URBANIANA, STUDIA URBANIANA 18.) Romé, 1983. 156 p. A két szerzőnek folyóiratokban, illetve gyűjteményes kötetekben megjelent levéltárismertetései után önálló kötetben tarhatjuk kezünkben egy roppant érdekes szaklevéltár leltárát. Szaklevéltár a szónak két értelmében is. Egyrészt egy működő hivatal bocsátja a nyilvánosság elé 1622. évi alapításától kezdve 1903-ig (XIII. Leó pápa haláláig) keletkezett iratait. Az iratok tehát nem kerültek be az Archivio Segreto Vatieano-ba, amely öt másik kongregáció iratait őrzi. Szaklevéltár másrészt azért, mert egy egészen különleges ,,szak", a hit hirdetése és terjesztése ügyében közel három évszázadon át keletkezett iratokhoz kapunk a kötetben útmutatást. A kötet a szó tágabb — vagy inkább régebben használt értelmében — mondható leltárnak (inventario, inventory), inkább kalauz (útmutató, guida, guide), amely egyes esetekben konspektusok ós mutató jellegűen összegyűjtött vezérszavak segítségével igyekszik eligazítást nyújtani a viszonylag nem nagy, mintegy 4500 raktári egységet felölelő levéltári anyagban. A Sacra Congregatio de Propaganda Fide (1967 óta viseli a címben olvasható új nevet) iratai lényegében abban a rendben vannak ma is, amelyben létrejöttük óta őrzik azokat, s a jelek szerint selejtezési eljáráson sem estek át. Egyes iratok valószínűleg még az ügyintézésben elkallódtak, vagy — ritkán — hibás irattározás következtében idegen helyre kerültek. Más iratok viszont nem voltak az irattári rendben elhelyezhetők, így természetesen itt is keletkezett Miscellanea, méghozzá három sorozatban varia, generalia és diversa melléknevekkel. A leltár az iratanyagot kettéosztva tárgyalja: A. Basic section (Alapvető rész) B. Lesser collections (Kisebb fontosságú gyűjtemények). Mindkét nagyobb egységbe 9—9 állag tartozik. Ezekhez járul még az 1893. január 1-ével bevezetett irattári reform alapján létrejött regisztratúra, amely így a levéltár 19. állaga. A Kongregáció a Vatikán apparátusának dikasztérium jellegű szakhivatala, amely általában saját hatáskörben intézkedett, de a legfontosabb ügyeket jóváhagyásra a pápa elé terjesztette. A Kongregáció élén a bíboros prefektus áll, segítője a titkár. Kezdetben minden ügy a Kongregációnak általában havonta tartott plénuma elé került, ahol legtöbbször a pápa elnökölt, s az említett két tisztségviselőn kívül hivatalosak voltak a pápai kúriában tartózkodó bíborosok is. 1667-től a pápák nem vettek részt az üléseken, hanem a titkár referált neki, s a pápa szóbeli állásfoglalását, hozzájárulását írásban rögzítette. Ilyen esetben az intézkedést a Kongregáció adta ki, hivatkozva a pápa jóváhagyására. A döntéshozatalnak e két lényeges fórumán keletkezett iratok és a titkár hatáskörében készült elintézések öt állagban találhatók. A Kongregáció üléseinek jegyzőkönyvei és a pápai kihallgatásokról készült jegyzőkönyvek egy-egy, míg a tárgyalásokhoz kapcsolódó (beérkezett ós egyéb) iratok további három állagban kaptak helyet olyképpen, hogy amelyek a döntéshozatalban szerepet játszottak, az egyikbe, a többiek (ideértve a plenáris ülésen kívül elintózetteket is) a másikba, míg a Kongregáció plenáris ülése prefektus és a titkár által kiadott levelek másolata a harmadikba került. Külön állagban, sorozatban gyűjtötték a kiadott instrukciók fogalmazványait, illetve másolatait, továbbá pápai bulláknak és brévéknek az apparátus működésének megkönnyítésére szolgáló másolatait. (Ilyen ügyintézési célt szolgáló másolatokat a kisebb fontosságú gyűjtemények között is találunk.) Bár az iratanyag nem esett át selejtezési eljáráson, hatalmi beavatkozás miatt hiányok keletkeztek benne. Napóleon ezeket az iratokat is elszállíttatta és hiányosan kerültek vissza eredeti őrzőhelyükre. A hiányzók közül 74 kötet viszont Bécsbe került, ahonnan csak 1925-ben jutott vissza Rómába. Minthogy időközben a kötetek sorszámokat kaptak, a bécsi köteteket nehéz lett volna beosztani eredeti állagaikba, ezért a levéltár második részében Őrzik azokat megfelelő utalásokkal a kapcsolatos állagokra. Szigorú módszertani kritikával lehetne illetni a leltárt, ha azt néznénk, hogy az állagok ismertetése után egyes esetekben konspektus, más esetekben kötet jegyzéket