Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Tóth István György: Írásbeliség a körmendi uradalom falvainak paraszti jogügyleteiben a XVII–XIX. században / 31–50. o.
írásbeliség a körmendi uradalom paraszti jogügyleteiben 4 5 pehollósi jobbágy „hallotta bizonyosan Csizmazia Istóknétul... mely asszonynak az apja mondotta, amidőn vargányára járt az apjával", hogy melyik a fent említett körmendi út. 56 Kocsis Ferenc, mintegy 66 éves halogyi jobbágy napájátul, „aki körmendi Öregasszony volt", hallotta, ki bírta valaha a kérdéses rétet. 57 Természetesen nemcsak az egész falu közösségét érintő, de a saját parcelláikra, azok határára, korábbi birtokosaikra vonatkozó információkat is nemzedékről nemzedékre átörökítették. 1762-ben sűrűn hivatkoztak rá a horvátnádaljai jobbágyok: anyjuktól, apjuktól vagy leggyakrabban csak általánosságban „a suis antecessoribus" hallották, hogy pénzért vették a kérdéses rétet, szántót. 58 Az Öreg emberek emlékezete, mint láttuk, mintegy 70 esztendőt fogott át a XVI—XVIII. században is, akárcsak a középkorban. Ennyit, vagy nem sokkal többet, 70—80 évet érhettek meg a közösség legöregebbjei, hiszen Osvált Miklós gyors öregedése a majd évszázados kort bediktáló öregek iránti óvatosságra int. 59 Ez természetesen azt jelentette, hogy ennek a 70 évnek a legelejére, saját kisgyermekkorukra csak mint elmondásból ismert eseményekre emlékezhettek vissza. A hetven esztendőn túl a szájhagyomány bizonytalanabb régiója következik: Nóvák György apjáé volt körülbelül kilencven éve a kérdéses földdarab, állították egybehangzóan a horvátnádaljaiak, de arra, hogy mikor, kitől és mennyiért vette, már nem tudtak visszaemlékezni. 60 Magda György földjét már „nagyapja, dédapja, ükapja stb. mindig békével bírta": a faluközösség szájhagyomány alapján — „ex auditu" - tanúsította, hogy elődei valaha vásárolták, de hogy mikor és kitől, azt már nem tudták. 61 Az emberi emlékezet határaihoz érkeztünk. A ,jam tertia generatione" a „nagyon régóta" szinonimája lesz. 62 Amikor 1762-ben Peczeszér Mátyás Felsőberkifaluban egy 1630-ban történt eladásról szóló levelet mutatott be, joggal írta az összeíró: „ultra memóriám hominum possidet." 63 A falu kollektív emlékezete az egész közösséget érintő ügyekben azonban a hetven évet messze meghaladó, több évszázados időközt is átfogott. Szintén 1762-ben, és szintén a felsőberkifalviak elmondták az urbárium készítőinek ideérkezésük nemzedékről nemzedékre átörökített történetét. Eszerint valaha Bpszniából menekültek ide, és először a körmendi határ legszélére, Magyarnádalja mellé telepedtek, de innen sok zaklatás után a magyamádaljaiak elkergették őket. Ezért a Rába túlsó partjára, a Csörnöc patak mellé költöztek át, ahol falujuk helyét a Horvátgyöp dűlőnév 1762-ben is őrizte. mind pedig föllyebb írt helységben' régi öreg emberektül valló hallomásábul és mutagatásokbul" tudta, amit vallott. MOL P 1313. Maj. Lad.8. No.41. Metalia sub Nádasd, 1759. júl. 27. 56 MOL P 1313. B.cs. Maj. Lad.6. No.16. Metalia inter Hollós et Molnaszecsőd, 1718. nov. 30. S7 MOL P 1313. B.cs. Maj. Lad.2. no.29. Faludiana. 1751. dec. 29. 58 MOL P 1322. B.cs. összeírások, Körmend. 1762. No.10. 11/d. 14/e. 16/e. 38/d. S9 Gyórffy István (Nagykunsági krónika. Bp. 1941. 80. 174.) egy 1760-ban „106 éves korában" eltemetett vallomástevőről mutatta ki, hogy 1733-ban még csak 63 évesnek vallotta magát, és így legfeljebb 90 évesen halt meg. 60 MOL P 1322. B.cs. összeírások, Körmend. 1762. No.10. 24/d. 6I tfaJSÍo.l0. 18/c 62 £/o..No.27. 1/1. Felsőberkifalu. 63 Üb. No.27. 2/1. Vö. Uo. No.12. Halogy, 1762. p. 203/a. „antiquae exstirpaturae hominum memóriám exceidentes", amelyet ősei is mindig éltek. Vö.Füredi Erik:i. m, 438.
