Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.
Bécs és Erdély 1741—1745 11 in rebus Transylvanicis összetételében 1741 és 1745 között nincs olyan radikális váltás, mint 1703—1704-ben a Konferenzben. Ott nemcsak személyek cserélődtek ki, hanem a régi típusú, a csupán hatalmi pozíciókat megszállva tartó, a Birodalom Lajtán-túli része arisztokráciájának legtetejét jelentő hatalmi elit ós a központi kormányhatóságokat vezető kormányzati elit súlyviszonyában következett be változás. Valamilyen változás szüksége azonban egyre erősebben érzik: a Habsburg-birodalom egyik legnagyobb válságát éli át, s az I. Lipót utolsó éveiben felemelkedett államférfiak közül a két utolsó, Sinzendorf és Gundaker Starhemberg is kidől ezekben az években. Egyelőre, úgy látszik, a nagyarisztokrácia tud rátermett személyeket produkálni vezető egyéniségekül: Philipp Joseph Kinskyre, Friedrich Harrachra gondolunk. A nagyhivatalnokok (esetleg már bárói ranggal) ott vannak mindenütt: Hillebrand von Prandau, Bartenstein, Wöber — de a döntések (ül. közvetlen előkészítésük) nem az ő kezükben vannak. A nagyarisztokrácián belül megy végbe a változás a modernebben reagálók javára — a nagyhivatalnokok előretörésének megvannak a fékjei. A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis működésében egyetlen lényeges változás van; ezt néhány számadat fejezi ki a legjobban. Amíg 1715 és 1740 között összesen 33 ilyen konferencia-ülést tartanak (s ebből 1719 eleje és 1733 vége között csak 11-et), 1741—45-ben 26-ot (ebből magában 1742-ben 11-et). Mi sem érzékelteti jobban a Habsburg-birodalmat (még Erdély vonatkozásában is) rázó válságot, mint ezek a számok — s ezek mutatják azt a (végeredményben sikeresnek mutatkozó) erőfeszítést is, amit a birodalom vezető elitje (köztük, éppen a legfőbb pozíciókban, 70-en, sőt 80-on túli aggastyánok) tesznek a Habsburg-birodalom megmentéséért. II. A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis hatásköre Tanulmányunk tulajdonképpeni tárgya, a Habsburg-birodalom erdélyi politikája — s ami ezzel lényegében azonos: a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis hatásköre kérdésében némileg rendhagyó módon fogunk eljárni. Előbb külön tárgyaljuk az 1741—42. évi erdélyi válság ügyét, majd Erdély részvételét a Birodalom háborús erőfeszítéseiben, aztán térünk rá a korszak többi problémájára, s elemzésünket az időszak erdélyi történetének lezárásával: a Habsburg- és katolikus-ellenes törvények eltörlésével, s ami ettől elválaszthatatlan: Inochentie Micu-Klein bukásának történetével fejezzük be. \ A) Az 1741—42. évi erdélyi válság 1. Az 1741-es tavaszi erdélyi országgyűlés A Mária Terézia uralkodásának elején a Habsburg-birodalom már ismertetett helyzetében Erdélyben is kirobbanó válságra formailag az ad okot, hogy az új uralkodónak össze kell hívnia az országgyűlést a hűségeskü letételére. Az 1740. december 30-án kelt rescriptum (az országgyűlés királyi előterjesztése) elsősorban evégett hirdet országgyűlést (emlékeztetve a rendeket arra, hogy a Pragmatica Sanctiót, amelynek alapján Mária Terézia trónutódlása történt, 1722-ben az erdélyi országgyűlés elfogadta). A Birodalom központi
